Fábián Tamás geográfus és Szabad Gábor kutatóorvos halálakor a sajtóban csak az etiópiai merényletről lehetett olvasni. Az évforduló dátumához közeledve a tragikus út résztvevői; Gruber László, Puskás Irén, Vizler Csaba, Winter Zoltán, Szilassi Péter a szegedi egyetemi könyvtár nagy előadójában bemutatták a támadás előtti útjukat, melyről korábban ekkora nyilvánosság előtt sosem beszéltek.
A körülbelül 400 főnyi hallgatóság a 3 órás előadás során rengeteg, jó minőségű fotót láthatott Etiópia kincseiről és számos földrajzi ismeretre tehetett szert. Az országban tomboló szegénység és infrastrukturális fejletlenség már az első pillanattól kezdve látszódott. Az emberek többsége különböző gallyakból, szalmából, vagy a módosabbak kőből tákolt kis kunyhókban élnek. Az utcákon tyúkok kapirgálnak, és gyakori a teve látványa is. Az Etióp társadalom 46 százaléka 16 éven aluli, mellyel az utazók is folyamatosan szembesültek. „Bárhol lehettünk, a legnagyobb semmi közepén is, 10 perc múlva már körbevettek minket a gyerekek” – mesélte Gruber László gimnáziumi tanár. Ilyenkor az etiópok kacatokat kínáltak nekik, műanyag üvegekkel zenéltek, vagy éppen fotózkodtak. Ugyanis nagyon tetszett nekik a fényképezőgép digitális kijelzője. „Mindig csak a másikat nevezték meg, többségük nem ismerte fel magát, mert most látta a képmását először.” Ez persze mindig nagy mulatságot okozott nekik.
Fotó: Crispin Rodwell
Szinte minden nevezetes helyett megtekintettek. Jártak a pálmafák övezte fővárosban, Addisz-Abeba-ban, a Zuqualla-hegynél, ahol páviánok kergetőztek, a gazdagabbak üdülőhelyéül szolgáló Alemaya tónál, Hararnál és a kopt keresztények szenthelyén, Lalibelánál is. Ez utóbbit az etióp karácsony előtt (január 6.) látogatták meg. A sziklába vájt üregekben rengeteg fehér stólába öltözött hívő imádkozott csöndesen. Valaki az egész ruháját maga köré burkolta és úgy merült el a szakralitásban. A főleg szegedi oktatókból álló csoportnak az egyik legszokatlanabb az volt, hogy útjukhoz az idegenvezető mellett cipővigyázót is kellett bérelniük. Így a templomokban mindig neki adták oda lábbelijüket, hogy el ne tűnjenek. Mint Szilassi Péter főiskolai docens megjegyezte elég kellemetlen szagok terjengtek a templomban, sokan a fertőzés veszély elkerülése érdekében zokniban maradtak.
Imádkozó férfi a szent helyen, Lalibelában
Forrás: tours-tv.com
Mindenhova rozoga, bérelt autókkal jártak. A közlekedést jól jellemezte a három kerekes tuk-tukra ragasztott Szűz Mária-kép, hiszen rengeteg baleset történik naponta az utakon. – Ennyi lerobbant kocsit összesen nem láttam életem során, mint ott– érzékeltette az arányokat Gruber László. Másik érdekes élményük, hogy az utak mentén sűrű tömegekben jártak az emberek. Akár 10 ezer kilométert legyalogoltak, nők, gyerekek és férfiak egyaránt, hogy szárazság idején vízt hordjanak. Páran a piacokon vett sózacskót a fejükön cipelték, hogy a naptól óvják fejüket. A helyiekkel egyébként békésen kijöttek. A fényképezést csak pénz ellenében szerették. Gruber László mesélte, hogy egyszer vízilovakat akartak lencsevégre kapni, de csak pár kattintás sikerült. Ugyanis a helyiek birrt követeltek a csapattól azért, hogy az állatokat lefotózhassak. Ők nem adtak nekik, erre az etiópok behajóztak és pálcákkal elkergették a vízilovakat.
Csodálatos “famatuzsálemek” tárultak a kirándulók elé
Forrás: http://watermarkinafrica.blogspot.hu
A kirándulás során találkoztak a népesség 1,7 százalékát jelentő afar kisebbséggel is. Az egyik asszony gyermeke nagyon beteg volt, Szabad Gábor orvosként igyekezett nekik segíteni. Több gyógyszert is ott hagyott nekik, elmondva hogy kell adagolni annak ellenére, hogy nem sok reményt jósolt a fiatal csöppségnek.
Szabad Gábor emlékére gyújtották a gyertyát a januári merénylet után
Fotó: Bozsó Krisztián
A merényletre csak néhány szűkszavú utalás történt. Gruber László leszögezte, hogy előttük egyetlen fehérek ellen indított támadás sem volt a térségben, ezért nem aggódtak túlságosan az úttól. Ennek ellenére tisztában voltak a veszélyeivel. Puskás Irén, SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék post-doctor munkatársa is csak a támadás előtti estét, január 16-át írta le. Sötétedéskor a fakunyhókkal borított második alaptáborból túrát szerveztek az Erta Ale vulkán forró lávájához. 1 óráig álltak és csodálták az éjszakában a fröcskölő, tüzes katlant.
Diákok, kollégák, ismerősök gyertyái Fábián Tamás geológus emlékére
Fotó: Bozsó Krisztián
– Elmondhatatlan érzés volt állni és nézni azt, amelyet korábban csak könyvekben láthattunk– kommentálta a képek mellé. Ide szerettek volna még egyszer hajnalban eljönni, de január 17-én más várt rájuk.
