Az összeesküvés-elméletek valószínűleg egyidősek az emberiséggel. Gyakorlatilag nincs olyan társadalom, amely mentes volna tőlük. S valószínűleg olyan ember sem – e sorok íróját is ideértve –, aki élete során legalább egy pillanatra ne adott volna hitelt valamelyik teóriának. Az ilyen feltételezések, spekulációk bizonyos értelemben természetes melléktermékei, mellékhatásai gondolkodásunknak. Még azt sem lehet mondani, hogy diktatúrákban feltétlenül több ilyen elmélet születne, mint demokráciákban. Sőt,
Ám a szabad, demokratikus konteópiac rendkívül változatos, sokszínű. Hiszen minden párt, szervezet, társadalmi csoport vagy egyén korlátozás nélkül megoszthatja saját verzióit. S mivel a versengő pártrendszer többpólusú, de legalábbis kétosztatú, a konteó-erőviszonyok nagyjából kiegyenlítettek. Mi több: minél szabadabb egy ország, annál inkább igaz, hogy az összeesküvés-elmélet ellenzéki, hatalomkritikus műfaj. A legtöbb konteó az éppen regnáló kormány, illetve a vele összefonódó gazdasági és kulturális elit ellen irányul. Természetesen a nyugati világban is léteznek hatalmon lévők által terjesztett konteók, de a főszabály mégis az, hogy a kormányzatot vádolják összeesküvéssel és a hatalmat gyakorló politikus védekezik, próbálván a józan ész nevében cáfolni azokat.
A NER – hibrid rezsimhez méltón – a fenti két modell vegyítése. Az összeesküvés-elméletek szektorát hegemón piacvezetőként a kormányzat, illetve annak médiája uralja. A miniszterelnök pedig nem védekezik a konteókkal szemben, hanem azokból fegyvert kovácsolva támad, egyetértőleg idézi azokat. A miniszterelnök elmondta, hogy hitelt érdemlő információk és hangfelvételek láttak napvilágot az utóbbi időben a Soros-hálózat működése kapcsán. „Ha valaki eddig nem akart hinni a politikusok által elmondottaknak, vagy az összeesküvés-elméletekben, a nyilvánosságra került felvételek alapján már hihet a saját szemének és fülének” – derül ki egy 2018 tavaszi Orbán-rádióinterjúból.
A főáramúvá vált hazai konteótrend abszurditása, hogy pont nem a ténylegesen egyre növekvő hatalommal – erőszakszervezetekkel, titkosszolgálati eszközökkel, folyamatosan bővülő erőforrásokkal és hatáskörrel, s egyre gyengébb (ön)kontrollal – rendelkezőket vádolja összeesküvéssel. Hanem azokat, akiknek befolyása, népszerűsége, hatalomra jutásra való esélye mind jobban csökken. Az utóbbi években szétesőben lévő, megosztott, politikailag hanyatló ellenzéket, a finanszírozási problémákkal bajlódó, gyakran a létéért küzdő független médiát és civil szférát. Ugyanakkor a hibrid rezsim természetesen nem diktatúra. Formailag (s többé-kevésbé gyakorlatilag is) létezik a konteószabadság. Az ellenzék, valamint magánszemélyek publikálhatják kormányellenes összeesküvés-elméleteiket. És ezek nem azért kevésbé hatásosak, mert betiltják, vagy cenzúrázzák azokat. Egyszerűen nem bírják az egyenlőtlen küzdelmet, a hozzájuk képest szinte korlátlan erőforrásokkal rendelkező NER-konteógyárral.
Egy ilyen rezsim nem akarja az összeesküvés-elméleteit koncepciós perekben, kínzással kikényszerített vallomásokkal „bizonyítani”. Sokkal puhább, rétegzettebb és összetettebb módszereket alkalmaz. A konteós álhírekkel történő karaktergyilkosságokon, a folyamatos hatósági vegzáláson, zaklatáson, a hivatalos személyek és intézmények által közvetve alátámasztani próbált vádakon keresztül próbál egy sajátosan paradox légkört teremteni. Ebben Soros György, „a civil”, a kormánykritikus média, az ellenzék nemcsak jóval nagyobb befolyással, erővel rendelkezik, mint ténylegesen, de összehangoltan cselekszik valamilyen terv érdekében. Persze nem állítható, hogy 2010 előtt ne lett volna belpolitikával összefüggő kormánypárti összeesküvés-narratíva.
