„Reménykedtünk, de nagy harc volt, elképesztően nagy. Csendben, magamban igyekeztem bízni, de a tapasztalatok alapján, amik első- és másodfokon értek, nehéz volt hinni abban, hogy valójában lehet még számomra jogorvoslat. És most itt vagyunk, vége van, tényleg vége” – kezdte a beszélgetést az egykor gyilkosnak kikiáltott, majd a többeket veszélyeztető, helytelenül mérlegelő, egy tolvajt halálba kergető Kolosy téri üldözőként elhíresült, a végső bírósági döntés szerint azonban ártatlan, az őt ért támadás ellen jogosan fellépő Katona Andrea.
Csaknem öt évig tartó kálvária ért véget a napokban a Kúrián. Egy olyan ügyben született megmásíthatatlan döntés, amelynek elsőrendű vádlottja nem az volt, aki bűncselekményt követett el, hanem az, akinek a sérelmére elkövették.
Az első- és a másodfokú ítélet után úgy tűnt, ha jogos védelem történt, ha nem, a sofőrt meg kell büntetni, mivel azzal, hogy a tolvajok nyomába eredt, veszélynek tett ki másokat. De a döntő szót kimondó Kúria elsöpört minden korábbi ügyészi és bírói érvet, és felmentette Katona Andreát az összes vádpont alól – ráadásul nem bizonyítottság hiányában, hanem azért, mert úgy ítélte meg, egyáltalán nem követett el bűncselekményt.
Ez az ítélet túlment azon, amiről az eddigiek fényében álmodni mertem. Nem vagyunk hozzászokva, hogy az emberi igazságérzet és a jog ennyire párhuzamosan, tisztán egymás mellett haladjon.
Katona Andrea szerint összehasonlíthatatlan, ahogy korábban, és ahogy most kezelték az ügyét. Kezdve azzal, ami a per előkészítése idején történt. Az iratok akkor a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság elé kerültek. A bíró, akinél a vaskos akta landolt, úgy találta, nem halált okozó közúti veszélyeztetés esete áll fenn, hanem emberölés történt. Ez ugyan nem kötelezte semmire az ügyészséget, vagyis emiatt nem kellett módosítani a vádat, mégis rögös utat sejtetett a védelem számára.
Az ember évekig tanul, dolgozik, adót fizet, gyereket nevel, távolról sem ismeri a bűnt, és egyszer csak gyilkost akarnak csinálni belőle
– mondta akkor a 24.hu-nak Katona Andrea.
A nőt végül „csak” halált okozó közúti veszélyeztetés bűntette miatt ültették a vádlottak padjára. A II-III. Kerületi Bíróság akkor – igazat adva ezzel a nőnek és ügyvédjének – azt állapította meg, hogy jogos védelmi helyzet állt fent. Ugyanakkor bűnösnek találta Katonát közúti veszélyeztetésben és rongálásban.
Egy év, két év próbaidővel
Vagyis a fő vádpontban, a motoros haláláért nem vonták felelősségre, viszont a vétlen közlekedők veszélyeztetéséért igen. Katona Andreát egy év szabadságvesztéssel sújtották, két év próbaidőre felfüggesztve, és eltiltották a vezetéstől két évre. A helyszínről elmenekülő tolvaj segítségnyújtás elmulasztása miatt másfél év, három évre felfüggesztett szabadságvesztést kapott, és őt is eltiltották a vezetéstől, öt évre. Katona Andrea és ügyvédje nem nyugodott bele a döntésbe, fellebbeztek.
Ott ültem a bíróságon egy olyan ügyben, amelynek két vádlottja van: K. Andrea és társa. Igen, a jog nyelvén én cinkosa voltam annak az embernek, aki meglopott, és aki elmenekült, sorsára hagyva a férfit, akivel elkövette a bűncselekményt. Ráadásul én voltam a tragédia fő felelőse, az elsőrendű vádlott.
Két év, két évre felfüggesztve
A másodfokú bíróság megváltoztatta az elsőfokú határozatot, de épp ellenkezőleg, mint amire a védelem számított: súlyosbította a büntetést. A Fővárosi Törvényszék azt állapította meg, hogy Katona Andrea egyáltalán nem volt jogos védelmi helyzetben, mivel a lopás befejődött abban a pillanatban, amikor a tolvajok kereket oldottak a táskájával. Az ítélet szerint a sofőrnek akkor már nem volt ki és mi ellen védekeznie. A törvényszék szerint ráadásul a vádlott jóval súlyosabb hátrányt okozott, mint amekkora őt érte, mert az erőszak nélküli, vagyon elleni támadásnál az élet kioltása semmiképpen sem tekinthető arányos reakciónak.
Az ítélet kimondta: a nő a rongálás mellett halált okozó közúti veszélyeztetés bűntettét követte el, és emiatt két év, két évre felfüggesztett börtönnel sújtotta. Ráadásul míg az ő jogosítványát másodfokon is elvették, a másik vádlottét, a motorral menekülő tolvajét visszaadták, megsemmisítve az ötéves eltiltást.
Az első fok után ott álltunk egy döntéssel, amely valótlan állításokra épült. Ezt kellett továbbvinnünk, így indultunk neki a másodfokú pernek. Egyfolytában azt mondogattam magamnak, hogy ezeket a jogi anomáliákat a törvényszéknek rendeznie kell. De nem így történt. Nem hozott helyre semmit, sőt. De csak az én esetemben. Ez volt számomra a legmélyebb pont, amit az elmúlt öt évben az ügy kapcsán megéltem. A legsokkolóbb megállapítás is ott, akkor született, amikor a bíró azt mondta, egyáltalán nem hihető, hogy az ember annyira felindult lelki állapotba kerülhet egy ilyen esemény hatására, hogy közlekedési szabályokat áthágva elinduljon a tolvajok után. Nem értettem. Ez nem az a szituáció, amikor tökéletesen nyugodt maradsz, listát készítesz, mérlegelsz, majd harminc perc múlva döntesz. Szörnyű, ami történt, hogy egy ember meghalt, de ez egy beszűkült tudatállapot. Nem a rúzsomért és a kinyitható kis tükrömért léptem a gázra, ösztönből cselekedtem. Egyesek lefagynak, mások sikítanak vagy rohannak, mindenki másképp reagál. Én akkor csak azt láttam, hogy viszik a táskámat, tele sok számomra fontos dologgal, amiket vissza akartam kapni.
Katona Andrea ezután végképp nem törődött bele az ítéletbe, ügyvédjével, Péchy Kristóffal a Kúria felülvizsgálatát kérték. A cél ugyanaz volt: állapítsák meg, hogy jogos védelmi helyzet állt fenn.
Az ember ilyenkor nagyon aggódik, elvégre ez az utolsó fórum, ahová fordulhat, az utolsó, ahol jogorvoslatot kaphat. Első fokon még ott lebeg a lehetőség, hogy majd másodfokon minden rendeződik, ám mire odaérsz, már alig marad levegőd.
Miután az ügyvéd benyújtotta a felülvizsgálati kérelmet, a Kúria hozott egy határozatot arról, hogy felfüggeszti a másodfokú bíróság ítéletének végrehajtását, amíg megszületik a végleges döntés, így a vádlott visszakaphatta például a jogosítványát. Ritkán alkalmazzák ezt a gyakorlatot, ez bizakodásra adott okot. Katonáék reménykedtek, hogy ez jó előjel lehet, de a korábbi események fényében nem merték elbízni magukat.
Amikor a bíró elkezdte sorolni a vádpontokat, nem tudtam, mi következik. De amikor kimondta, hogy minden vádpont alól felmentenek, egy pillanatra elsötétült minden. Hogy a következő percekben mi történt, mit mondott a bíró, nem tudom. Olyan volt, mintha elvesztettem volna az eszméletem, csak lassan kezdett tisztulni a kép. Ezután is csak ültem ott, gyakorlatilag euforikus állapotban, de nem sikíthattam, nem ugorhattam fel. Magamra erőltetett nyugalommal próbáltam épp olyan rezzenéstelen arccal hallgatni az indoklást, mint azt a sok szörnyűséget, amit másodfokon zúdítottak rám.
