Belföld

Kálmán Olga távozása után a Hit Gyülekezet-es Németh Sándor üzent Simicskának

Simicska-Lajos(1)(960x640).jpg (Array)
Simicska-Lajos(1)(960x640).jpg (Array)

Az ATV egykori műsorvezetője a HírTV-hez igazolt, ezt pedig még Németh Sándor sem hagyhatta szó nélkül, akinek a fia a csatornánál hírigazgató.

A Hit Gyülekezet alapítója a Facebookon üzent, azt írja, a távozás önmagában nem lenne hír, hiszen „a médiában itthon és külföldön is gyakori az, hogy ismert műsorvezetők csatornát váltanak. Kálmán Olga az ATV által lett közismert médiaszemélyiség, ugyanakkor a tévécsatorna fejlődésében és befolyásának erősödésében a tehetséges műsorvezetőnőnek is vitathatatlan érdemei vannak”.

Majd úgy folytatja:

Olga és a televízió tulajdonosi köre között soha nem volt személyes konfliktus, a közöttük meglévő világnézeti különbségek ellenére sem. A tulajdonosi kör megdöbbenését elsősorban két tény váltotta ki. Először is az, hogy a kölcsönös tiszteleten és megbecsülésen alapuló emberi viszonyt és hatékony együttműködést a műsorvezetőnő olyan stílusban és módon rúgta fel egyoldalúan, ami közgondolkodásra befolyással bíró személyhez méltatlan. Az őt több mint egy évtizedig kiemelt megbecsülésben részesítő és sztároló munkaadója számára pedig megalázó és kártékony. A megdöbbenés másik oka az, hogy Kálmán Olga a Hír TV-hez való szerződésével – akarva-akaratlanul – Simicska és szövetségesei Orbán Viktor elleni vendettájának központi szereplőjeként kínálta fel magát, amiről egy híres salamoni mondás jut eszembe: “Kóbor kutya fülét ragadja meg, aki felháborodik a perpatvaron, amely őt nem illeti.” De ehhez már sem a Hit Gyülekezetének, sem pedig az ATV-nek sincs semmi köze. Az elmúlt napok eseményeiből világosan megértettem: a Simicska-rendszer jobb- és balirányú helyezkedésének és manőverezésének útjában állunk. Szeretném Simicska úr tudomására hozni, hogy kemény fába vágta a fejszéjét.

A műsorvezető távozása lavinát indított el a kormánybarát médiumokban, a TV2, a Lokál és több más portál is betámadta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik