Belföld

“Emberi kötelességünk, hogy a darabokra hullott életüket újrakezdhessék nálunk”

László Pál
László Pál

újságíró. 2015. 06. 30. 18:57

A kormány uszít, plakátol és a terrorizmussal mossa össze a fogalmakat, miközben korábban maga vállalt kötelezettségeket, hogy gondoskodik a menekültekről, nem kevés pénzért. Minden évben forint százmilliókat kap az Európai Uniótól erre a célra. Mégis alig több mint 500 menekültstátuszt oszt ki. Óriási számokkal riogat, de hazánkban mindössze egy panelháznyi menekült él. Mekkora valójában a nyomás Magyarországon? Interjú Simon Ernővel, az ENSZ menekültügyi szervezetének (UNHCR) szóvivőjével.

  •  Jogosan érzi Irénke néni, hogy a migránsok megszállták Röszkét?
  • Mi történne akkor, ha a híres Faluházba, az Árpád híd budai hídfőjénél beköltöztetnénk az összes menekültet?
  • Mit tehet egy afgán tini, akinek meggyilkolják az apját és menekülni kényszerül?
  • És mi nekünk, magyaroknak az erkölcsi, emberi kötelességünk azokkal szemben, akik gyermekeik életét féltve, – vállalva a kockázatot, menekülve a biztos halál elől – nekivágnak a Földközi-tengernek, és segítséget kérnek tőlünk?
  • Ők egyébként ugyanolyan emberek, mint bármelyikünk?

Simon Ernő (Array)Fotók: Berecz Valter

Magyarországon jelenleg – a kormány álláspontja szerint – nagyon komoly menekültprobléma van. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága mit lát? Mekkora a baj?

Mindenképpen el kell ismerni azt, hogy Magyarországon igen jelentős mértékben nőttek a számok az elmúlt 2-3 évben. Miként azt is, hogy az idén eddig eltelt szűk hat hónapban Európán belül valóban Magyarországra érkezett a legtöbb menedékkérő. Ők azonban még nem menekültek, hiszen ezek az emberek egyelőre csak beadták a menedékkérelmüket, és a többségük csak rövid időt tölt az országban. Most ott tartunk, hogy az év eddigi első felében jóval meghaladta a hatvanezret azok száma, akik Magyarországon az idén menedékkérelmet adtak be.

Vagyis valóban nőnek a számok.

Nem csupán nálunk, hanem világméretekben nőnek a számok, de Magyarországon a tekintetben mindenképpen speciális a helyzet, hogy itt menedékkérőkről van szó, akiknek a döntő többsége nem marad az országban, még a kérelme ügyében indított eljárás végét sem várja meg. Tavaly mintegy 90 százalékuk egy-két héten belül, de a tapasztalatok alapján az idén is mintegy egy-másfél hónapon belül elhagyja az országot.

A befogadókapacitás a jelenlegi befogadó állomásokon – Debrecenben, Bicskén, Vámosszabadiban és a többi helyen – a mostanában végrehajtott szükségszerű bővítésekkel – immár valamivel meghaladja a háromezer főt, de ez már sátrakat is jelent a befogadó állomásokon és más szükséglépéseket. Ez valóban nem túl sok, ha a hatvanezres számot nézzük. Viszont az elmúlt időszakig nem is volt többre szükség, hiszen, ismétlem, Magyarországról a menedékkérők túlnyomó többsége továbbmegy.

Simon Ernő (Array)

Nemrég indítottak egy plakátkampányt, ami pont az ellentéte annak, amit a kormány plakátkampánya állít. Vagyis arról beszélnek, hogy szeressük és becsüljük meg az ide bejövő idegeneket. Mennyire volt kapcsolatban a kormány döntésével, hogy egy ilyen kampányt indítanak?

Semmilyen formában nem áll a kettő kapcsolatban. A mi kampányunknak az apropója a Menekültek Világnapja. Immár 15 éve emlékezünk meg június 20-án a világ menekültjeiről, az általuk átélt szenvedésekről, illetve arról a lelkierőről, amellyel a háborúk és üldöztetések elől, az életveszély elől menekülve – és sokszor a családjuk, a szeretteik, a gyermekeik életét is mentve – egy számukra vadidegen országban megpróbálnak beilleszkedni és újraépíteni a darabokra tört életüket. Erre a napra évek óta Magyarországon is, illetve nemzetközi szinten is nagyszabású rendezvényekkel készülünk.

Tavaly például a Gozsdu udvarban az egyik tűzfalra festettük meg egy pakisztáni menekült kislány szívbemarkoló portréját. Tavalyelőtt pedig a Deák téren az Evangélikus templom fő homlokzatára vetítettünk három estén keresztül egy mutimédia show-t, nem mellesleg akkor is egy nemzetközi kampány részeként – Budapesttel egy időben ugyanaz a vetítés zajlott New Yorkban, Rómában, Szófiában, Bejrútban és a világ számos más nagyvárosában.

Az idei kampányunkon szintén már év elején elkezdtünk dolgozni. A plakátjainkon megjelenő négy, Budapesten élő menekülttel többször is találkoztunk, lefényképeztük őket, megírtuk a sztorijukat a kampány magyar és közép-európai weboldalára, magyarul és angolul plakáthelyeket foglaltunk és plakátokat nyomtattattunk, és még folytathatnám. Vagyis ez egy szerteágazó és hónapokon át tartó munka volt.

Azon nem gondolkodtak el, hogy pont azért, mert a kormány indít egy ilyen kampányt, és láthatóan van fogadókészség az átlagmagyarban az idegengyűlöletre, lehet, hogy ezt nem kéne most csinálni?

Semmiképpen nem gondoltuk, hogy amit mi üzenünk, azzal szembemennénk mások véleményével. Mi mindig azt igyekszünk elmondani, megmutatni, hogy a menekültek ugyanolyan hétköznapi emberek, mint bármelyikünk. Ugyanúgy anyák, apák, fiúk, lányok, testvérek, gyerekek. És ugyanazokkal a problémákkal szembesülnek a hétköznapi életben, ugyanúgy örülnek vagy szomorkodnak, ugyanúgy lesznek betegek, és ugyanúgy dolgoznak, ugyanúgy meg akarnak élni. Méghozzá biztonságban és nyugalomban élni. Hétköznapi emberek, de rettenetes dolgokon mentek keresztül. Az életüket mentve menekültek el a saját hazájukból. Mindannyian, akik az idei plakátjainkon szerepelnek, az életveszély elől menekültek el. Sőt, rokonaikat, édesapjukat, családjuk más tagjait megölték a hazájukban. Ezért kellett menekülniük. Nemcsak a nemzetközi jogból fakadó, hanem alapvető erkölcsi, emberi kötelességünk biztonságot adni nekik, befogadni őket, gondoskodni arról, hogy a darabokra hullott életüket újrakezdhessék itt nálunk.

Simon Ernő (Array)

Erre van az a válasz, hogy: jó, én értem, hogy neki ott rossz, meg hogy milyen szörnyűség, de mégse ide jöjjön.

Azt hiszem, hogy ez ügyben feltétlenül külön kell választanunk a a bevándorlókat és a menekülteket. Ma rendre összekeverjük őket, sőt, Magyarországon például a kormányzati kommunikáció még ide hozza végtelenül félrevezető módon a terroristákat is. A menekültekkel szemben Magyarország saját maga vállalt rengeteg kötelezettséget. Ezekről az emberekről gondoskodni kell.

A kampányunkban szereplő afgán fiatalember, aki Magyarországon él hat éve, itt érettségizett, gyönyörű szépen beszél magyarul, most éppen egy képzésben idegenforgalmi szervezőnek és idegenvezetőnek tanul, magyar barátnője van és minden vágya, hogy itt éljen Magyarországon. Szereti Petőfi Sándort, szereti József Attilát, és még sorolhatnám, mi minden köti ehhez az országhoz. Ez a fiú azért menekült el kilenc évvel ezelőtt a saját országából, mert a családja a hazara kisebbséghez tartozik,és az édesapját csak ezért, kizárólag a származásuk miatt megölték. Édesanyjával akkor Iránba menekültek, ahol ezt a kisebbséget szintén nem igazán fogadják jó szívvel. Menekült státuszt, azaz védelmet, oltalmat nem kapott. Kizsákmányolást annál inkább. Az édesanyjával együtt egy cipőgyárban dolgoztak napi 16 órát, és Dariushnak esélye sem volt arra, hogy valaha normális életet éljen. Ezért 15 évesen ő továbbjött, és végül Magyarországra érve megkapta a menekült státuszt.

De mondhatnám a másik fiatalembert is a kampányunkból, Zeeshant, aki azért menekült el Pakisztánból, mert egyszer csak érkezett a családjukhoz a falujukba egy üzenet, hogy őt 14 éves fiú létére kiszemelték a tálibok arra, hogy csatlakozzon hozzájuk. Ha nem engedelmeskedik, akkor meghal, és még a családját is baj éri. Márpedig tudható, hogy ha a tálibokhoz csatlakozik egy kamasz fiú, akkor vagy gyerekkatonát, gyerekfegyverest csinálnak belőle, vagy öngyilkos merénylőt.

Azért 60 ezer embert nem kergetnek a tálibok.

Nagyon sok sötét, fájdalmas történet van e között a 60 ezer ember között. Természetesen nem mindannyian menekültek, egy részük valóban bevándorló. Ám ha Magyarországra megérkezve valaki menedéket kér, akkor egy tisztességes, korrekt eljárás keretében – minden egyes esetben egyedi alapon – meg kell vizsgálni, hogy az ő kérelme mennyire megalapozott, mennyire jogos. És nyilvánvalóan azok esetében, akiről kiderül a hatóságok számára, hogy „csak” a gazdasági nehézségek, a nyomor elől jöttek el, az ország eldöntheti, hogy befogadja-e őket, szüksége van-e rájuk, vagy sem. Míg ha valaki életveszélyből menekül, akkor viszont neki oltalmat kell nyújtani.

Magyarország aláírója az ENSZ 1951-es menekültügyi egyezményének, miként az ENSZ tagjaként elfogadta magára nézve a legfontosabb emberi jogi dokumentumot, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát – mind a kettő kimondja, hogy ha egy menedékkérő megérkezik egy adott országba, akkor gondoskodni kell róla, ki kell vizsgálni az ügyét és biztonságot kell adni neki. De a most érvényben lévő, 2011-ben elfogadott magyar alkotmány is azt mondja ki, hogy amennyiben valakinek el kell menekülnie a saját hazájából, és sem a hazája, sem más ország nem nyújt a számára védelmet, akkor Magyarország, amennyiben ő beadta a menedékkérelmet, megvizsgálja az ügyét, és szükség esetén biztonságot, védelmet nyújt a számára.

Hány ilyen kérelmet fogad el Magyarország egy évben?

Tavaly a majdnem 43 ezer menedékkérőből Magyarországon bő 500 menekült státuszt osztottak ki. Más kérdés, hogy a 43 ezer embernek a 90 százaléka egy-két héten belül elhagyta az országot. De az itt maradó hozzávetőleg ötezer embernek is kevesebb mint a tíz százaléka kapott menekült státuszt. Ezzel, megjegyzem, Magyarország Európában sereghajtó.

De az is nagyon fontos szám, és ide kapcsolódik mindenképpen, hogy miközben azt hiszik az emberek, mert a közbeszéd összemossa a kategóriákat, hogy óriási számban vannak menekültek Magyarországon, a legfrissebb hivatalos adatok szerint 3026 menekült él az országban. Ennyi olyan ember van, aki megkapta a menekültstátuszt és az azzal járó jogokat. Ez mindössze egy paneltoronyháznyi ember. A híres Faluházban, az Árpád híd budai hídfőjénél több mint négyezren laknak, azaz ha az összes menekültet egy házba költöztetnénk, ott mindannyian bőven elférnének és még lenne hely másoknak is.

Simon Ernő (Array)

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága tesz azért valamit, hogy az a sok ember, akik most megjelentek a déli határszélen, megfelelő ellátást kapjon? Ad az ENSZ pénzt arra, hogy megkönnyítse a magyar hatóságok dolgát?

Az ENSZ együttműködik a magyar kormányzattal, mi itt, egy ilyen országban, ahol az ország saját maga működtet egy hatékony és működőképes menekültügyi rendszert, nem annak fanntartásában és finanszírozásában veszünk részt, más a feladatunk. Az UNHCR itt sokkal inkább egy megfigyelő, monitorozó és együttműködő tanácsadói szerepet játszik. Segítjük a hatóságot abban, hogy az ellátórendszer működőképes legyen és minél zökkenőmentesebben tudjon funkcionálni.

Jó az együttműködés a kormánnyal?

Általában igen. Az elmúlt hetekben több olyan fejlemény történt, ami a kormány részéről nagyon gyors döntéshozatallal járt. Így most nem kerestek meg bennünket.

Tehát a magyar rendszernek nincs szüksége plusz pénzügyi támogatásra.

Amennyiben erre szükség van, és amennyiben nincs más módon elérhető pénz, akkor nyilvánvalóan az ENSZ is kész erre, de Magyarország évről évre igen komoly összegeket, forint százmilliókat kap az Európai Uniótól arra a célra, hogy a menekültekről gondoskodjon.

A menekülteket befogadó országok rangsorában mi hol állunk?

Ami a menekültek befogadását illeti, tehát, hogy hány menekült él az országban, a globális top 10 ország között nincs európai ország. Magyarország valahol a lista végén van.

Ettől még érezheti „Irénke néni, hogy megszállták a migránsok Röszkét”.

A tekintetben, hogy hány menekült van Magyarországon, messze-messze az európai és a globális lista hátsó traktusában foglalunk helyet. Más a helyzet az ide érkező menedékkérők számát illetően. Ezt nézve Magyarország az ide érkezett közel 43 ezer menedékkérővel a kilencedik helyen volt a globális rangsorban 2014-ben. De megint hangsúlyozom, ez egy erősen félrevezető statisztikai adat a tekintetben, hogy mekkora felelősség vagy teher hárul ezzel Magyarországra. Hiszen ezek az emberek mintegy fele 24-48 órán belül továbbutazott, de a 90 százalékukról elmondható, hogy egy-két héten belül elhagyták Magyarországot.

Mindenképpen fontos megjegyezni, hogy ha a döntően 2015 első két hónapjában érkezett mintegy 23-24 ezer koszovói menedékkérőt kivesszük az idei összesítésből, a maradék 36-37 ezer ember – a magyar kormánytól származó adatok szerint – 80 százaléka Szíriából, Irakból és Afganisztánból jött. Olyan országokból, ahol, miként az a hírekben nap mint nap látható, kegyetlen és véres háború dúl. Ahol ezrével halnak meg emberek, nők, gyerekek.

Simon Ernő (Array)

Valahogy a problémát csírájában is meg kéne oldani, nem?

Ehhez mindenekelőtt a háborúknak kellene véget vetni, az új konfliktusok kialakulását megelőzni, az emberek millióit menekülésre kényszerítő erőszaknak kellene útját állni. A nemzetközi közösség azonban erre az elmúlt időszakban, sajnos, képtelennek bizonyult. A következmény: ma a világban 59,5 millió menekült van. Az hajszál híján annyi, mint Olaszország teljes lakossága. Ha ez a menekülttömeg egy országban élne, akkor az a 24. legnagyobb ország lenne a világon.

Sőt, hogy még egy számot ehhez hozzátegyek: nettó 8 millió feletti számban nőtt tavaly a világban az otthonukól elűzött emberek száma 2013-hoz képest. De ha azt nézzük, hogy hányan váltak tavaly újonnan menekültté, az a szám 13,9 millió. Tehát akik csak tavaly kényszerültek elmenekülni az otthonukból, azoknak az embereknek a száma másfél Magyarországnyi.

Ezt én mind értem. De “mi közöm van nekem ehhez, Magyarországon”?

Nem csupán a nemzetközi jog írja elő, hogy védelmezzük a menekülteket és gondoskodjunk róluk, hanem alapvető emberi kötelességünk is mindent megtenni. Aki bajban van, aki az életét menti, azon segíteni kell.

Jómagam is egy hároméves és egy hat és fél éves kislánynak vagyok az apukája, és látom azokat a felvételeket, hallom a híreket, hogy borzalmas lélekvesztőkön emberek, családok nekivágnak a Földközi-tengernek, tudva, hogy milyen veszélyt vállalnak ezzel. Tisztában vannak vele, hogy akár ott lelhetik a halálukat a habokban, mégis útnak indulnak, sokan közülük karon ülő csecsemőkkel is. Nyilvánvaló, hogy bárhol a világon a legutolsó, amit kockáztat egy szülő, az a gyermeke élete. Soha nem tenné azt kockára mindaddig, amíg van választása, amíg nem érte el a kétségbeesés legvégső határát. Ezek az emberek mégis nekiindulnak, mert ha nekiindulnak, legalább esélyük van arra, hogy életben maradnak és eljutnak valahová biztonságba.

Hány gyerek él ma menekültként a világban?

 A tavalyi 59,5 millió menekültnek több mint a fele gyerek. 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.