„Montenegró egy csoda! Legalábbis a sportban. Még 650 ezren sem élnek ebben a kis országban, mégis BL győztes női kézilabda csapattal büszkélkedhetnek, női kézilabda válogatottjuk Európa-bajnokságot nyert, amit meg a vízilabdában művelnek, egészen elképesztő.” – lelkesedett minap egy sportban is rendkívül tájékozott ismerősöm Montenegróért.
És valóban: az egykori Jugoszlávia leghűségesebb tagállama (ötödikként, vagyis utolsóként vált le az egykori Jugoszláviáról, pontosabban az akkor már Szerbia és Montenegró néven bejegyzett országról 2006-ban) egyre nagyobb rangot vív ki magának a sport világában. Az alig több mint 14 ezer négyzetkilométernyi országban – a délszláv hagyományokat követve – elsősorban a csapatsportokra koncentrálnak, és hihetetlen mennyiségben „termelnek ki” újabb és újabb tehetségeket. Bár labdarúgásuk még nem ért el kiemelkedő sikert, de mi magyarok megtanulhattunk, bizony lábbal is jól bánnak a labdával. A függetlenné vált Montenegró ugyanis első hivatalos válogatott mérkőzését éppen Magyarország ellen vívta, és 2-1-re meg is verte válogatottunkat.
Nemrégiben Montenegróban járva némi betekintést kaphattam abba, mitől is olyan félelmetes erejű vízilabda sportjuk. Bár csillogó úszópalotát egyet sem láttam (ettől még lehet hogy van az is…), viszont a tengerparton azonnal feltűnt, hogy a part menti vízben, Kotor városában több vízilabdapályát is kialakítottak. Volt köztük olyan, amit egy betonfallal rekesztettek ki a tengerből, lelátó is épült mellé, és ott edzettek a sportolók, de bárki betérhet egy kis úszásra, labdázgatásra. Máshol csak bójasorral jelezték: „Itt vízilabdázni lehet!” -, és bizony ezek a pályák minden nap megteltek játékosokkal.
De ugyanezt a módszer alkalmazva az egész montenegrói tengerpart egy vízilabda központtá vált, ahol a jugoszláv időkben még kiváló játékosként szereplők most edzőként adják át tudásukat az ifjabb nemzedéknek. Vagyis senkit ne tévesszen meg Montenegró lakóinak száma – biztosra veszem, hogy a kis országban jóval többen vízilabdáznak, mint nálunk.
Persze Montenegró korántsem csak sportja miatt válik egyre híresebbé. Az egykor szegénysége miatt még Jugoszláviában is lesajnált „feketehegyiek” (az ország neve ugyanis Fekete hegyet jelent…) jól ráérezve arra, hogy számukra a kitörési pontot a turizmus jelenti, fantasztikus fejlesztésekbe kezdtek. A tengerparti sávban szinte minden megújul, de úgy, hogy a történelmi városmagokat az építkezési hullám elkerüli, ott csak és kizárólag az értékes műemlékek felújítását engedélyezik. Ám a régi városfalakon kívül sorra épülnek a modern hotelek, apartman-házak, kisebb-nagyobb motelek és természetesen a gazdagok villái. Mert Montenegró (saját nyelvükön: Crna Gora) sikk lett a leggazdagabb körökben is. Így például amerikai filmsztárok mellett orosz multimilliárdosok is fontosnak tartják, hogy legyen ingatlanuk a fekete hegyek országában.
És aki ellátogat ide, biztos nem fog csalódni – mondhatom egy hetes nyaralásom tapasztalatával. Kotor (régebben Cattaro…) óvárosa egy ékszerdoboz (lásd: képek), minden utcája újabb és újabb meglepetésekkel szolgál. A vendégszeretet mosolygósan vidám, a vendéglők finom ételeket és italokat kínálnak, az árak elfogadhatóak. De remekül elidőzhet a vendég Budvában, Herceg Noviban, Tivatban is, hogy csak néhány tengerparti helyet említsek. Ami pedig ama bizonyos fekete hegyeket illeti: lélegzetet is elállító szép látványt nyújt minden hegy és völgy, bár az igaz: igencsak megszenved egy magyarországi autós, amíg átvág ezeken a tengerpartig.
De ez az a szenvedés, amit örömmel és könnyen felejt el az ember már a megérkezés másnapján, amikor a tengerparton szikrázó fénnyel nevet rá a nem csodaország, de mégis csodálatos Montenegró egéről a Nap…
