Belföld

Letagadta az OLAF-nak az Elios versenytársa, hogy indult volna a közbeszerzéseken

Közérdekűadat-igénylés formájában kérte ki az Átlátszó Mórahalomtól azt a levelet, amelyet az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF) küldött az önkormányzatnak a település közvilágítási közbeszerzésével kapcsolatos vizsgálatról. Mórahalom egyike volt azoknak a településeknek, amelyek az Elios-szal végeztették el a munkát akkor, amikor az még Tiborcz Istvánnak, Orbán Viktor vejének érdekeltségébe tartozott.

A levélben többek között szerepel az, hogy az Elioson kívül a Simó Kft. nyújtott be ajánlatot, ám utóbbiét végül érvénytelennek nyilvánították.

A levél szerint az OLAF szakemberei helyszíni szemlét tartottak a Simó Kft.-nél és az ügyvezető kijelentette, hogy soha nem adtak be ajánlatot a mórahalomi pályázatra, mert nem volt meg hozzá a pénzügyi hátterük.

Ennek ellentmondanak azok az információk, amelyet a 24.hu birtokában lévő OLAF-jelentésben rögzítettek. Ezek szerint a Simó Kft. valóban ajánlatot tett, ráadásul referenciát is hozott: a szolnoki közvilágítási tendert, amelynek során az Elios beszállítójaként működött, és erről egy 56,8 millió forintos szerződést kötöttek.

Így csalt Orbán vejének cége – megszereztük az OLAF jelentését
A szervezett bűnözés feltételeinek is megfelelhet az a szisztéma, amit az unió csalás elleni hivatala feltárt az Elios-ügyben.

Ezen kívül a Simó Kft. (később SMHV Kft.) tulajdonosa, Horváth Dezső volt az Mórahalom esetében is, aki egyrészt aláírta a közbeszerzési tervezetet, másrészt elkészítette a kiviteli tervek vázlatát.

Vagyis előbb segített a pályázat előkészítésében, majd elindult azon, ajánlattevőként.

Amint azt korábban a zalaegerszegi példán bemutattuk és erre az OLAF jelentése külön is kitér: adott közbeszerzés előkészítésében és lebonyolításában nem vehet részt olyan gazdasági szereplő, amelynek közös érdekeltsége van az ügylet valamelyik szereplőjével.

Horváth Dezső gyakori felbukkanása olyannyira szemet szúrt az OLAF-nak, hogy a jelentésben külön ki is térnek a vele kapcsolatos összeférhetetlenségre. A Simó Villamossági Kft./SMHV Energetika Kft. 16 közbeszerzés esetében nyújtott be ajánlatot, ebből 15-ben (a balatonfüredi kivételével) nyomozott a csalás elleni hivatal. Ez az egyik olyan cég, amelyet a költségvetési csalást gyanító OLAF az Elios-projektek közreműködői között megnevezett.

Az OLAF felfigyelt például arra, hogy bár a legjobb ajánlat ára változott, de a két gyengébb értéke mindig 5, illetve 7 százalékkal volt magasabb, mint a későbbi nyertesé. Ráadásul ez nemcsak a végösszegre igaz, hanem például az egyes lámpákra is. Az OLAF szerint az érintett cégek összejátszottak és a függetlennek mondott ajánlatokat manipulációra használták, így megemelkedett a közbeszerzés becsült összege és magasabb támogatást tudtak igényelni az EU-tól.

A jelentés megjegyzi, hogy ez általános volt: a KEOP-5.5.0/A esetében az összes önkormányzat a legmagasabb költségekkel számolt, beleértve a karbantartási költségeket és a papíron 100 ezer óra élettartamú lámpákat, amelyről cikksorozatunk első részében írtunk hosszabban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik