1. Megint van ellenzék
Ez még a szerdai parlamenti nap nagy tanulsága is. Egyelőre valódi eredmények nélkül, de újra van ellenzék Magyarországon. Nyolc év telt el úgy, hogy a Fidesznek szinte semmilyen politikai ellenzéke nem volt, se a parlamentben, se a parlamenten kívül.
2. Mert igazából végig csak ennyi kellett, hogy legyen ellenzék
Igazából az egészben az a vicces, hogy végig csak ennyi kellett volna. Ezek azért nem akkora trükkök. Beleállni Rogán Antal és Orbán Viktor arcába Facebook-élővel, elzárni a pulpitust, sípolni, majd odamenni egy közintézményhez, amelybe joga van a parlamenti képviselőknek bemenni, és egyszerűen megpróbáltak tényleg bemenni. Eddig is megtehették volna, ám nem tették, most viszont igent.
3. Nem a méret a fontos, hanem hogy mit csinál a tömeg
Egy kétezer fős hangos tömeg pont ugyanannyira tud látványos lenni a felvételeken, mint a százezres az Erzsébet hídon. A Fideszt nem lehet megverni mennyiségi játékban, hiszen ha kell, már jövő hétre összerántanak egy háromszázezres békemenetet. Egyrészt azért, mert stabilan van hárommillió szavazójuk, másrészt azért, mert szinte korlátlan anyagi és szervezeti hátterük van arra, hogy ezt a hárommilliós tábort mozgassák. Ez az ellenzéknél nincs meg.
Ami megvan viszont, az az elszántság és a düh, ez pedig fontos motiváló erő lehet. Főleg akkor, amikor a Fidesz ezt a tüzet még szítja is azzal, hogy semmiben nem enged, majd arrogánsan kioktat.
A parlamentben ülő ellenzéki képviselők a mandátumok egyharmadát szerezték meg, de a szavazatok nagyjából felét. Ez azt jelenti, hogy az emberek legalább egyharmadát, de inkább felét ők képviselik. Ez nem csak felelősség, de jog is, és érdemes lenne a Fidesszel szemben ezt az érvet rendszeresen fel is hozni. Nem a Fidesz Magyarország száz százaléka. De még a kétharmada is nehezen.
4. A Momentumnak végül igaza lett a helyszínben, de óriási mázli is kellett hozzá
Az MTVA épülete a világ legelcseszettebb tüntetéshelyszínének tűnt. A vasárnapi tiltakozás menete pont arra lett kitalálva, hogy az emberekben kielégítse a vágyat a vonulós tüntetésre, és utána maguktól mehessenek oda a parlament elé, akár balhézni, akár hangoskodni.
Ez teljesen kettétört azzal, hogy Hajnal Miklós elragadta a mikrofont a színpadon, és belemondta, hogy mindenki menjen velük az MTVA-hoz. Egy darabig az emberek még a parlament előtt álltak, a megszokott rendőrsorfallal, aztán végül nagy nehezen mindenki elindult, egy kisebb csoport jobbikost kivéve, amely a Lánchídra ment. A résztvevők aztán rájöttek, hogy oda nem megy senki más.
Az MTVA-hoz látogatás bátor húzás volt, noha én például semmi értelmét nem láttam a helyszínválasztásnak. Csodálkoztam: számomra még mindig hihetetlen módon a tüntetők a momentumosokkal tartottak.
Ez azért szinte felfoghatatlan, mert az MTVA a Kunigunda utcában van, és aki járt már arra, tudja, hogy ez nagyon messze van a várostól, még HÉV-vel is. Majdnem hét kilométer séta a Kossuth térről, tényleg nagyon dühösnek kell lennie annak, aki odáig elsétál.
Ironikus módon pont ez adta azt a pluszt a helyszínnek, amitől végül sikeres lett a tüntetés. Eleve érdemes lenne elgondolkodni azon az ellenzéknek, hogy kivigyék ezeket a tüntetéseket a városból, mert egészen meglepő reakciókat kaptak a lakások erkélyeiről, de adott a sétálóknak egy szép adag testvériességet az, hogy odáig elsétáltak a fagyban. Ráadásul a Parlament pont most kezdett unalmassá válni a tüntetőknek, csak a balhé maradt, ami érdekessé tehette, az MTVA pedig balhé nélkül is érdekes volt.
Az is igaz viszont, hogy a Momentum politikai értelemben végül kiszúrt magával. Egészen addig volt ugyanis momentumos az esemény, amíg Fekete-Győr András egy hangosbeszélőbe kiabált. Az utolsó két órában viszont már nem is találkoztunk a párttal, hiszen a Momentumnak, ahogy az feltűnhetett, nincsenek parlamenti képviselői, így bemenni sem tudtak az épületbe. A Momentum sikeres tüntetését teljesen átvették a parlamenti pártok, és hiába volt közeledés, és még vita is arról, hogy Szél Bernadett és Hadházy Ákos belépjenek-e a pártba, nem léptek be, így továbbra is független parlamenti képviselők. Az ilyen tüntetési sikerekért korábban a pártok képesek voltak egymás torkát harapni, értelmezési versenyt folytatni, most mintha minden résztvevő félretette volna a pártérdeket.
5. A tüntetések szervezői semmit nem tanultak
A tüntetéseket megszervező csoport viszont nagyjából minden olyan hibát elkövetett, amit eddig, mintha nem is változott volna semmi a tavaszi tüntetések óta. Elmondták, hogy erőszakot nem akarnak, ami fontos, ám semmit nem mondtak arról, hogy helyette mit akarnak.
Azt pedig tényleg sokadszorra is ideje lenne elfelejteni, hogy valakit csak azért hívnak meg egy tüntetésre, mert sokszor tiltakozott már. Én is sok cikket írtam már, de ha cikkre nem hasonlító értelmetlen mondathalmazt írnék le, nem hoznánk le csak azért, mert tapasztalt vagyok. Komáromy Gergő zenéjére annyian kíváncsiak, ahányan elmennek Komáromy Gergő koncertjeire: kevesen. És ugyanez igaz azokra a szónokokra is, akiket azért hívnak meg, mert már beszéltek korábban is. Lehet bármilyen értelmes Lukácsi Katalin, a mostani produkcióját csak Beer Miklós neve mentette meg.
6. De a politikusok igen, mert a politika egy szakma
Nem mentette meg, és azért nem, mert ha valaki jól politizál, előbb-utóbb politikus is lesz.
Nem mindig jók, okosak, tehetségesek a magyar politikusok (az a Fideszre is igaz, nem csak az ellenzékre), de most a nagy részük meglepően pontosan találta el, milyen beszédet kell mondania. Székely Tamás szakszervezeti vezető és Szabó Tímea beszéde volt a legerősebb, de erős volt Vadai Ágnes és Kunhalmi Ágnes is, Donáth Anna színpadi produkciója pedig önmagában, a beszéd nélkül is működött (egyébként a beszéd is jó volt), főleg a momentumos tüntetőkkel együtt.
És ez azért van, mert ezek az emberek politikusok, akik ebből élnek. Rég láttunk már politikusokat beszélni egy tömegtüntetésen, de ideje volt emlékeztetni rá, milyen érzés.
7. A nagy nyugalomszeretet majdnem kicsinálta az ellenállást
A tüntetések, vagy bármilyen polgári ellenállás, akkor működik, ha meglepő. A mostani tüntetéseken látott események szinte minden nap hoztak meglepetést. Hol a radikalizmus, hol a helyszín, hol az ötlet, hol a politikai egység.
Márpedig a Fidesz a hirtelen változásra tud a legnehezebben reagálni, hiszen az erőforrásokban és a szervezettségben van az ereje. Első körben a tüntetés szervezői és a politikusok is megijedtek a radikalizmustól, és megpróbálták a tüntetést visszaterelni a tavaszi, kellemes, ismert, megszokott menetbe. Azaz kimennek az emberek, meghallgatnak néhány beszédet, egyetértenek, háborognak, aztán hazamennek. Ezzel viszont célt nem lehet elérni.
A meglepetés erejével viszont igen. A Momentum vakmerő húzása megmutatta, hogyan lehet. Vannak olyan jogkörei az ellenzéki politikusoknak, amelyekkel ebben a rendszerben is élni tudnak, de eddig nem használták őket. Érdemes lenne elgondolkodni azon az ellenzéknek, mire lehet még ezeket a jogköröket használni.
8. Ezt később nehéz lesz még letárgyalni a most együttműködő politikusok között
Hiába hisszük viszont azt, hogy az ellenzék mostani dinamikus együttműködése tartós marad, ez szinte biztosan nem lesz így. Pártokról van ugyanis szó, amelyek nemcsak különböző érdekeket képviselnek, de a sajátjaikat is, a hatalommaximalizálás nehezen és természetellenesen leküzdhető reflexe mellett.
A mostani tüntetésen a több parlamenti mandátummal, mint szavazóval rendelkező Liberálisokon kívül létező pártok voltak ott, létező támogatottsággal. Nehéz elképzelni, hogy ha mandátumszerzés lesz majd a tét, nem feszülnek majd egymásnak. A politikai érdekeiket ugyanis aligha tudják leküzdeni.
