„Semmi hasznom nem lesz belőle, de muszáj itt lennem” – foglalta össze Viktória, miért jár már a második olyan tanfolyamra, ahová a járási hivatal foglalkoztatási osztálya közvetítette ki. „Amikor a férjem meghalt, enyém lett a kocsmája, de nekem csak kereskedő-boltvezetői végzettségem van, vendéglátó-vezetői nincs. Pedig erre lenne szükségem ahhoz, hogy vezethessem a vállalkozásomat. Addig alkalmaznom kell egy vezetőt a saját kocsmámban.”
Vendéglátó-vezetői képesítést magánúton is szerezhet az ember, elég keresnie egy OKJ-s tanfolyamokkal foglalkozó céget. Az ilyen képzések viszont elég drágák, több százezer forintba is kerülhetnek, nem beszélve arról, hogy a színvonalukkal is bőven vannak gondok. Viktória egyedülálló anyaként nehezen engedheti meg magának az ilyesmit, regisztrált álláskeresőként viszont részt vehet államilag támogatott képzésen. Ez azt jelenti, hogy nem kell kifizetnie a borsos tandíjat, sőt nagyjából havi 60 ezer forint is jár neki (plusz gyerekkedvezmény), amivel az állam arra akarja motiválni, hogy közmunka helyett inkább képezze magát, aztán keressen állást magának a munkaerőpiacon.
Viktória esetében persze nincs szó keresgélésről, ő pontosan tudja, hogy milyen végzettségre lenne szüksége ahhoz, hogy végre a vállalkozásával törődhessen. Amikor először jelentkezett a járási hivatalnál, éppen nem indult vendéglátó-vezetői tanfolyam, ezért vendéglátó-eladói képzésre közvetítették. „Indult három és kilenc hónapos is, engem a kilenc hónaposra tettek, nem tudom, miért”. Ez alatt a kilenc hónap alatt Viktória kevés új dolgot tanult, hiszen amúgy is jártas a kereskedelemben. Utólag úgy látja, leginkább az italokkal kapcsolatos ismeretei bővültek, megtanult például új koktélokat keverni.
Jók voltak a tanárok, rendesen leadták az anyagot. Viszont az egy hónapig tartó angolnak nem sok értelme volt ilyen kevés óraszámban, ennyi idő alatt lehetetlen megtanulni, hogyan kell kommunikálni egy vendéggel. Olyan szempontból rendesek voltak, hogy kiadták a tételeket angolul, és mindent leírtak nekünk kiejtés szerint
– mondta.
Ezen a területen különösen fontos lenne, hogy az ember élesben próbálhassa ki magát, Viktóriáék viszont egyáltalán nem jártak gyakorlaton, szerinte azért, mert több roma is volt a csoportban. „Őket nem szívesen fogadják be egy elitebb helyen, azt pedig nem akartuk, hogy a csoport felének legyen gyakorlata, a másik felének meg nem”. Úgyhogy a főzést és a koktélkeverést is az iskolában kellett megoldani. “Az alkoholos italok így is kimaradtak, mert azt a suliba nem vihettük be.”
Szociális gondozó lesz, de minek?
Vendéglátó-vezetői képzés azóta sem indult, a hivatalban mégis azt mondták neki, muszáj tanulnia valamit, különben elveszíti a regisztrált álláskeresői státuszát, és még a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény sem jár majd neki.
Egész érdekes ez a szociális gondozó és ápolóképzés, mondjuk vannak olyan részei, amiket biztos, hogy soha senki nem fog használni. Egy házi gondozónak nem kell társadalomismeret meg szociálpolitika, de mondták, hogy muszáj kitölteni a kilenc hónapos keretet. Több száz betegséget és az arra való gyógyszereket kell megtanulnunk, de nem tudom, minek, mert ezt úgysem mi állapítjuk meg, hanem az orvos. Mondjuk, aki tovább akar tanulni szakápolónak, annak ez legalább ad egy kezdeti löketet.
Mindenesetre Viktóriát úgy képzi az állam szociális gondozónak, hogy erre semmi szüksége, és esze ágában sincs ezen a területen elhelyezkedni. Ettől függetlenül nem látja teljesen haszontalannak a képzéseket, “a fiataloknak talán sikerülhet elhelyezkedni, ismerek is egyet, aki azóta egy kocsmában dolgozik. De járnak idősebbek is, ők inkább a képzési díj miatt csinálják”.
Senki sem érdekelt a minőségben
Mióta a magyarországi cégek másra sem panaszkodnak, mint arra, hogy képtelenek elég dolgozót találni, különösen fontos, hogy az állam képzésekkel és átképzésekkel enyhítse a munkaerőhiányt. Éppen ezért nagyon jó, hogy a járási hivatalokban külön osztályok foglalkoznak a képzésekkel, és még fontosabb lenne, hogy követhető legyen a hatékonyságuk.
Scharle Ágota szerzőtársaival együtt a Magyar Tudományos Akadémia által tavaly kiadott Munkaerő-piaci Tükörbe írt tanulmányt a munkaügyi központok által szervezett vagy finanszírozott tanfolyamokról. Ez alapján úgy látszik, hogy a kormány ismét kezdi felismerni a képzések fontosságát. 2012 és 2015 között évente kevesebb mint egymilliárd forintot szántak erre a területre, miközben 2011-ben még több mint hétmilliárdot, a 2008-as válság előtti években pedig akár 10-20 milliárdot is. 2015 óta ez az összeg ismét növekedni kezdett.
A járási hivatalok által szervezett tanfolyamokon leginkább érettségizettek és szakközépiskolai (mai nevén szakgimnáziumi) végzettségűek vesznek részt. A nyolc osztályt vagy szakiskolát végzettek sokkal kisebb arányban kerülnek be, annak ellenére, hogy ők teszik ki a munkanélküliek legnagyobb részét. Számukra sokkal reálisabb, hogy közmunkásként végzik, és maximum a közmunkaprogramhoz csatolt képzésekre jutnak el, amelyeket évek óta rengeteg kritika ér.
A képzéseket a járási hivatallal kapcsolatban álló magáncégek, esetleg a helyi szakképzési centrumok bonyolítják le. A képzőhelyek biztosítják az oktatókat, és elsősorban rajtuk múlik a tanfolyam színvonala is. Így aztán könnyen lehet, hogy aki mondjuk Hevesben tanul esztergályosnak, azt jobban kiképezik, és könnyebben talál majd munkát is, mint egy békési.
Scharle Ágota szerint ezért lenne fontos, hogy nyilvános legyen, melyik képzőhely, milyen hatékonysággal juttatja álláshoz az embereket. „A minisztérium csak összevont elhelyezkedési adatokat tesz közzé, ami nem elég arra, hogy az ember a számok alapján azt mondhassa: bocs, én erre a tanfolyamra inkább nem mennék. Pedig sok képzőcég van, ezen a piacon működhetne a verseny.”
Ha átláthatóbb lenne a rendszer, csökkenne a korrupció is, aminek csak a létezésében lehetünk biztosak, a mértékében nem. „Interjúkból tudjuk, hogy esetenként nem a járási hivatal, hanem a képzőhelyek döntik el, hogy milyen tanfolyamok fussanak” – mondta. Ez viszont nem mindig esik egybe azzal, hogy a környéken éppen milyen munkakörökbe keresnek embereket. A Budapest Intézet 2014-ben készített is egy tanulmányt a Miniszterelnökségnek arról, hogyan lehetne hatékonyabbá tenni a rendszert. Az átlátható és alapos ellenőrzés mellett azt javasolták, hogy a képzőhelyek a díjazásuk egy részét csak a sikeresen elhelyezkedett álláskeresők után kapják meg.
A mostani rendszer kevésbé ösztönzi a képzőhelyeket a minőségi munkára. Ráadásul a résztvevők sem nagyon reklamálnak a haszontalan tanfolyamok miatt, hiszen a képzés idejére bérpótló juttatást kapnak, és addig sem kell közmunkára menniük. Ez nem tűnik irreálisnak, már csak azok alapján sem, amit egy ilyen témájú Facebook-csoportban olvastunk. „Én már két tanfolyamot elvégeztem. Igaz hogy már nem jelentkezhetek új tanfolyamra?” – kérdezte például egy fiatal, munkanélküli lány. „Hiszitek, ha nem, nekem van már hat végzettségem, és sose szóltak érte” – érkezett a válasz.
Felmerül a kérdés, hogy nem lenne-e érdemes az államnak összefognia a nagyobb foglalkoztatókkal, és az ő igényeikre szabni a képzéseket. Scharle ezt csapdahelyzetnek látja, hiszen „a cégek ki tudják használni az állam bénultságát. Könnyen megfinanszíroztathatnak olyan képzéseket, amelyeket a környéken csak náluk lehet felhasználni, ez pedig ahhoz vezetne, hogy az állam eldobható szakmunkásokat gyárt a cégeknek. Amint bért kellene emelniük, rögtön vehetnék fel alacsony fizetésért a frissen kiképzetteket”.
21 nappal több munka: sok vagy kevés?
