A minap írtunk egy floridai autista és epilepsziás fiú hatodik születésnapjának történetéről. Röviden: a kis Glenn Burattinál csak az édesanyja volt csalódottabb, amikor kiderült, egyetlen meghívott sem érkezik fia zsúrjára. Az anya egy Facebook posztban öntötte ki lelkét, mire megmozdult a városka, és a legnyomasztóbból a legemlékezetesebbé varázsolták Glenn nagy napját. Szirénázó autójukkal megjelentek a helyi tűzoltók, a rendőrök pedig helikopterről köszöntötték a gyermeket.
A mikroközösség ereje: jutott eszembe, és azon kezdtem el gondolkodni, hogy amikor 2003-ban először készülődtem hosszabb angliai kalandra, több különböző helyről kaptam ugyanazt a tanácsot: kerüld a magyarokat. Átvernek, lehúznak és kihasználnak, ráadásul hálátlanok, gőgösek és irigyek.
Az egészből jó darabig nem értettem semmit. Nagyjából fél évet töltöttem Derbyben, egy nagyjából Debrecen méretű városban. Alkalmi munka-, és törzshelyem lett a helyi lengyelek közösségi házának bárja. A klub a második világháború óta működik, az akkori lengyel menekültek alapították, hogy a hazájuktól messze is őrizzék nyelvüket, kultúrájukat, vallásukat. Egy asztalnál ültek a nemzeti ünnepeken, és a születésnapokon, gyermekeiket a közösség vasárnapi iskolájába járatták, így még azok is tökéletesen beszéltek lengyelül, akiknek már a szüleik a szigetországban születtek.
Időközben megtudtam, hogy hasonló orosz és ukrán klub is működik városban, csak éppen magyar nem. Annak ellenére, hogy elég sok ötvenhatos telepedett le a környéken. Néhányan bejártak a lengyel klubba, kettőjükkel, Ginoval és Mikivel jó barátok lettünk. Megtudtam, hogy bár mindkettőjüknek magyar felesége volt, ők már a gyermekeikre sem erőltették rá a magyar nyelvet, sőt, amikor Mikinek segítettem a bevásárlásban, kifejezetten kérte, hogy angolul beszélgessünk. Nem szerette nyilvánosan használni a magyar nyelvet.
Szilveszter este a Lengyel Klub bárpultjában álltam, és alig győztem kapkodni a fejem, hogy egy újabb ismeretlen arc kéri magyarul az italát. Mindannyian már idős, de vagány, rejtői figurákra emlékeztető arcok. Együtt ünnepeltek, fergeteges hangulatban.
Néhány nap múlva megkérdeztem Ginót, hogy ha ez egy ennyire jó társaság, akkor miért nem működnek közösségként, miért nincs Derbyben magyar klub. Szűkszavúan válaszolt. Azt mondta volt, de nagyon hamar feloszlott. Egy idő után, valamiért minden magyarnak rögeszméje lett, hogy megmutatja, ő legkülönb az összes között.
