Belföld

Ezer hektáron van belvíz Veszprém megyében

Belviz(1)(960x640)(2).jpg (árvíz, belvíz)
Belviz(1)(960x640)(2).jpg (árvíz, belvíz)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának felmérése szerint a megyében a kezdetben közel 3 ezer hektár elöntött szántóterületből a mai napig mintegy ezer hektárt borít belvíz - közölte a kormányhivatal az MTI érdeklődésére szerdán.

A Marcal medencében az árvíz okozott súlyos károkat, míg másutt a három hónap alatt lehullott, 400 mm feletti csapadékmennyiség miatt alakultak ki belvizes foltok – idézte fel Boros Gábor, a földművelésügyi igazgatóság vezetője.

Tájékoztatása szerint a kedvező időjárásnak köszönhetően napról napra csökken a talajművelésre, vetésre alkalmatlan, károsan átnedvesedett, 90 százalék feletti víztelítettségű területek nagysága: elsősorban a mélyen fekvő gyepeken fordulnak elő olyan területek – körülbelül 700 hektáron -, amelyeken tartósan pangó vízre lehet számítani. Így a tavaszi mezőgazdasági munkák, főleg a fejtrágyázás és a vetés csúszik 2-3 hetet, előfordul, hogy a vetésterveken változtatni kell – állapította meg az igazgató.

Hozzátette: az igazgatósághoz eddig 32 gazdálkodó jelentett be káreseményt, munkatársaik folyamatosan helyszínelnek és mérik fel a károk nagyságát, amelyről a vegetáció helyreállása után lehet pontos adatokat közölni.  
A károsult termelőket a kormányhivatal falugazdászai és az agrárkamara tanácsadói segítik az adminisztratív feladatok teljesítésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik