Bárkiből lehet ideális képviselőjelölt, csak középkorú legyen

Az ideális parlamenti képviselő középkorú, de mindegy, hogy férfi vagy nő, helyi lakos vagy sem, régóta politizál vagy mostanában kezdte. Az első szabad választáson, 1990-ben még jobban figyelembe vették a jelöltek személyiségjegyeit, most már az indulók párthovatartozása fontosabb a jelölt karakterénél, de az persze lényeges, hogy szimpatikus legyen – ezek a legérdekesebb eredményei annak a közvélemény-kutatásnak, amelyet a Ténygyár és a ZRI Závecz Research végzett 2018. január második felében.

A felmérés az ország felnőtt népességét reprezentáló, 1000 fős mintán készült, telefonos adatfelvételi módszerrel. A mostani adatokat összehasonlítjuk a Magyar Közvélemény-kutató Intézetben 1990 elején készült hasonló témájú kutatás eredményeivel.

A választók kétharmada nem veszi figyelembe döntésénél a képviselőjelölt nemét, 25 százalék szívesebben voksol férfira, 7 százalék nőre. 1990-ben is az volt a domináns vélemény, hogy mindegy a választáson indulók nemi hovatartozása (57%-nál), ugyanakkor a férfi jelöltek iránt a mostaninál nagyobb bizalommal voltak: 40 százalék preferálta őket, a nőket mindössze 3 százalék.

A rendszerváltáskor és most is a középkorú jelöltek voltak vonzóak a választók számára: 67 illetve 56 százalék ilyen képviselőt látna szívesen. A fiatal és az idős politikusok preferálása lényegében nem változott, 13 és 11 százalék illetve 3 és 1 százalék említette őket. Az életkor tehát fontos szempont maradt, de a rendszerváltás óta 17-ről 32 százalékra emelkedett azok aránya, akik nem nézik mennyi idősek a jelöltek.

1990-ben még nem alakult ki egységes álláspont arról, hogy kire lehetne bízni a választókerület érdekképviseletét: 36 százalék azt gondolta, hogy országosan ismert személyre, ugyanennyien azt, hogy helyben ismertre, 28 százalék úgy vélte, hogy ez lényegtelen. Ma az utóbbi vélemény domináns, a választópolgárok közel felének (47 százalékának) nem számít, hogy országosan vagy csak helyben ismert a jelölt. A közel három évtizedes tapasztalatok alapján ma már többen vannak, akik számára a széleskörű, választókerületen túlmutató ismertség fontosabb, mint a helyi beágyazottság (32 és 21%).

Az első választáson az is dilemma volt a választók számára, hogy helyi lakos legyen a parlamenti képviselő vagy sem: 50 százalék szívesebben szavazott ott élőre, 50 százalék döntését ez nem befolyásolta. Mostanra ennek a szempontnak is csökkent a jelentősége, a választópolgárok csaknem háromnegyedének (73%-ának) mindegy hol él az általa preferált képviselőjelölt, 27 százalék inkább támogatja azt, aki helyben lakik.

1990-ben azon is vívódtak az emberek, hogy mennyit ér a közéleti tapasztalat a jelölteknél. Az akkori választók 39 százaléka jobban bízott a régóta politizáló jelöltben, 30 százalék az újban, 31 százalék ezeknek nem tulajdonított jelentőséget. Mostanra ez a szempont is hátrébb szorult a szavazópolgárok gondolkodásában, 53 százaléknak mindegy, mióta van egy jelölt a politikai porondon. A közéleti tapasztalat 32 százaléknak számít fontos tényezőnek, s ennél jóval kevesebb választót (15%-ot) vonz egy olyan képviselőjelölt, aki nemrég kezdte a politizálást.

A szavazói döntésnél a jelöltek pártállása valamivel nagyobb szerepet játszik, mint az, hogy mennyire szimpatikusak (51 illetve 44%). Az MSZP és a DK támogatói körében a legerősebb a pártkötődés, 76 illetve 74 százalékuk ezt veszi alapul a jelöltre való szavazásnál. A Fideszesek között is magas (68%-os) a pártjelölt melletti kiállás, a jobbikosok körében viszont nagyjából az átlagnak megfelelő (54%-os). Az LMP hívei számára a döntésnél fontosabbak a jelöltek iránti érzelmek, mint a pártkötődés (43 illetve 57%). A pártnélküliek kétharmada a jelöltek egyénisége alapján választ (64%-uk), már ha egyáltalán elmennek szavazni.