Belföld

300 milliárdért áldozhatták be az Origo főszerkesztőjét

Míg az anyacég Deutsche Telekomnak zsebpénz, a magyar leányának, a Magyar Telekomnak vérdíj lehetett az összeg - írja a Progresszív blog a német és a magyar cég vezéréreinek írt nyílt levelében.

A szerző emlékeztet arra, hogy több jel is kétségessé teszi azt a hivatalos cáfolatot, hogy az Origo főszerkesztőjét nem kormányzati nyomásra váltották le. Ráadásul a közvélekedést erősíti, hogy Lázár János miniszterjelöltként bizottsági meghallgatásán azt mondta, hogy a kormány “átfogó vidékfejlesztési informatikai fejlesztést tervez minden háztartásba a Deutsche Telekommal közösen, 300 milliárd forint értékben, a korábban kötött stratégiai megállapodás értelmében”.

Nem hallatszik az égig

Az Origót kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt, a Deutsche Telekom leányvállalata. A nyílt levél szerzője ennek kapcsán felteszi a kérdést, mi is ez a 300 milliárd forint: zsebpénz vagy vérdíj? Zsebpénz a német anyavállalatnak, de nem a magyar leányának, amelynek több évre elosztva is komoly többletbevételt jelenthet. “Ezért a „vérdíjért” már érdemes beáldozni némi információs szabadságot, gondolhatta a magyar menedzsment…”

Egy kis súlyú leányvállalatnál történt személycsere „nem hallatszik az égig”, a cégcsoport legfelső vezetéséig. Ám ez a cégcsoportszinten szinte jelentéktelen leányvállalat üzemelteti az egyik magyar független médiát, az Origo.hu-t. Ami egy sok milliárd eurós nemzetközi nagyvállalat szintjén „semmiség”, az bizony a mai Magyarországon fontos demokratikus fórum.

Manapság, amikor az egész európai közvélemény tud arról, ami demokratizmus terén Magyarországon folyik, egy ilyen személycsere, függetlenül annak tényleges okától, mindenképpen rossz üzenet Európa „demokratikus nagyhatalmának”, Németországnak egyik meghatározó nagyvállalata felől. További részletek itt!

Deutsche Telekom: Ez az Origo belső ügye

“A Deutsche Telekom számára a sajtó- és szólásszabadság elidegeníthetetlen alapjog, amely semmilyen módon nem kérdőjelezhető meg. Az Origo a Magyar Telekom tulajdonában van, és függetlenül dolgozik. Az ottani személyzeti változások a belső átalakítás következményei, amelyekre a Deutsche Telekom semmikor semmilyen befolyást nem gyakorolt. Ez az Origo belső ügye” – válaszolta a Deutsche Telekom egy német blog megkeresésére.

Idén februárban partnerségi együttműködési megállapodást kötött Magyarország digitális fejlesztése érdekében a kormány és a Deutsche Telekom Csoporthoz tartozó Magyar Telekom. A dokumentumban foglaltak szerint a Magyar Telekom szándéka az, hogy beruházásaival elősegítse a nagysebességű szélessávú internet mielőbbi hazai elérhetőségét.

A nyílt levél egyik címzettje, Timotheus Höttges akkor azt mondta, hogy üdvözli a virágzó Digitális Magyarországért kötött stratégiai partnerség céljait. A kormánnyal azért fognak össze, hogy 2018-ra minden háztartásba eljusson a nagysebességű szélessávú internet. “Ennek eredményeként Magyarország idő előtt teljesítheti az Európai Unió Digitális Menetrendjében 2020-ra kitűzött célokat és a mintaként szolgálhat a többi tagállam számára.”

Hangfelvétel a kirúgásról

Szerdán az Átlátszó.hu közzétette azt a hangfelvételt, amelyből kiderül, hogy a június 3-ai szerkesztőségi értekezleten Vaszily Miklós, a cég vezetője hogyan bizonygatta a hitetlenkedő újságíróknak, hogy a döntés valóban közös megegyezéssel született, semmilyen politikai nyomás nem játszott közre benne, és egyáltalán nincsen köze az Origo.hu Lázár Jánosról közölt cikkeihez.

“Nem kell olyanokat beleképzelni ebbe a sztoriba, ami nincs” – fakadt ki az értekezlet végén Vaszily, miután az újságírók már kissé indulatosan nem voltak hajlandóak elfogadni az integrált tartalomfejlesztési stratégiáról szóló mellébeszélést, rendre visszatértek a “mi történt” alapkérdésére, vagy éppen a felmondási lehetőségekről érdeklődtek.

A kiadó kedden vált meg az Origo főszerkesztőjétől, a háttérben sokan politikai akaratot sejtenek. Érzékenyen érinthette Lázár Jánost, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy az Origo megírta: Lázár Jánosnak hét nap alatt kétmillió forintos hotelszámlát sikerült összehoznia egy munkatársával.

Még kedd este tüntetést szerveztek az Origóért és a sajtószabadságért. Sáling Gergő a Hír24 kérdésére nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy politikai okok állnak menesztése mögött. Pedig Lázár János is tőle várja, hogy öntsön tiszta vizet a pohárba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik