Belföld

Olasz buszbaleset: sokan úgy reagálnak, mint egy terrortámadásra

“Engem is megrázott a katasztrófa híre, én is pityeregtem a hallottakon és futkározott rajtam a rossz fajta lúdbőr egész szombaton” – nyilatkozta a 24.hu-nak Neményi Zsófia iskolapszichológus, aki önkéntes segítőként többedmagával áll a Szinyei diákjai, a katasztrófa túlélői és az ő hozzátartozói rendelkezésére telefonon. Egymást váltva várják az érintettek hívását, hogy segítsék őket a nehéz pillanatokban, már amennyire ez telefonon lehetséges.

A pszichológus sem segítőgép azonban, mentálisan készen kell állnia. “Mivel én is egy gimnáziumban dolgozom pont ezzel a korosztállyal és a pedagógusaikkal, erőteljesen befészkelte magát a bőröm alá a történet. Ezt hagytam lezajlani szombaton és igyekeztem nem eltolni magamtól a nehéz érzéseket, hanem utat engedni nekik. Ezért vasárnapra sikerült átengedni magamon az első sokkot, és szerencsére egy jóval nyugodtabb állapotba kerültem.”

Nem tud hatékonyan segíteni az, aki saját maga is pánikol.

Egyelőre nem sisteregnek a vonalak, de ez normális. A szakember szerint mindig kell egy kis idő, hogy a katasztrófahelyzet után, a sokk és bénultság elmúltával megszólaljanak a telefonok, mégis fontos, hogy folyamatosan készenlétben legyenek. “A telefonos krízistanácsadás sok szempontból nehezebb, mintha személyesen történne a konzultáció. A segélyhívó érzelmi állapotára jóval kevesebb jelből lehet következtetni, és a szakember is csak a szavak erejére tud támaszkodni, ez pedig nagy kihívás egy érzelmileg telített helyzetben.”

Van, aki aktív sokkhatás alatt van, viszont a hangszínén alig lehet valamit észrevenni ebből.

“A szakember legfontosabb feladata, hogy a hívó érezze: valóban meghallják, amit mond. Ez így leírva egyszerűnek tűnhet, ám hatalmas munka, koncentráció megfelelően kísérni a másikat: átkeretezni, kiemelni, összegezni, kapcsolódni a hívó valóságára.” Egyszerűen fogalmazva:

ott lenni, meghallgatni.

“Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy csak ennek mekkora ereje van.”

Sokszor ez még csak nem is “lelkizés”, hanem az alapvető fiziológiai igények tisztázása: ivott-e már vizet? mikor evett utoljára? A szakember ráadásul, hiába hívjuk ezt tanácsadásnak, konkrétan nem ad tanácsot, legfeljebb a kockázatos kérdésekben: ha nagy a baj, igyekszik meggyőzni, hogy hívja a rendőrséget vagy menjen el szakorvoshoz.

Egyébként a fő feladat, hogy megtalálják a külső és belső erőforrásokat.  “Semmi nem kötelező, ő választja ki, hogy hogyan szeretne öngondoskodást gyakorolni. Az emberi kapcsolatokban rejlő segítséget egyébként első helyre tenném most.” Az igazi kihívás pedig sokszor a túlélők, hozzátartozók, érintettek közti feszültségek kezelése, oldása, a bűntudat semlegesítése. Nagyon sokan azért keresnek pszichológust, mert azt hiszik, ők vagy a többiek nem tettek meg mindent, nem mentettek meg annyi bajba jutottat, ahányat csak lehetett.

A pszichológus biztos benne: a szinyeisek közül senki sem marad segítség nélkül. Könnyen kialakulhat azonban össznépi bizalmatlanság a külföldi busztúrákkal, sítáborokkal szemben is. “Lényeges, hogy ne keltsünk pánikot, ne mélyítsük a jelenlegi helyzetet tovább!”

Sokak úgy reagálhatnak az ilyesmire, mint egy terrortámadásra,

úgy dönthetnek, hogy elkerülnek bizonyos helyzeteket innentől, mert mi van, ha… Nem lenne szerencsés most a gyerekeket azzal büntetni, hogy féltésből nem engedjük őket sítúrára. Ha esetleg maga a gyerek dönt úgy, hogy nem szeretne elutazni, akkor érdemes leülni velük beszélgetni a tényleges kockázatokról.”

Neményi Zsófia iskolapszichológus a 24.hu riporterének közeli rokona.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik