A mai parlamenti napon távollétével büntette a t. Házat Orbán Viktor. Csak arra tudunk gondolni, hogy gyöngélkedik a miniszterelnök a hétvégi dalolás után. Ha valaki nem tudná, szombaton szűk társaságban iddogált és énekelt cigányzenére Etyeken a kormányfő, mégpedig Melocco Miklós Isten, áldd meg a magyart című szoborkompozícójának átadását ünnepelve.
Tessék rákattintani az itt látható videóra, aztán megyünk tovább.
Fincsi kis mozi, ugyi?
A jelenleg hűbérúri kegyből a József Attila Színházat dirigáló Nemcsák színművészről eddig is tudtuk, hogy nem egy szellemóriás, és azt is, hogy moralitás versenyszámban nem nyerne olimpiát, de ezzel a Varga István-kompatibilis, „sok kislányt megháááágtak” sorral annyira mélyre ásott, csoda, hogy karsztvíz nem fakadt abban az etyeki pincehelyiségben.
Orbánról viszont hisszük, hogy nem ilyen türhő, csak hát ez bizony már a választási kampány („minden idők legrövidebb és legolcsóbb kampánya”, ahogy a Fidesz ígérte, aha); ilyenkor, úgy látszik, turult kell simogatni, illik traktorra pattanni, tőgyek közt fotózkodni, Vágási Ferivel szűrni, hogy a nép újrázza vezetőjét másfél év múlva.
Internacionalista huszárok
Persze semmi sem tökéletes. Miniszterelnökünkön, szegényen, látszik, hogy a dajdaj nem az ő terepe. Etyeken ment a ripacs után, mi mást tehetett, mégsem mondhatta, hogy „ácsi, azt húzd, cigány, hogy,… ha én nékem sok pénzem lesz”. Ismét a jót feltételezzük róla: bizonyára a maligánfok akadályozta meg abban, hogy felmérje, mondjuk, többszörös lányos apukaként, milyen gáz ez az egész.
Amúgy a felkészítés hiányosságaira utal, hogy Orbánnak gondja támadt a szövegismerettel, így jobbára sorközepeken csatlakozott be az önfeledt nótázásba. Ha mikrofont szereltek volna rá, nagyjából ezt veszi a szerkezet: „.. …gelt kívánok, …..tek a fehérvári huszárok/….-..ra jártak, … …….. …háááágtak/Jó reggelt kívánok/Elmentek a fehérvári huszárok.”
Hasonló memoriterhiátust és ezt a „te jó szagú Úristen, biztos, jó helyen járok?” viselkedést utoljára akkor érzékeltünk, amikor Bajnai Gordont gázolta el az Internacionálé egy MSZP-kongresszuson. A különbség annyi, hogy BG nyüszítve menekült volna, ha teheti, OV viszont igyekezett kiélvezni a szitut.
Na de ez a t. Ház rovat, ideje kikapaszkodnunk az etyeki pincéből.
Soltész saga
A főnök hiányában meglehetősen érdektelen produkciót nyújtottak a Parlamentben a miniszterek és az államtitkárok.
Mindközül bennünket ma leginkább Soltész Miklós szociális-, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár érdekelt. Azt hallottuk, fontolgatta lemondását, mégpedig azért, mert az ország jövő évi költségvetésének tervezetében nincs sor a fogyatékkal élő gyerekek támogatására. Soltész egyelőre marad, de ha a büdzsében nem változik a helyzet, akkor az érintett civil szervezetek – melyeket zömmel betegeket nevelő szülők alapítottak, s részben ők is finanszíroznak – ellehetetlenülnek. Legalábbis erről számolt be nekünk a múlt héten hadd ne mondjuk meg, kicsoda.
Soltész Miklós
A parlamenti folyosón szembe jött velünk Soltész, és mi sem tűnt egyszerűbbnek, mint föltenni kérdéseinket, s választ kapni rájuk.
Megközelítettük az államtitkárt, a napszaknak megfelelően köszöntöttük, bemutatkoztunk, és két percet kértünk. Ő kérdezte, miről lenne szó. Mi válaszoltuk: a fogyatékosok ellátásáról. Ő olyas mosollyal, amilyennel Orbán a „háááágtak”-ot énekelte, kérdezte: konkrétan mik a kérdéseink. Mi válaszoltuk: mondjuk nyomban, csak bekapcsoljuk a diktafont. Mire ő azt mondta: akkor nem jó, mert várják a koronánál. Mire mi: elkísérjük, államtitkár úr, kivárjuk a sorunkat. Mire ő: inkább írják le emailben a kérdéseiket. Mire mi: de hát itt tetszik állni velünk szemben. Mire ő azt mondja, jó, rendben, és elindul a koronához. Mire mi: megyünk utána. Mire ő: interjút ad egy kamerának. Mire mi: várunk illedelmesen.
Mire odalép hozzánk egy ifjú sajtós hölgy, mosolyog. Mire mi is mosolygunk, s neki is a napszaknak megfelelően. Mire ő változatlan mosollyal: mik a kérdéseink? Mire mi: a fogyatékosok ellátásáról kérdeznénk a fogyatékosok ellátásáért felelős államtitkárt, biztos meg tetszik érteni. Mire a kisasszony, mosolyogva: inkább írják le a kérdéseiket. Mire mi: inkább szóban, hamarább megvagyunk. Mire a kisasszony, mosolyogva: nem lehetne inkább írásban? Mire mi: nem, nem lehetne. Mire a kisasszony, mosolyogva: most nincs ideje az államtitkár úrnak, de írásban nagyon szívesen, és miért is annyira fontos szóban? Mire mi: mert nem sajtóközleményt szeretnénk, hanem interjút. Mire a kisasszony, mosolyogva: de miért? Mire mi, kissé ingerülten: mert ez egy ilyen beszélgetős műfaj, van egy kérdés, arra van egy válasz, abból kinő még egy kérdés, abból megint válasz, megint kinövés. Mire a kisasszony, mosolyogva: ez miért fontos? Mire mi, leetyekiesedve: mert így szoktuk meg azokkal az interjúalanyokkal, akik nem sz…, szóval akiknek a nadrágjukban… tudja mit, kisasszony, töröljük ezt a mondatot.
A kisasszony végre nem mosolyog, viszont a szemöldöke felszalad. Mi meg el.
Kivárjuk azt a költségvetési sort, izguljanak vakok, siketek, autisták, csak lesz valahogy.
Eminenciások
Azért azt hadd javasoljuk, hogy a Fidesz-frakció karácsonyfája alá kerülő, „Soltész Miki” névvel ellátott zacskóba helyezzenek majd be egy alapfokú kommunikációs tréninget, lehet akár kétszemélyeset is.
És ha már ilyenre költ a kormány, írassák be haladóra Hoffmann Rózsát is, akivel kapcsolatban napközben arra jutottunk, hogy hadovál. A részletek délutáni cikkünkben olvashatók, itt most legyen elég annyi, hogy a Hoffmannt (és nem mellesleg Soltészt is) foglalkoztató Emberi Erőforrások Minisztériumától azt a burkolt tájékoztatást kaptuk, hogy az államtitkár asszony – állításával ellentétben – nem újságcikkből értesült arról, hogy a kormány elhalasztotta a pedagógus életpályamodell bevezetését.
Hoffmann Rózsa
Ha már soroltuk a bukottakat, két jeles rendűt is meg kell említenünk a Parlament aktuális üléséről.
Rogán Antal frakcióvezető azt jelentette be, hogy a képviselőcsoport teljes mellszélességgel támogatja a kabinet adóterveit – ebben azért nincs nagy kockázat. Képviselőtársa, Balla Mihály pedig azonnali kérdéssel fordult a miniszterelnököt helyettesítő gazdasági miniszter által megbízott Cséfalvai államtitkárhoz (ez is milyen, milyen, milyen, de tényleg) az ügyben, hogy van-e példa a világban a magyarhoz hasonló pompás válságkezelésre. Hogy Cséfalvai mit reagált, nem rögzítettük, de arra felkaptuk a fejünket, hogy Balla elfogadja a választ és egyedülállónak minősíti a kormánypolitikát.
