Belföld

Felhívtuk a Varga Istvánt

A Hír24 felkereste azt a kormánypárti politikust, aki nemrég azt mondta, ha a nők munka helyett négy-öt gyereket szülnének, még a családon belüli erőszak is csökkenne.


Varga István, balra (Fotó: MTI/Földi Imre)

Emlékeztetőül. A fideszes Varga István hétfő este óta a női egyenjogúságért küzdők egyik céltáblája. A családon belüli erőszak parlamenti vitájának kormánypárti főszónoka a diskurzus során ugyanis olyanokat mondott, mint például: „Talán az anyáknak vissza kellene térni elsősorban a gyermeknevelés mellé, és elsősorban azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak.”

Mint ismert, a nőszervezetek, egyenjogúságért küzdők, általában sok nő és férfi háborodott fel Varga kijelentésein, tüntetést is szerveztek ellene a Kossuth térre.

A Varga-ellenességet meglovagolva úgy gondoltuk, felhívjuk a fideszes képviselőt, rákérdezünk, megbánta-e kijelentéseit, valóban hisz-e abban, hogy a nőknek a fakanál mellett a helyük, illetve hogy miként képzeli a családon belüli erőszak visszaszorítását a gyerekszülés segítségével.

Megszereztük telefonszámait (mobilt, otthonit, irodait) és felhívtuk. Varga rögtön felvette a telefont, ezzel némi csodálkozást váltva ki szerkesztőségünkben, hisz előzetesen úgy gondoltuk, a sokat emlegetett kijelentései miatt szinte égnek nála a vonalak. Hát nem.

Udvarias bemutatkozásunk után Varga szinte azonnal közölte, nem hajlandó nyilatkozni az ügyről. A Hír24-ben élünk a gyanúperrel, hogy riporterünk kellemes baritonhangja az előbb vázolt csodálkozás miatt feljebb csúszott, altba vagy mezzóba, emiatt pedig Varga nőként (ne adj isten, még nem szülő nőként) azonosította, s így nem bízott meg benne annyira, hogy szóra méltassa. Attól is tartunk, hogy a képviselő úgy gondolja, a sajtó félreértelmezi meglátásait az anyaságról, az emancipációról meg mindenről, így egyfajta önvédelemből nem beszélget újságíróval. Az sem kizárt, hogy pártja – mely korábban nyilatkozatban határolódott el tőle – nem engedi, hogy megszólaljon, és újra magyarázkodni kelljen miatta.

Akár tudhatnánk is ezeket meg akár más érdekességet is, ha elmondhatnánk, mit mondott nekünk a telefonba.

De hát nem mondhatjuk. Merthogy megtiltotta, hogy leírjuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik