XII. kerületi polgármesterként is foglalkoztatja az oktatás. Neki úgy tűnik, változik a kormány oktatáspolitikája, „hiszen Balog Zoltán azt mondta, szükség van korrekcióra”. A kormányzás fontos eleme a tapasztalatok elemzése, a korrekció képessége. Ez az oktatásban csak decentralizációt jelenthet. Ha ez kiterjed a tankerületek megerősítésére, az a jó irány. Az első Orbán-kormány oktatási minisztere nem tartja reálisnak, hogy az önkormányzatok visszakapják iskoláikat, de szerinte azon érdemes gondolkozni, miként lehetne visszahozni az önkormányzati érdekeltséget az oktatási rendszer hatékony működtetéséért. A kormánynak az oktatáspolitikát programokkal, jogszabályokkal kell irányítania, nem kézi vezérléssel. Azt elérhetőnek tartja, „hogy a 198 tankerületben szülessenek a meghatározó napi döntések”, amelyek gyorsabbak és jóval intelligensebbek lennének.
Sok millió szülő, diák nem tévedhet
Pokorni nem ért egyet azzal a kormányzati szándékkal, amely az érettségit adó továbbtanulástól a fiatalokat a szakképzés felé terelné. „Helyes időnként hátralépni, és föltenni az alapkérdést: mi az a probléma, amelyre a megoldást keressük? A rendszerváltáskor a gyerekek 44 százaléka járt szakmunkásképzőbe, szakiskolába. Ez az arány húsz év alatt 24 százalék alá csökkent. Ezzel párhuzamosan az érettségit adó iskolák aránya nőtt. Fontos mutató, hogy érettségit adó iskolatípusba jár a gyerekek háromnegyede. Ezt a folyamatot húsz év, benne sok millió szülő és diák, létező élethelyzeten alapuló egyéni döntése alakította. (…) Ilyen hosszú távon ennyi ember nem hozhatott megalapozatlan döntést.” Ő azokkal ért egyet, akik szerint az iskolázottság, az általános műveltség gazdasági érték is, ami az elmúlt húsz évben a nemzeti önállóság erősödését is jelentette. A gazdaság szereplői elfogadták az érettségizett szakmunkások nagyobb bérigényét, és ma is hajlandók megfizetni azt a pluszt, amit az érettség jelent. Nyilván, mert megéri, különösen egy technológiaváltás esetén, ami egyre jellemzőbb nálunk is. A korábbi szakképzési rendszer jó volt a szocialista tervgazdaság idején, de a nyitott, uniós piacra termelő gazdaság esetén nem működik. Akkor a fiatalok egy jelentős aránya az általános iskola után abbahagyta a tanulást, betanított munkások, segédmunkások lettek, mára pedig ők alkotják azt a 800 ezres inaktív réteget, „amely a magyar gazdaság egyik legnagyobb tehertétele. (…) Erkölcsileg is elfogadhatatlan az a stratégia, amely újratermeli ezt a kilátástalan helyzetben lévő, inaktív segélyezett csoportot azzal, hogy a látszólag egyszerűbb utat választva lemond róluk, s bizonyos szakmák munkaerőigényét inkább a magasabb szintű tanulásra is képes gyerekek adminisztratív korlátozásával akarja biztosítani”.
Nem cél a munkásosztály megalázása
Pokorni ugyan összeesküvésszerű teóriának nevezi, hogy cél lenne a képzetlen munkaerő, mert növeli a potenciális munkanélküliek száma, amivel lenyomható a bér, de azt elismeri, hogy ez van. Szerinte ez csak következmény, ő nem látja a döntéshozók szemében „a munkásosztály megalázását célzó esztelen dühöt. Ezek az emberek gazdasági növekedést, újraiparosodást szeretnének, nem biztos, hogy jó eszközökkel”. Szerinte a meglévő rendszer is nagyon sok szakmunkást képez, az iparkamara kutatóintézetének elemzése szerint „a szakiskolákból a munkaerő-piaci keresletet meghaladó számban kerülnek ki a szakképzett munkavállalók”, akik nem hajlandók olyan munkakörülmények között dolgozni, amilyeneket ma a gazdaság biztosít nekik. „Azért nem a szakképzés a felelős, hogy Magyarországon a szakmunkások hány százalékát foglalkoztatják minimálbéren vagy feketén.” Lehet azt mondani, hogy az általános iskola a felelős azért, hogy a gyerekek alapismeretek nélkül kerülnek szakiskolába, amelynek nem az a dolga, hogy írni-olvasni megtanítsa a szakmunkástanulókat. „Van igazság ebben, igen, egy elképzelt világban nem az a dolga. De nem tehetünk úgy, mintha minden rendben lenne.” Szerinte a problémára megoldás lehetne korábbi javaslata, hogy legyen 9 évfolyamos az általános iskolai oktatás, hiszen szinte valamennyi a PISA mérésben előttünk végzett ország ilyen rendszerben működik, „eltérő belső tagoltsággal, eltérő iskolakezdési időponttal, de majdnem minden esetben megnyújtott idejű alapozó képzéssel”. A duális képzés mintaállamaiban, a dánoknál, németeknél is ez a gyakorlat. „A miniszterelnök a javaslat korábbi felvetésekor egyébként egyáltalán nem volt elutasító. Azt mondta, hogy rendben, gondoljuk végig ezt a lehetőséget.”
Küzdelme kicsit Don Quijote-i
Nem az érettségit adó iskolák, gimnáziumok csökkentésére, hanem azoknak a fiataloknak a képzésére kell összpontosítani, „akik ma inaktív jövő elé néznek, mert nem tudjuk őket szakmához juttatni. Nem termelhetjük újra a Kádár-kori gazdaság segéd- és betanított munkásait, mert őket rövid időn belül segélyezni kell”. Lehet, hogy az első munkába állást a duális rendszer biztosítja, de már az első munkakörváltásnál jönnek a kudarcok. „Nem az alsó középosztály gyerekeit kell erővel begyötörni a szakmunkásképzőbe, hanem a hátrányos helyzetű gyerekeknek kell jó minőségű és kellő hosszúságú általános képzést biztosítani, hogy ne rostálódjanak ki később a szakmunkásképzésből.” Polgármesterként a kormány esetleges rossz döntései ellen kicsit Don Quijote-i szerepben küzd. Korlátozott a befolyása, de ez nem jelenti azt, hogy nincs dolga e téren. Azt gondolja, „a kormány valódi problémákra keres megoldásokat, nem biztos, hogy jól”, de ő hisz a józan észben, a valóság kényszerítő erejében, a valóságot tekinti legfőbb szövetségesének. „Igen, az alapképzést kell megerősíteni.” Az óvodáztatás kiszélesítése jó, meg kell fontolni az egységes, minden gyereket befogadó öt- vagy hatéves alapozó képzést. Nemcsak az a gond, hogy a magyar társadalomban nagyobb a leszakadás kockázata, mint Németországban, hanem az is, hogy ennek ellensúlyozása lényegesen kisebb. Egy német diák, mielőtt elkezdi a szakképzést, jóval több, mint hétezer közismereti órát kap közpénzből. A magyar fiatal kevesebb, mint ötezer órát. A magyar általános iskola 30 százalékkal kevesebb órát biztosít közpénzből az alapismeretek elsajátítására. A német duális képzésben ráadásul nagyon nagy arányban nem az alapképzés, hanem az érettségi után kapcsolódnak be a fiatalok. “Persze, hogy kiváló szakemberek képezhetők ilyen alapokkal.”
Nyelvelés, sokszínűség
A szakmunkásoknak biztosított heti minimális időkeretben lehetetlen egy idegen nyelvet elsajátítani. Szerinte a többi középiskolában az óraszám elég, de nincs az asztalon olyan program, amely megújítaná a nyelvoktatást. Végig kell gondolni az intenzív nyelvtanulási időszak kialakítását, például a nulladik évfolyam megerősítésével. Helyes cél, hogy belátható időn belül felvételi követelmény legyen a nyelvvizsga, de akkor a két tannyelvű középiskolai képzést nem korlátozni, hanem támogatni kellene. Nem lehet elzárni a fiatalokat a továbbtanulás lehetőségétől, a közoktatásnak kell biztosítani a feltételeket a sikeres nyelvvizsgához. Pokorni az alapítványi iskoláknak visszaadott eredeti támogatás kapcsán emlékeztet rá, hogy az alapítványi világot a hiány hozta létre 25 éve. Jogos, de normál rendszerben kielégítetlen oktatással kapcsolatos elvárások voltak, vannak. Kétségbeesett szülők próbáltak gyerekeiknek kielégítő iskolákat alapítan, másokat a pedagógiai hatékonyság iránti igény hozott létre. Az alapítványi világ sokszínű, amiben benne van az Igazgyöngy Alapítvány és az Amerikai Iskola is. Pokorni az egyházi, alapítványi iskolák finanszírozását fontos kérdésnek tartja. Ő a helyzetet „a kívánatos iskolarendszer felől” nézi, a szektort semlegesen finanszírozó iskolarendszer rugalmas, színes, nyüzsgő. Egy “állami monopóliumként finanszírozott rendszer kétségkívül kiszámíthatóbb”, de nem jellemző rá az innováció. Masszív minőségbiztosítással, komoly központi ellenőrzéssel hozhat tisztes színvonalat. Szerinte az a kérdés, melyik illene jobban a mai magyar társadalomhoz. “Egy lassan mozduló, több évtizedekre megtervezhető világban élünk-e, ahol az én unokám is cipész lesz, mert én cipész voltam, és tudom, hogy az üzletünk ott van a Fő utca sarkán? Vagy inkább olyanban, amely gyorsabb, rugalmasabb, vibrálóbb, válságokkal és lehetőségekkel tarkított? – teszi fel a kérdést, amelyre a válasz szerinte egyértelmű. „Mint ahogyan az is, hogy a két világ egymás mellett létezése érték, tanulási lehetőség, és nagyobb esély, hogy mindenki megtalálja a gyermekének jó iskolát.”