2013-ban Szoclib paranoia címmel rövidebben, előtte pedig a Csúcsragadozó a paranoiadzsungelben című sorozatban hosszabban elemeztem a 2006 őszével kapcsolatos balliberális konteókat. A Kakukktojás a kígyófészekben című tanulmányomban pedig a 2008-2009-es, romák elleni sorozatgyilkossággal összefüggő teóriák között az akkori kormány híveinek nézeteit is bemutattam. Tehát nem arról van szó, hogy a „demokraták” – szemben az „autokratákkal” – nem (vagy csak jóval kevésbé) gyártanak összeesküvés-elméletet. De nem is jobb-, és baloldali, konzervatív-liberális törésvonalról beszélhetünk itt.
Itt a Soros, hol a terv?
Ugyanakkor egy groteszk kettős szóhasználatról. A NER-média komolyan állítja, hogy van összeesküvés, amely az általuk támogatott magyar és külföldi politikusok megbuktatására irányul. „Kiderült a Botka–Vona féle összeesküvés” – kiáltotta világgá a leleplezést az Origo. Ugyanis: „Botka és Simicska meghosszabbított kezén, Vona Gáboron keresztül közösen tervezte leváltani a kormánypártot.” Ebben a médiatérben gyakorlatilag tényként kezelik, hogy Simicskának, illetve Sorosnak van, illetve volt egy terve arra, hogy a 2018-as választásokon elmozdítsa Orbánt. Csakhogy a valóság inkább azt bizonyította, hogy nincs, és nem is volt ilyen terv. „Soros György a jelek szerint nem tudott arról, hogy van egy terve a magyarországi választások befolyásolására. Pedig azt Orbán Viktortól magától tudjuk, hogy volt ilyen terv, a miniszterelnök többször is nyilatkozott arról, hogy az ellenzék a választások előtt megegyezik, és a választókerületekben arra egyszerűsödik le a helyzet, hogy lesz egy Fidesz-jelölt, vele szemben pedig Soros-jelöltje.” – mutatott rá egy, a 444-en közölt elemzés a választások után.
„Ehhez képest egyetlen egy olyan választókerület sem volt a 106-ból, ahol ez a négy párt megegyezett volna, és csak egyetlen egy, közös jelöltük állt volna szemben a Fidesz emberével” – folytatódik a cikk. „Ha valóban megvalósult volna az Orbán által emlegetett Soros-terv az ellenzéki koordinációról, a Fidesznek bőven nem lett volna kétharmada” – szögezi le a 444. Márpedig a Fidesz-párti nyilvánosság úgy véli, Soros a balliberális, mi több a „bevándorláspárti” politika teljhatalmú ura. Nemcsak Magyarországon. de európai szinten is. Az Origo bizonyítékként hoz fel egy dokumentumot: „Ebben 226 olyan európai parlamenti képviselő neve található, aki támogatja Soros alapítványának a célkitűzéseit. Röviden tehát az EP-képviselők egyharmada a bevándorláspárti milliárdos ügynökeként tevékenykedik.” Akkor ugyan mi akadályozta meg Sorost abban, hogy ráparancsoljon az „embereire”: fogjanak össze?
A NER-gépezetet mindez nem hozza zavarba. Újabb és újabb teóriákat dob be a köztudatba. E körben nemcsak Soros, de a közös uniós pénzt működtető rendszer is egy összeesküvési infrastruktúra. „Az euroövezet pénzügyminisztereinek csoportja olyan titkos klub, amely elsüllyeszthet bankokat, és megfúrhat politikai pályákat” – hangzik el 2017. június 4-én a közrádiós Vasárnapi Újság adásában. 2013-ig Jean-Claude Juncker volt az Eurogrup elnöke. Tőle idézik: „Az eurocsoport titkos, sötét viták színhelye, és hogy az eurocsoportnak muszáj hazudnia, és félrevezetni a nyilvánosságot.” Illetve úgy vélik: „Az eurót használó országok minisztereinek elit klubjáról az Európai Bíróság azt állítja, hogy csak egy vitafórum, a gyakorlat ellenben mást mutat. Összeesküvés-elméletről vagy valódi összeesküvésről van szó?” – teszi fel a kérdést a műsorvezető. „Hát, ezek inkább, azt mondanám, ténymegállapítások, mint vádak…” – válaszolja a műsor vendége, Boros Imre, Orbán egykori minisztere, a NER-média bejáratott szakértője.
