Belföld

Sorban áll sok szép magyar

batyi-zoltan
batyi-zoltan

2014. 02. 06. 17:00

A magyar nép szerelmes a sorba. Igen, a sorba, ami nem más, mint egymás mögött álló dühös, káromkodást nyelő emberek összessége - Bátyi Zoltán jegyzete.

Mert mi másnak tudható be, hogy immáron évtizedek óta sorokba rendeződünk a gyógyszertárakban, a lángossütőnél, a postán, a bankban. Igen abban a bankban, ahol saját pénzünkhöz szeretnék hozzájutni, netán még át is adni a banknak, hogy nesze bank, forgasd a pénzem, gazdagodjál rajtam. És igen, azon a postán, ami mostanság már annyiért visz el egy csomagot, amennyiért felfogadhatnánk egy kengyelfutó gyalogkakukkot is, aki csillagszánon vinné pakkunkat A-ból B-be.

De nem, mi sorba állunk, mert szeretjük a sorokat.

Lehet, hogy már a Vereckei-hágónál is sorokba rendeződtek őseink. “Előbb Árpád népe megy át, majd Tas népe, ti meg Töhötömék, addig várjatok a sorban a sorotokra – kiabálta valamelyik szirt tetején állva a sámánok kórusa, és Töhötöm népe állt abban a sorban, méghozzá boldogan, mert Megelőzte Kond népét, nem is beszélve Ondékról.

Így aztán mit számított már nekünk – belépve a XX. századba -, hogy sorba álltunk lakásért, kocsiért, narancsért, sorokba rendeződtünk május elsején, és sorokba a mozi pénztáránál. Közben persze reménykedtünk, hogy csak eljön az a világ, amikor a sorok megszűnnek, jön a piacgazdaság, amikor majd a mi kegyeinkért állnak sorban, és mi – a nép egyszerű, korábban sorba kényszerített gyermekei – majd sorban röhögünk azokon, akik még mindig sorban állnak.

De nem röhög itt senki. És nem is szerelmes a sorba. (Első mondataimat kéretik tehát az agyból törölni.) Még csak nem is mosolyog, mert úgy érzi, változhatott itt bármi az elmúlt lassan két és fél évtizedben, a sor maradt.

A bankokat már említettem, a postahivatalokat szintén, a gyógyszertári sorok viszont minta különös vitamint szedtek volna, mert kigyógyultak a sorban állásból, de legalábbis megrövidültek. Ha narancsot akarunk a kosarunkba tenni, sor pedig már nincs is. Lett helyette egy sor, amiről Árpád, Ond és Kond persze még nem tudhatott semmit. Ez a sor a munkaügyi központokban kígyózik, a munkára várok sora, de ha erről beszélnék, oly messzire vezetne eme kesernyés jegyzet, amilyen messzire még a leghosszabb sor sem ér el.

Ezért inkább beszéljünk csak azokról a sorokról, amiket kereskedelmünk állít elő napról napra, nem kihagyván még az éjszakákat sem. Azért is érdemel külön fejezetet, mert oly leleménnyel (mások szerint alattomossággal…) teszi, hogy ha nem lenne vért és sort lázító, akár már csúcstechnológiának is tekinthetnénk.

Éppen erről beszélgettünk minap egy szuper-hipermarketben, ahol közel 40 (leírom betűvel is, hogy az is értse, aki lassabban olvas, szóval: negyven) pénztárgépet építettek be, igazodván a fent említett gigabolt méreteihez. Nos, eme boltban lehet 678456 vásárló, vagy csupán 8, éppen úgy hosszú sor termelődik. Mintha egy láthatatlan technikai csodaszerkentyű pásztázná a termet. És ijedten kiáltana fel, ha úgy látja, még nem elég hosszú a sor, hogy “Jaj, mi lesz itt kérem?, még a végén elégedetten távozik a vevő, akiből mi gazdagodunk”.

Ezért aztán, ha úgy érzékeli a titokszerkentyű, hogy a közel 40 pénztár (amiből szerintem közel negyven még soha nem működött…) túlságosan is vásárlóbaráttá teszi a hiper-szupermarketet, rögvest bezáratja a működő pénztárak felét. Ha még kevesebb a vevő, újabb pénztárbezárásokkal harcol a hosszú sorokért. A tökéles állapotot, vagyis azt a helyzetet, amikor csak egy vevő marad a boltgóliátban, még nem láttam, így a tökéletes megoldással (egy pénztárat sem nyitnak ki…) sem szembesülhettem. De biztosra veszem, hogy erre is akad egy multiszuper megoldás, csak ki kell várnom a sorom, míg megnézhetem.

De remélem, akkor azt is megtudom, hol rejtőznek a pénztárosok, akik a tömeg gyarapodásával egyszer csak előtűnnek a semmiből, galaxisunk valamely rejtett csillagrendszeréből, és hopp, már csipogtatják is a pénztárgépet. Persze csak annyit, hogy a sor, mint életünk képletének egyetlen állandó egyetlen állandó tényezője éljen és virágozzék. Régen elhunyt hét vezérünk meg a felhők mögül bámulva ránk, és sorra kérdi egymást: talán mégsem a Vereckei-hágónál kellett volna sorba állni. Bár a mi XXI. századi sorainkról aligha tehet Verecke, hágó, hét vezér. Az igazi felelősök nevét is megtudjuk egyszer.

Csak várjuk ki a sorunkat…

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.