Megjelent Komjáthy István Mondák könyve Boromissza Zsolt rajzaival, Kövér László házelnök ajánló szavaival. Széchenyi Zsigmond Ahogy elkezdődött című műve Schell József rajzaival, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ajánlójával látott napvilágot – közölte a kulturális értékek őrzéséért és a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásáért felelős miniszterelnöki megbízott szerdai sajtótájékoztatón. Venetianer Lajos A magyar zsidóság története című kiadványát Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége alelnöke javasolja az olvasóknak. Fraknói Vilmos Pázmány Péter és kora című könyvét Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek ajánlja az érdeklődőknek.
Rejtő Jenőtől A három testőr Afrikában, a Piszkos Fred közbelép és a Csontbrigád című regények jelentek meg egy kötetben Korcsmáros Pál rajzaival, Orbán Viktor miniszterelnök ajánlásával. Kosztolányi Dezsőtől Nero, a véres költő, valamint a Pacsirta és az Édes Anna című regények szerepelnek a Nemzeti Könyvtár sorozat 27. kötetében Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes ajánló szavaival – tette hozzá Kerényi Imre.
Aki kíváncsi arra, mit írt Orbán Viktor, az hiába böngészi a Nemzeti Könyvtár honlapját. Ott ugyanis a most megjelent kötetek többségét Pozsgai Zsolt (vélhetően az Újszínház volt művészeti vezetője) ajánlja az olvasók figyelmébe, egy kivételével. Rejtő Jenő méltatását névvel nem vállalta senki.
Tragikomédia
A névtelen szerző az írót a tragikomikum szülőapjának nevezi, külön kiemelve, hogy nem tévedés a cím, mert a „szülő apa képe teljességgel rendben van, ha Rejtő Jenőre emlékezünk. A huszadik században összekeveredtek a műfajok, a stílusok, az általános káosz egyik megjelenési formája volt a tragikomédia. Nem csak a színpadon, az életben, a mindennapokban is. Rejtő Jenő vagy Reich Jenő, vagy P. Howard, vagy Gibson Lavery regénykomédiákat írt. Nem is akármilyeneket. Sipulusszal (Rákosi Viktorral) és Karinthy Frigyessel való barátsága termőtalaj volt műveihez. Ellenállhatatlan humora, bája, nyelvi leleményei a legnagyobbak közé emelték. És akik ide emelték, nem a kritikusok, irodalomtörténészek – hanem a valódi befogadó, az olvasóközönség. Ma már ez is kihalófélben levő fogalom: „olvasóközönség.” Rejtő Jenő ült az Andrássy úton, a Japán Kávéház teraszán, és írt. Szemben volt a kiadója, oda vitte át a pincér a sorokat, kapott értük pénzt, ezért az író kapott újabb kávét, és írhatott tovább.
Tragikomédia.[…] Megteremtette az olvasóközönség számára legismertebb alakokat, akiknek megszólalásai szállóigévé lettek a mai napig. Csak úgy, mellékesen kitalál olyan történeteket, ne féljünk leírni: drámai alaphelyzeteket, amelyek aztán az egész Hollywood, a filmipar forgatókönyveinek alaphelyzetei lesznek. Nem, nem tőle lopták ezeket. Az író „zsebből megírta” egész Hollywoodot, a mai napig. Nincs az a sikeres amerikai film, amelyből ne köszönne vissza a Rejtő-könyvek valamely alaphelyzete. Közben az író Lipótmezőn lakik, veszekszik az elmegyógyintézet portásával, ha későn ér „haza”. Aztán felkel reggel a kórteremben, bemegy a kávéházba, hogy az olvasók által már remegve várt új könyvét elkezdje.
Tragikomédia.[…] 1942-ben egy nyilas újságírónak feltűnik, hogy a zsidó Rejtő Jenő, az író csak ül és ír. Ez nem fér össze az újságírói világképével. Aljas kegyetlenséggel, előre megfontolt szándékkal, embertelen gazemberséggel cikket ír erről egy idióta lapban, és elintézi, hogy Rejtő Jenő munkaszolgálatra kerüljön. Elhurcolják Voronyezs mellé, Jevdakovóba. Rejtő megy, nem szökik meg, mert nem érti, mi történik vele. Nem hiszi el. […] Újév napján halt meg, amikor az emberek az új év születését ünneplik. Ő pedig meghal. Tragikomédia. […] 1956 után aztán már megjelenhettek a könyvek. Az új rezsim emberei észrevették, hogy a kacagás, az öröm önmagában nem rendszerellenes. Sőt. Segít átvészelni a nehéz korszakokat. És Rejtő ismét hódítani kezdett, ami tart a mai napig, és még ki tudja, meddig a jövőben.
És még valami. Ami igazolja a Rejtő-művek rajongóit. Ami igazolja az irodalmi sznobizmustól távol álló, értelmes olvasót. Amitől Rejtő Jenő művei biztosan a nemzet kincsei, mindannyiunké.
Hogy lefordíthatatlan.
Más nyelvre lefordíthatatlan. Megpróbálták, kevés sikerrel. Filmre vinni képtelenség. Megpróbálták. Kevés sikerrel. Színpadon nem él meg, megpróbálták. Mert azt az örömöt, azokat a fantázia szülte képeket, azokat a rendkívüli, kifejezetten magyar nyelvi leleményre épülő szójátékokat nem lehet átvinni más nyelvre, más műfajokra. Bezárta magát a magyar nyelvi határok közé. Ahogy Ady, József Attila, Weöres és a többiek. Csak számunkra, magyarok számára élvezhető. Mi ez, ha nem a nemzeti érték nyilvánvalósága?
Élete tragédia, művei komédiák. Bérapaként megszülte a tragédia és a komédia szeretkezéséből született lényt. Írásaival, saját életével. És ebbe csak belepusztulni lehet. De nem! Már int is valahonnan messziről, ne írjunk le ilyen tragikus szavakat. Újabb fantasztikus, nevettető nyelvi bravúrokon gondolkodik.
Filozófia és költészet. Ha alaposan odafigyelünk a mondatokra, ezt is látnunk kell bennük: „A nő olyan, mint egy költői hasonlat – ha szép, az sem baj, ha semmi értelme.” Ez az egy mondat „zsebre vágja” Schopenhauer nőkről írt munkájának mind a nyolcszázhatvan oldalát. A Nemzeti Könyvtár kiadja most egyik Nemzeti Kincsét. Ne féljünk ezt kimondani”.
Utóirat:
A cikk megjelenése után Pozsgai Zsolt azt írta, csodálkozva olvasta, hogy szerkesztőségünk nem tudja, ki írta a Nemzeti Könyvtár most megjelent kötetei elé a szakmai előszót. Ő. A Rejtőhöz is. “Ma volt a sajtótájékoztató, a kötetben ott van a nevem, sőt, magam is megjelentem örömmel. El is mondták, mi a dolgom”. (A nemzeti hírügynökség ezt nem közölte – a szerk.) […] Magam pedig nem az Újszínház volt művészeti vezetője vagyok, hanem drámaíró és rendező. Közel száz itthon és külföldön bemutatott művem feljogosít, hogy ezt írjam. Hogy a honlapról miért maradt le, nem tudom, de kértem a szerkesztőt, hogy pótolja. Nagyon szeretem Rejtőt, és boldog vagyok, hogy ezt ki is írhattam magamból”.
Mi is szeretjük Rejtőt, a honlapon azóta sem történt változás.