Juncker hazudik, sőt a hazugságot indokoltnak, szükségesnek véli, tehát összeesküvő: vonhatják le a következtetést a rádióhallgatók. S a NER-hívőknek hiába magyaráznánk: „Vannak esetek, amikor negligálni kell az erkölcs bizonyos szabályait – adott esetben például az igazmondási kötelezettségre vonatkozót, amely a magánerkölcsnek alapszabálya.” Mondjuk: „…ha a pénzügyminiszternek felteszik a kérdést, igaz-e, hogy három nap múlva le fogják értékelni a forintot, neki erre nem szabad igenlő választ adnia, mert az őszinteségéből fakadó gazdasági kár – és ez erkölcsileg szintén megítélhető – nagyobb, mint az, amely a szavahihetőségén esett. Aztán persze mosakodnia kell az újságírók előtt, mert nem mondott igazat. Ez ezzel a szakmával jár. Az ilyen helyzetek sora egészen a szélsőséges döntésekig folytatható – háborús helyzetekben nem egy ilyen döntést éltek meg nagy politikusok is” – pedig e szavakat Orbán Viktor mondta. Nyilvánvaló tehát: ahol hazugság, titkolózás, rejtőzködés van, ott nem feltétlenül van egyúttal összeesküvés is.
S ha van, a NER-hívőknek (hovatartozástól függetlenül: általában a bigott politikai hívőknek) az sem feltétlenül gond. Hisz a konteókban hívőknek – itt a dolog szürreális kettőssége – igazából nem az összeesküvéssel, s nem is a hazugsággal van bajuk. Aki hazudik, aki titkolózik, az attól még lehet „jó összeesküvő”, a mi emberünk
A konteók valódi (s mint látjuk, annyira nem is titkolt) politikai célja nem az, hogy összeesküvés-mentes (vagy kevésbé összeesküvéses) világrendet teremtsenek. Hanem pont annak a feltételezésnek a realitásként való igazolása, hogy ez egy konspirációalapú világ. Tehát nekünk is össze kell esküdni, félrevezetni a közvéleményt, visszatartani az információkat. Ez a gondolkodásmód minden ilyen lépést, döntést zsigerből igazol. Pláne, hogy a háttérhatalom nemcsak Brüsszelben, hanem Washingtonban is jelen van. De az Obama-korszakkal szemben itt már nem az elnökkel együtt esküdik össze, hanem az elnök ellen. Van annak némi pikantériája, hogy a 2010 előtt még hevesen Moszkva-ellenes Fidesz holdudvari médiája a Pravdából idéz.
Már a Pravda is megmondta
„Az orosz sajtó szerint a CIA haragja és egy pedofil ügy következtében összeesküvés szerveződött Trump ellen” – már ez a cím is beszédes. „…a Pravda hosszú összeállítást közölt Donald Trump elnökségének eddigi idejét értékelve. Az orosz napilap „A mély állam, (azaz az amerikai háttérhatalom) politikai merényletet kísérel meg Trump ellen” című elemzésében úgy véli, hogy a globalisták és az általuk birtokolt médiatöbbség, a Wall Street bankárai, a CIA és a katonai hírszerzés együtt jelenleg egy olyan összeesküvést hajtanak végre a megválasztott amerikai elnök ellen, amivel megpróbálják eltávolítani az elnöki hivatalból, illetve legalábbis ellehetetleníteni a a hatalomgyakorlásban” – tolmácsolja az orosz lapot 2017. február 28-án a 888.hu
„Mi folyik Amerikában? Mégis igazak az összeesküvés-elméletek?” – teszi fel a szónoki kérdést a portál 2016. december 14-én. „Amikor Trump megnyerte a választásokat, sokakban megfogalmazódott, hogy vége az összeesküvés-elméleteknek, mivel ha igazak lennének a nagy ballibsi összeesküvésről szóló sztorik, akkor Trump nem nyerhetett volna. Azonban az, ami a választás óta történik, mintha mégis a legvadabb elméletgyártók fejében fogalmazódott volna meg” – vezeti fel a teóriát. Vagyis: hiába a demokrácia, a világ leghatalmasabb országát a háttérből manipulálják. De van egy állam, amelynek vezetőivel, belső köreivel, háttérerőivel kapcsolatban nemigen fogalmaznak meg ilyen teóriákat. Holott amennyiben a legrégebbi demokráciában is összeesküvők irányítanak, akkor milyen könnyű dolguk lehet abban az országban, melynek történetében alig volt demokrácia?
S a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat tavaly december 20-án nyilvánosságra került intézkedései óta biztosan tudjuk, hogy Oroszország rendkívül intenzív kémtevékenységet folytat Magyarországon. Ennek dacára a lebukott hírszerzők kiutasításából nem csináltak médiaügyet, sajtóbotrányt pedig ott a kémkedés lényegéhez tartozó konspiráció már nem elmélet, hanem gyakorlat. Apropó, gyakorlat. A NER-médiaközegben bozóttűzként terjed egy, az összeesküvés-elmélet szóösszetételt jóformán leváltó, ugyancsak kötőjeles fogalom. Összeesküvés-gyakorlat. Vagyis, hogy itt már nem feltételezésről, elképzelésről, lehetőségről van szó. Hanem a lezajló történések által „bizonyított” faktumról. Számos cikkben bizonygatja a kormánypárti média, hogy ezek a teóriák igazak, s mennyire nemtelenek a törekvések, amelyek nevetségessé akarják tenni, s komolytalannak tekintik az összeesküvés-elméletet felvetőket.
Az utóbbi időben ismét kezd divatba jönni azoknak a politikusoknak a stigmatizálása, akik a világpolitikában zajló események, folyamatok között összefüggést, vagyis nem egészen a közjót előmozdító érdekeket vélnek felfedezni, mi több, összeesküvést emlegetnek. Ezzel a megbélyegzéssel implicite tagadják az összeesküvés-elméletek létjogosultságát. Pedig ha valami újra és újra kitartóan megjelenik a közvélekedésben, abban mégiscsak van némi igazság
– fogalmaz a Magyar Idők publicistája 2018. június 5-án. „Kik ők? Nem könnyű körülírni úgy, hogy ne vonnánk önnön fejünkre az „összeesküvés-elméletek gyártása” és az azzal összefüggő rasszizmus vádját” – erről írt az (akkor még) Orbán-párti, s időközben megszűnt Magyar Nemzet is 2012. január 6-i, ugyancsak Összeesküvés-gyakorlat címet viselő írásában.
Bagoly mondja verébnek, hogy konteós
Mikor azonban velük, illetve az általuk támogatott külföldi politikusokkal szemben merül fel az összejátszás, a rosszhiszemű, háttérbeli mesterkedés gyanúja, ez a nyilvánosság a konteókkal és álhírekkel szembeni küzdelem frontharcosává válik. „Soros György milliókkal támogatja az Átlátszó nevű propagandaoldalt, hogy az kormányközeli személyek után kémkedjen és hazug összeesküvés-elméleteket gyártson” – így kommentált a 888. „A 24 nevezetű liberális álhírgyár sosem pihen. Most éppen tudományos magyarázatnak álcázott összeesküvés-elméletekkel operál, miközben saját magát vágja meg” – kapta meg tőlük a beosztását e portál is. „Az interneten terjedő híresztelésekkel, különböző összeesküvés-elméletekkel ellentétben a Magyar Idők Online nem törölt cikkeket, a szerkesztőség visszautasítja a minden alapot nélkülöző spekulációkat. A lap szerverének átmeneti technikai leállása ugyanis a liberális média és a DK szerint azt bizonyítja, hogy a Fidesz külföldi magán-titkosszolgálatokkal figyeltethet meg civileket” – állítja a Magyar Idők.
Természetesen a NER-rezsimmel szembeni teóriák éppúgy lehetnek nevetségesek vagy alaptalanok, mint a rendszer pártján állók. A kormánykritikus média éppúgy tévedhet, mint a kormánypárti. S kétségtelen: az ellenzék híveinek a többségében éppúgy nincs meg a hajlandóság, hogy az összeesküvés-elméleteket értéktartalmuktól függetlenül, a bennük lévő (vagy épp belőlük hiányzó) tényeket objektíven mérlegelve fogadja el vagy cáfolja meg, mint a kormánypártok támogatóiban. Jogos kérdés:
Mint a téma szellemiségéhez illik, erről is számos elmélet van. Onnantól, hogy a miniszterelnök paranoiás őrült, egészen odáig, hogy cinikus sakkjátékos, aki nem hisz semmi ilyesmiben, csupán pragmatikusan felhasználja a teóriákat.
