A Political Capital két politológusa az Élet és Irodalomban elemzett. Juhász Attila és Krekó Péter szerint a választás után Magyarország Orbán Viktor illiberális kormányzásának laboratóriuma lett. Sikerreceptje alapja, hogy a rendszerben minden a Fidesz céljaira szabott,
a rendszerszintű korrupció kiapadhatatlan forrást biztosít a hatalmon lévőknek.
Az ellenzék főleg azt a szerepet játssza, amit a Fidesz kioszt rá, a társadalom feudális jellegű, a választók nagy részének gondolkodását a kormány által pénzelt álhírgyártó propagandagépezet alakítja.
A két elemző ezt követően hosszan elemzi az eredményt. Arra jutnak, hogy a Fidesz-tábor részben lecserélődött, valódi populista lett szavazói összetételét tekintve is, ami csapda a Jobbiknak, amely elől elfoglalta a szélsőjobboldalt és már a „néppártosodás” feladásával sem tudná a Fidesz ellenségképekre épülő politizálását túlszárnyalni.
Nem a taktikai szavazás, hanem az ellenzék bukott meg
A megosztott baloldal fő eredménye, hogy a fővárosban legyőzte a Fideszt, és a maradék 6-ból is megnyert volna 5-öt, ha szélesebb a koordináció és csak egy választókerületben kellett volna a győzelemhez a jobbikos koordináció is.
Az eredmények jól mutatják, hogy a Budapest–vidék politikai törésvonal az eddiginél is mélyebb szakadékká vált Magyarországon. (…) Míg a magyar politikában korábban az volt a hüvelykujjszabály, hogy Budapest ellenében nem lehet választást nyerni, ez a választás már azt mutatta, hogy kétharmaddal is lehet.
Az elemzők szerint nem igaz, hogy az egyéni koordináció, a taktikai szavazás rossz eszköz a centrális erőtér ellen, a gond az, hogy a gyenge, megosztott ellenzék kevés helyen koordinált, a választóknak már-már követhetetlenül léptette vissza az utolsó pillanatban jelöltjeit.
Ezek a pártok nem győzelemre, hanem túlélésre, rivalizálásra, a legerősebb ellenzéki pozíció elfoglalására törekedtek, kevésbé választóik megszólítására.
Ráadásul több ellenzéki pártban vannak a kormánypárti érdeket érvényesítő politikusok.
Az ellenzék által elvesztegetett négy évet a következő ciklusban nehezebb lesz behozni, a Fidesz mára illiberális példái (Törökország, Oroszország) alapján alapvetően átformálta a társadalom gondolkodását. El tudta hitetni, hogy a migrációhoz képest „banális” probléma az egészségügy helyzete, a korrupció. Számítottak a kedvező gazdasági mutatók, amelyekben az uniós források és a kedvező nemzetközi környezet is központi szerepet játszottak.
A tekintélyelvű, illiberális populista magyar rendszer, csak az EU‑n belül furcsa, sok szempontból belesimul a korszellembe. A vidék–város ellentétet aknázta ki a Brexit-kampány, Donald Trump, miként Orbánhoz hasonlóan azok is rájátszottak az idősebb korosztályok félelmeire, nosztalgiájára.
Orbán bármit megtehet
A két szerző arra számít, hogy a most következő kormányzati ciklus a nagy választási felhatalmazásra hivatkozó, fékevesztett autokratikus törekvések jegyében telik majd. Idézik a kormányfő 2014-es tusnádfürdői beszédét, amelyben még úgy fogalmazott: „bármi megtörténhet”.
Erre utal a maradék szabad sajtó és a civil szervezetek fenyegetése, illetve az, hogy két nappal a választás után bejelentették az Orbánnal korábban szembefordult oligarcha, Simicska Lajos tulajdonában álló Magyar Nemzet és Lánchíd rádió megszűnését, a kormánykritikus NGO-kat ellehetetlenítő „Stop Soros” törvénycsomagot már májusban elfogadhatja az új parlament, amivel megkezdődik majd
a civil társadalom demokratikus átmenetben játszott szerepéről szakdolgozatot írt egykori Soros-ösztöndíjas, Orbán Viktor negyedik kormányzati ciklusa.