Jogos védelem
A Kúria kedden kimondta, amiről a védelem a kezdettől fogva próbálta meggyőzni a korábban eljáró bíróságokat, azt, hogy jogos védelem történt, és az esetet nem kezelhették volna egy közlekedési ügy szintjén. Vagyis a
- a másodfokú döntéssel azt állapította meg, hogy a cselekmény nem fejeződött be azzal, hogy a két férfi ellopta Katona táskáját.
- A Kúria szerint a vádlottnak mindaddig joga volt a páros után menni, amíg fennállt a reális esélye, hogy visszaszerezheti a tulajdonát, mivel minden embernek jogában áll védekezni, tőle pedig meg akarták vonni azt az alkotmányos jogot, hogy ezt megtegye. Lényegében követő magatartást tanúsított erőszakos útonállókkal szemben.
- A sofőrnek nem volt lehetősége, hogy megválassza, hogy hol, mikor, milyen körülmények között támadják meg.
- Nem veszélyeztetett senkit, az útszakasz üres volt, és igaz ugyan, hogy a forgalommal szemben haladt, de követő magatartást tanúsított, a motorosok nyomában járt, akik megszegték a közlekedés szabályait. Ilyen esetben pedig az viseli a következményt, aki kiváltotta az alaphelyzetet. A bíró szerint nehéz lenne elképzelni, hogy Katona Andrea ült az autójában, egyszer csak gondolt egyet, és ámokfutásba kezdett. Ráadásul őt megvádolták közúti veszélyeztetéssel, a menekülő motorost viszont nem.
- A korábbi bírói tanácsok legfőbb érve, amit felhoztak a vádlott ellen, hogy komoly balesetet okozhatott volna. A Kúria viszont rávilágított: a „lehetett volna” nem jogi kategória.
Katona Andrea hozzátette, ez volt az első eset, hogy egy, az ügyben eljáró bíró nem tolvajnak nevezte a két elkövetőt, hanem erőszakos útonállóknak.
Talán felfogtam már, de feldolgozni még nem tudtam a felmentő ítéletet. Olyan ez, amikor egy lendkerekes játékautót elindítasz, majd próbálod megállítani. A kerék pörög tovább még egy ideig. Győzködöm magam, már leállhatok, nem kell mindig ezen gondolkoznom, de ez nem megy varázsütésre.
Sokan kérdezik tőle, fontolgatja-e, hogy kártérítést követel. Erre azt mondja, azt nem lehet pénzben mérni, hogy öt évig az üggyel kelt és azzal feküdt.
Bár úgy hiszi, nehéz lesz feldolgoznia, ami öt év alatt történt, biztos abban, esete iránymutatást nyújthat a jövőben, azaz precedens értékű döntés született, amit a későbbiekben minden bíróságnak figyelembe kell vennie, amely hasonló üggyel szemben találja szemben magát.
A Kúria tisztázta a határokat, nyilvánvalóvá tette, hogyan kell értelmezni és kezelni a jogos védelem kérdését, hogy mi volt a jogalkotói szándék. Nagyon örülök és egy kicsit büszke is vagyok, hogy a nehézségek ellenére végigcsináltuk, mert remélhetőleg ez mások számára könnyebb utat fog biztosítani, nekik már nem kell ezzel a kőtörő munkával megküzdeniük, utat törniük az előttük tornyosuló akadályok között. Ez egy előremutató ítélet, amely meghatározhatja a legmagasabb szinten, hogyan kell egy ilyen történethez hozzáállni. Ugyanakkor egyértelmű üzenet a bűnözőknek is, hogy a megtámadottak bizony védekezhetnek, és a védekezésük jogszerű.