Jellemző, hogy ez utóbbi nem csupán a kormányfőt vádolók, de az őt védelmezők beszámolóiban is elhangzik. „Orbán Viktorék egyszerűen röhögnek ezen az egész Soros-tervezésen, hiszen ők is tudják, hogy úgy hülyeség, ahogy van. De felmérték, hogy működik, úgymond ez kell a népnek, hát használják, mert politikailag megéri nekik” – mondta forrásunk, aki szerint Orbán hiába is festi le akár a patás ördögnek a milliárdost, személyesen semmilyen indulat, ellenszenv nem él benne egykori mentorával szemben ma sem. „Én még azt is el tudom képzelni simán, hogy ha netán Soros György megbetegedne és kórházba kerülne, és Orbán éppen Amerikában járna valamiért, akkor elmenne hozzá látogatóba. És akkor együtt röhögnének a Soros-plakátokon, meg a terven, mert Sorost is régóta ismerem, szerintem ő is csak mosolyog az egészen, és azt gondolja magában: ennyire ismertté még soha senki nem tett, Gábor Zsazsával, egy másik magyarral szólva, a negatív hír is hír, mindegy, hogy mit, csak beszéljenek rólam.” (Kósa András: Orbán Viktor, a káosz embere. Noran Libro Kiadó. 2018. 243-244.o.)
Persze ez valamennyire biztosan önfelmentő, önigazoló magyarázkodás. Nehéz ugyanis elképzelni, hogy valakire, akiről a legdurvább frázisokat, jelzőket mondom éveken át a nyilvánosság előtt, semennyire ne hatna negatívan. Tény viszont, hogy amennyiben Orbán Viktornak a Tisza István halála 100. évfordulóján mondott beszédét nézzük, abból pont nem olyan ember arcvonásai rajzolódnak ki, aki szerint a világtörténelmet összeesküvések mozgatják. „Még ma is nehéz megérteni, hogy 1914 nyarán Európa miért szorította a saját halántékához, és ha már odaszorította, miért sütötte el a pisztolyt. Ismerjük a bevett magyarázatokat, a bűnbakkeresést és az összeesküvés-elméleteket. Minél többet ismerünk meg a tényekből, egyre inkább úgy tűnik, az egész úgy indulhatott, hogy hoztak egy rossz döntést Bécsben, egy másikat Berlinben, egy harmadikat Szentpéterváron, egy negyediket Párizsban és egy ötödiket Londonban, és a sok rossz döntés összeadódott egy egész Európát felőrlő katasztrófává” – mondta a kormányfő.
Vagyis a miniszterelnök határozottan visszautasítja, hogy a háború kitörése a korabeli Soros György által vezetett összeesküvő háttérhatalmi csoport műve lett volna. Vitatja, hogy egyetlen személyt vagy nagyhatalmat ki lehetne kiáltani bűnbaknak a történtekért. De amire ilyen világtörténelmi távlatban Orbán Viktor képes, arra neki (és hatalmi gépezetének) nem futja, ha közelebbi és/vagy hazai eseményekről van szó. A háború kitörését nem tartja összeesküvésnek, de a háború végét és Tisza bukását már igen. „Az őszirózsás puccsal hatalomra jutott ellenfelei Tisza Istvánnak még a halálával sem tudtak mit kezdeni” – mondta ugyanott. Az őszirózsás események forradalomjellegének tagadása a szélsőjobb legfőbb konteótoposza. Amit már Orbán sem vitat. A nekünk ellenszenves tömegmegmozdulások, politikai történések államcsínynek vagy puccsnak minősítése persze régi fogás a közéletben.
Kövér László sem mondott újat, amikor a rabszolgatörvénynek nevezett jogszabály miatti tiltakozáshullám Parlamentbe való begyűrűzését puccskísérletnek nevezte. Orbánnak (vagy bárki másnak) szíve joga, hogy az 1918 őszi eseményeket ne szeresse, illetve ne tartsa forradalomnak. Léteznek olyan világfelfogások, amelyek jegyében se 1918 ősze, se 1956 ősze nem forradalom. A konteó nem itt kezdődik. Inkább annak figyelmen kívül hagyásánál: amennyiben valami nem volt forradalom (pontosabban az illető nem tartja annak) abból nem vonható le mechanikusan, hogy puccs, illetve összeesküvés volt. Az őszödi beszéd után kirobbant 2006 őszi zavargásokat nehezen lehetne forradalomnak tartani. De ebből nem következik ama – balliberális körökben makacsul élő – konteónak az igazsága, hogy történéseket maga Orbán Viktor robbantotta ki és irányította. Ahogy a Majdanon lezajlott ukrán megmozdulásoknak is létezik egy puccsverziója, Oliver Stone filmje egyenesen CIA-puccsnak nevezi.