Scharle és kollégái (a számításokat főleg Adamecz Anna készítette) megmérték, hogy a 2010 és 2013 között indított képzések hosszú távon hogyan befolyásolták az elhelyezkedési esélyeket. Kiderült, hogy a képzés utáni első évben csak a 90 napnál rövidebb, általában kompetenciafejlesztő képzések fejtenek ki bármilyen hatást. A második évben a képzések 5-20 nappal, a harmadik évben pedig 7-21 nappal csökkentik a regisztrált álláskeresőként töltött időt.
Ez első pillantásra nem tűnik soknak, de Scharle szerint önmagában nehéz értékelni. Ahhoz érdemes viszonyítani, hogy a többi program hatása mekkora, illetve ahhoz, hogy a képzésben részt vevők egyébként hány napig munkanélküliek egy évben.
Ha valaki az év kétharmadában munkanélküli, akkor ez a 21 nap nem rossz, és még jobb is lehetne, ha javulna a képzések minősége. A képzések nagyon hasznosak lehetnek egy ilyen helyzetben, amikor munkaerőhiány van, a munkanélküliek pedig képzetlenek.
Scharléék a kutatás során azzal is szembesültek, hogy mióta a kormányhivatalok foglalkoztatási osztályai foglalkoznak a képzésekkel, jelentősen csökkent a Nemzetgazdasági Minisztérium (április óta Pénzügyminisztérium) szakmai kontrollja, hiszen a hivatalok a Miniszterelnökség alá tartoznak. „A hivatalokban is elmondják, hogy ha a hivatalvezetőt éppen nem érdekli a munkaügy, vagy nem ért hozzá, az komoly problémákhoz vezethet. Előfordul, hogy más feladatokat is ad a munkaügyi részlegnek, vagy kevesebb forrást biztosít erre a területre.”
Aki mozdulni tud, az feketén dolgozik, vagy külföldön van
Ahogy az ábrából is kiderült, ezek a tanfolyamok nem a legrosszabb helyzetben levő, leginkább képzetlen embereket célozzák. A velük foglalkozó, Hajdú-Bihar megyei Igazgyöngy alapítvány látókörében nincsenek is olyan emberek, akik érdekeltek lennének ezekben a tanfolyamokban.
Amíg a közmunka nem volt ennyire domináns, jókat hallottunk a munkaügyi központok képzéseiről. Sokakat ismerek, akik ott szereztek képesítést, és eladók vagy könyvelők lettek. Ilyeneket már nem hallani, mert akik érdekeltek lennének benne, azok rég külföldön vannak, vagy feketén dolgoznak a nagyvárosokban. Aki mobilis, az nem tanulni megy, hanem Pestre költözik, dolgozik egy hónapig, keres 200 ezer forintot, aztán hazajön, feléli, majd megint visszamegy, ismét könnyedén talál munkát, és így tovább. Errefelé ilyen lehetőséget, ahol ennyit kaphat, nem fog találni
– mondta L. Ritók Nóra, az alapítvány vezetője.
Szerinte ezek a képzések nem tudnak versenyezni a feketemunkával, és csak azokat szívják fel, akiket még illegálisan sem foglalkoztatnak. „Mi sem tudunk vonzóvá tenni egy bejelentett állást az alapítványnál, mert feketén sokkal többet keres, mint a minimálbér. Napi 8-12 ezer forintos fizetésekkel nem tudunk versenyezni”.
L. Ritók inkább a közmunkához kapcsolódó képzéseket ismeri, mert az alapítvány támogatottjai ehhez kapcsolódnak leginkább. „Ha valaki aláírja a jelenléti ívet, akkor biztos lehet benne, hogy sikeresen el fogja végezni. Beszéltem egy szakértővel, aki vizsgáztatóként dolgozott, de ma már nem hívják, mert túlságosan komolyan vette az értékelést. A cégeknek az az érdekük, hogy papíron minden rendben legyen, és kapják meg a pénzüket.”
Vannak képzések, például a kőművesképzés, ami még hasznos is lenne, de olyan rövid ideig futnak, és olyan kevés gyakorlati része van, hogy nem szívesen mennék át azon a hídon, amit egy ilyen tanfolyam alapján építenek. Sokakat ismerünk, akik OKJ-s papírokat szereztek, de hiába, mert nem elég mobilis ahhoz, hogy munkát keressen. Nem tud mit kezdeni a targoncavezetői képesítéssel, mert nem fog elmenni a legközelebbi nagyvárosba. Nem is járt még ott soha, nem tud közlekedni, nem tudja megelőlegezni az útiköltséget, még arra sincs pénze, hogy állásinterjúra elutazzon, fél az idegen közegtől, és nem tud együttműködni sem.