Törpök
A kommunikációról szóló szakaszunkba kívánkozik a Demokratikus Koalíció frakciótlan frakcióvezetője, Molnár Csaba, aki egy tenyérnyi füzetecskével igazolta a Napnál is világosabban pártja konstruktivitását. „Mi nemcsak bírálunk, hanem javaslatot is teszünk” – mondta MCs. A brosúra a szerény Remény, kiút, fordulat címet viseli, és tartalmazza egyebek mellett azt az infót, hogy egyetlen napi nyugdíjból két éve 25,5 kilogramm lisztet lehetett venni, ma viszont csupán 20,5 kilogrammot. („Mi a túrót kezdjek én húsz kiló liszttel?” – tette fel mellettünk a sajtótájékoztató ezen pontját az indokolt kérdést egy kolléga.)
„Egyszer kell elmenni regisztrálni, aztán leváltjuk az Orbán-kormányt, és soha többé nem kell elmenni regisztrálni” – ezt az önmaga farkába harapó mondatot a szocialista Lukács Zoltántól jegyeztük fel. Hogy aztán koncentrálhassunk a Vona-Balczó-párosra, mely a Ház előtt fekvő földtörvényről tartott sajtótájékoztatót: a két jobbikos kétli, hogy a miniszterelnök betartja ígéretét, s valóban cokit mutat a külföldi földvásárlóknak, fölszámolja a zsebszerződéseket, s visszametszi a nagybirtokokat. Látva ezt a két embert a pulpituson, nem tudott nem eszünkbe jutni, hogy Vona pár hónapja a Jobbik Törpapájának titulálta Balczót. Na de akkor melyik lila rajzfilmfigurának felel meg Vona? A tekintete és a ma a homloka bal felére zselézett apró tincs alapján ő Törpilla; az újhungaristáktól a szintefideszesekig tartó párt egybetartása arra utal, hogy ő Törperős; az ideológia alapján viszont kétségtelenül Hókuszpók a megoldás.
Gang bang
Két zöldről is szót kell ejtenünk, mindketten ugyanannak a törpe- (na, jó, kisközép-) pártnak a tagjai, és mindketten mentális zavart érzékelnek kormányoldalon. „Az őrültség jelei mutatkoznak a Fidesz-frakción” – ez Karácsony Gergely állítása. Ez meg Schiffer Andrásé: „Ámokfutás zajlik.” Karácsony amúgy azt kifogásolta, hogy a fideszes Rogán Antal megszüntetné az állami lakcímnyilvántartást. Schiffer pedig a bírák kötelező nyugdíjazását ekézve jutott arra, hogy az idevonatkozó, most visszavont törvényből ki kéne metszeni az obligát passzus, valamint biztosítani kellene, hogy a magukat reaktiváló bírák visszakapják korábbi ügyeiket.
De mit számít államadósság, regisztráció, földtörvény, lakcímnyilvántartás és néhány tucat örökifjú gyakorlati jogtudós, amikor még fülünkbe cseng a kormányfőnk kebléből felszakadt magyar dal! Szövegelhet odabent a patkóban bárki bármit, szava nem hatol el a délután öt körül a parlamenti társalgó sarkában a plüsskanapén ücsörgő három fideszes képviselőhöz. Legalább tizedjére hallgatják vissza az urak az etyeki nótát. Eleinte nagyokat kacagnak, aztán tanakodni kezdenek. Azon morfondíroznak, Orbán énekelte vagy sem a „megháááágtak” szakkifejezést. Mert az aztán nem mindegy, hogy kimondta, vagy csupán pajkosan somolygott a verbális gang bang fölött.
„A miniszterelnök úr remekül kivágta magát, hiszen direkt nem ejtette ki azt a szót” – így az egyik honatya. „És ha kimondta, akkor mi van? Ez egy népdal. Most mit kell ezen kötözködni?” – így a második. „És amikor a Gyurcsány ugrált az ablak előtt Hugh Grantként?” – szól ismét az első. A megoldást a harmadik férfiú hozza, korpulens, mulatósforma ember, olyan, akivel szívesen borozik, kolbászozik az ember; jól meg is mondja a tutit: „Népdalfesztiválon jártam a hétvégén. Tudjátok, ott miket adtak elő a lányok teli szájjal? Hát például azt, hogy Megbaszta a nyúl a borzot/a pinája csak úgy porzott!”
Hujujujujj.