A hivatkozott összeesküvés-narratívák egyfajta tervgazdasági logikával üzemelnek. Eme világképben a véletlenek láncreakciós összeadódásának, az önálló, egyéni cselekvésnek, a spontán tömegmozgalmaknak nem lehet jelentős, döntő szerepe. Az irányítás zárt, titkos csoportok és szervezetek kezében van. Ezek tudatosan, előre megtervezik a világtörténelmet. Csakhogy épp
Amelyek nemcsak arról próbálják kategorikusan „megmondani a frankót”, mi történt a közelmúltban, s mi zajlik a jelenben. De azt is, mi lesz a jövőben. Csakhogy a valóság azt mutatja: minél jobban távolodunk egy megtörtént eseménytől, annál kevésbé tartjuk valószínűnek, hogy az összeesküvések szerepe perdöntő volna. S minél közelibb a dolog, annál hihetőbbek e teóriák.
A több kötetben számos merénylet történetét feldolgozó Václav Pavel Borovička a XX. század elejének elnökgyilkosságairól habozás nélkül elismeri: az a legvalószínűbb, hogy magányos elkövetők tettei voltak. Illetve azt is, hogy egy magányos tettes sokkal veszélyesebb (és sikeresebb) lehet, mint a legagyafúrtabb összeesküvés. „A titkosrendőrség leleplezheti olyan politikai ellenállók szerteágazó összeesküvését is, akik merényletüket egy hadvezér alaposságával készítik elő, de aligha sikerül ártalmatlanná tennie a tömegből való szürke kisembert, aki szándékát senkivel nem közölte.” (V.P. Borovicka: Híres politikai merényletek. Madách Kiadó, 1975. 123.o.) Ugyanakkor Kennedy, illetve Martin Luther King halála esetén összeesküvést feltételez. A hidegháború korának eseményeivel összefüggésben már nem volt hajlandó elfogadni azt, amit korábbi eseményeknél még ő maga szögezett le. A hidegháborús pszichózis, a csehszlovák pártállami diktatúra korszellemének atmoszférájában ezt nem is tehette volna. Így grandiózus konspirációt feltételezett: „Kennedy elnök egy szervezett összeesküvés áldozatául esett. A merényletet képzett specialisták hajtották végre, az orvlövészek hatan vagy heten voltak, az akció biztosításáról mintegy ötven ember gondoskodott.” (V.P. Borovicka: Merénylők és áldozatok. Madách Kiadó. 1976. 177.o.)
Ugyanazt teszi, mint Orbán Viktor, aki Tisza István halálára emlékezvén, a világháború kitörésére egy józan, a tényekkel összhangban lévő magyarázatot adott. Ugyanakkor a saját politikai korában és közegében az összeesküvés-narratívákat alkalmazza, s ezek nagyüzemi gyártására (nyilvánvaló összhangban Orbán szándékával) kiépült egy, a rendszerváltás óta példátlan méretű gépezet. De legyen ez a monstrum bármekkora, évtizedekkel később valószínűleg ezen teóriák alaptalansága is bebizonyosodik majd. A szkeptikus kortársakat persze ez aligha vigasztalja. S e cikk írójától bizonyára leginkább azt kérdeznék: mi a konteós áfium ellen való jelenkori orvosság? E kérdésre nincs megnyugtató válasz. Ugyanis
Nem tudom, mi az ellenszerük. Azt viszont igen, hogy mi nem az. A sárkány ellen sárkányfű, a kutyaharapást szőrével, a konteóval szemben ellenkonteó módszere. Azaz nem vezet sikerre a NER-propagandisták módszereinek utánzása. Tehát nem megoldás a konteók ellen, ha azok, akik egyik kezükkel gépelik a hatalom konteóin, rögeszméin, álhírein gúnyolódó cikkeiket, a másikkal a hatalom démonian gonosz összeesküvését leleplező teóriákat szövegeznek.
A lakosság, mi több, a véleményformáló értelmiség konteófogékonysága nem áll meg a NER határainál. S azok, akik így próbálnak harcolni a rendszer ellen, csak megerősítik és legitimálják azt. Alátámasztván az összeesküvést világkép-rendezőelvnek tartó mentalitását. A konteós látásmód rendszernarratívává vált. Akik túl akarnak lépni ezen a rezsimen, azoknak legelőször ezt kell meghaladniuk és megtagadniuk.
Papp László Tamás
Kiemelt kép: Orbán Viktor Facebook oldala
