A szexmunkások bemutatkozója és személyes történetei előtt a civil szervezetek képviselőivel ismerkedhettünk meg, például Makó Klaudia jogásszal, vagy Alföldi Andreával, aki történész, feminista jogvédő és a Magyar Nők Szövetségének elnöke is. Alföldi elmondta, fontos, hogy végre legalább a civilek beszéljenek a szexmunkásokat ért megkülönböztetésekről, ez ugyanis eddig tabu volt.
Ilyen például Lukas is, aki az ICRSE (International Committee on the Rights of Sex Workers in Europe, azaz az európai szexmunkások jogaiért alakult nemzetközi bizottság) képviseletében volt jelen. Benne és a másik öt meghívottban nemcsak az volt a közös, hogy a kerekasztal mellett a nemrég kezdődő Pride miatt látogattak el Budapestre, de az is, hogy egy olyan képzés résztvevői is, ami 40 főt érint összesen hét országból és öt napig tart. A tréning célja, hogy tájékoztatást nyújtson a szexmunkásoknak az őket megillető jogokkal, praktikus tanácsokkal, de még akár HIV-prevencióval kapcsolatban is.
Hogy ugorjunk egy kicsit: a transznemű szexmunkásokról elképesztően kevés kutatás, és emiatt kevés adat is áll rendelkezésre. A szervezők egy 2009-es tanulmányra hivatkoztak, amiből az derült ki, hogy az összes szexmunkás 6 százaléka transznemű, hét százaléka pedig cisznemű (azaz a születéskori neme megegyezik a nemi identitásával) férfi. Ez, egyrészt az esetleges mérési hibahatárok miatt, másrészt mert 7 év eltelt, mára sokkal nagyobb szám is lehet.
Mi visz rá valakit, hogy szexmunkába kezdjen?
A ciszneműek esetében legtöbbször a család eltartása, a pénzkereseti lehetőség áll a háttérben, míg a transzneműeknél inkább az, hogy transzfób környezetben élnek, és a munkahelyükön, de már az oktatási intézményekben is megvetéssel és kirekesztéssel találkoznak, így számukra szinte nincs más járható út. Ennek tükrében sajnos az az adat sem annyira meglepő, hogy a Transgender Europe egyik felmérése szerint
Demeter Áron, az Amnesty International képviselője elmondta: a szervezet egy hónapja fogadta el az irányelvet a szexmunkáról, amire ugyanolyan állásként tekint, mint a többire és emiatt arra kérik a kormányt, dekriminalizálják azt. Egy beszédes adat: 2008 és 2015 között 1700 transznemű embert öltek meg, ebből mindössze 65 nem volt prostituált. Az LMBTQ emberek ellen elkövetett erőszaknak egyébként nagyon sok oka van: részben a homo- vagy transzfóbia, másrészt a törvénykezés és az is, hogy nem kapnak megfelelő védelmet.
Egyedül nem megy
Az egyik legérdekesebb meghívott a szerb Kristina volt, aki 7-8 éve dolgozik szexmunkás escortként, és aki ugyanennyi ideje egyéni aktivista is. Kíváncsiak voltunk arra, hogy miként lehet egyedül érdeket érvényesíteni.
Saját weboldalam van, ahol emberjogi témákkal foglalkozom, saját és mások által megélt tapasztalatokat osztok meg és tanácsokat osztogatok
– mondta, majd kérdésünkre, hogy idén év elején miért lépett be mégis egy szervezetbe, a megváltozott jogi hátteret adta válaszul. Ez mit takar? „Klienskriminalizáció” történt, vagyis a rajtakapás során nemcsak magát a szexmunkást büntetik meg (a legtöbbször megadott pénzösszeget kell fizetniük), de a kuncsaftot is. Hogy tudjuk, ez mennyire elképzelhetetlen, elég a május 17-i szentpétervári rajtaütésre gondolni, ahol még a ruhájukat sem engedték felvenni a bordélyházban dolgozóknak és az éppen ott tartózkodóknak. Kristina egyébként hozzátette,
Szerinte a jogászoknak nemcsak az köszönhető, hogy jelenleg nincsenek rosszabb helyzetben, de rajtuk múlik majd az is, hogy valaha lesz-e jobb. Kíváncsiak voltunk, mi az, ami szerinte gátat vet annak, hogy javuljon a helyzet: Kristina szerint a korrupció a fő gond, és az, hogy a fekete pénzeknek jobban örülnek a politikusok, mint annak, ha legálisan űzhetnék az ipart, és ennek következtében adót is fizetnének.
A szerb Svetlana szerint azért is vannak egyre rosszabb helyzetben, mert nemcsak letartóztatják és megalázzák őket a hatóságok, de a klienseik is egyre fogynak, mert azt hiszik, rájuk is ilyen sors vár majd. Éppen ezért támogatásra van szükségük, ami két pilléren alapulhat: egyrészt ha önszerveződnek, másrészt ha a civil egyesületek összedolgoznak. Sajnos ott van összhang, ahol nem kéne: Svetlana többször tapasztalta, hogy a rendőrök és a bírók együttműködnek és korruptak. A meghívottak közül ránézésre az egyébként Bukarestből származó, de jelenleg Budapesten élő Roxana szerint nemcsak szexmunkásokat kriminalizálnak, hanem melegeket, HIV-betegeket és drogfogyasztókat is, éppen ezért
érthetetlen számára, hogy a kiközösített emberek között nincsen szolidaritás. Hatalmas akadály még, hogy sokszor a rendőrök alázzák meg őket, akiket aztán nehéz a rendőrségen – ahol egyébként is zárt ajtókba ütköznek – feljelenteni.
A panel egyetlen magyar résztvevője, Mónika szerint ő az élő bizonyíték, hogy a szexmunka választható: állásra volt szüksége, és mivel sorozatban nem jött össze neki semmi, arra gondolt, kipróbálja ezt. Magyar oldalakon nem hirdet, így a rendőrök előtt láthatatlan, egyedül akkor tudna lebukni, ha valamelyikük írna neki egy emailt és tőrbe csalná.
A meghívottak többször említették, hogy segítségre lenne szükségük, de mivel nem konkretizálták azt, így a közönségből érkezett egy kérdés, ami erre célzott. A válaszban elmondták, jogi segítséget várnak, képzéseket, olyan apróságokat, hogy lefordítsanak kiadványokat és hogy jelenthessék valahol, ha problémájuk van, mert erre jelenleg nincs mód.
Szerettük volna megtudni, az internet hozta egyszerű megoldások (egy profilt regisztrálni percek kérdése) mennyivel biztonságosabbak, mint egy “csapathoz tartozni”, erre azonban a meghívottak nem tudtak választ adni. Akad, aki akkor érzi magát nyugodtan, ha a lakásában fogad vendégeket, más viszont esténként az utcán állva, mer tudja, hogy a többiek vigyáznak rá.
A beszélgetésben részt vevő szexmunkások nagy részének van B-terve, mert mint mondták
ebben is ugyanúgy kiégsz pár év után, mint bármelyik más munkahelyen.
Megalázó ajánlatot nemigen kapnak, mert egyrészt mindent listáznak, amit bevállalnak, másrészt az áraik is ismertek, és a visszatérő kuncsaftok nem fognak a meghirdetett tarifa alatt fizetni. Igaz, ezzel kapcsolatban akadtak kivételek: a válság után például lehetett alkudni, de részben azért is, mert tudták, hogy később ugyanúgy visszajönnek majd hozzájuk a kliensek.
