Belföld

Együtt könnyebb! – Együttműködés a cégek és a civilek között

Szerb-magyar-civil-egyuttmukodes(960x640).jpg (Szerb-magyar civil együttműködés)
Szerb-magyar-civil-egyuttmukodes(960x640).jpg (Szerb-magyar civil együttműködés)

Egy évig tart Csongrád megyében az a szerb-magyar pályázati program, melynek célja, hogy hatékony együttműködést építsen ki a civil szervezetek, valamint a kis- és közép-vállalkozások között.

A határon átnyúló projekt elsődleges célja, hogy a profitorientált vállalati szférát, valamint a non-profit civil szektort közelítse egymáshoz. A szegedi nyitó konferencián B. Balogh Edit, a Talentum Alapítvány elnöke hangsúlyozta, hogy egymás tevékenységének és lehetőségeinek megismerése után olyan közös projekteket indíthatnak a kisebb megyei cégek a partnerként jelentkező civilekkel, melyek előnyösek lehetnek mind a két fél számára.

Pontyos Tamás szakértő konkrét példákat is említett. Ha egy cég nyersanyagot, tudást, innovációt tud felajánlani a civilekenek, az nem feltétlenül adomány, ahogy ezt korábban értelmezték. A civil szervezetek önkéntesei ugyanis a maguk által hozzáadott munkával növelhetik a létrehozott termékek értékét, így az együttműködés hasznos mind a két fél számára.

A pénteki nyitó rendezvényen még csak ismerkedtek egymással a civilek és a vállalkozók. Az egyik részről például a Tappancs Alapítvány, a Szabadkai Katolikus Karitász Alapítvány illetve a Talentum Alapítvány, a másik oldalról többek között az Alsóvárosi Ferences Látogató Központ, a Forma1 Fitness Stúdió vagy a Boci Tejivó képviselője volt jelen. A konkrét együttműködések beindítása a következő hónapokban várható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik