Belföld

Már törvényben a hallgatók röghöz kötése

egyetem (egyetemi előadó, hallgatók)
egyetem (egyetemi előadó, hallgatók)

Az Alkotmánybíróságnak nem volt elég a rendelet. Villámgyorsan lezavarták a törvénymódosítást.

Az Országgyűlés a felsőoktatási törvény módosításával csütörtökön elfogadta a hallgatói szerződésekről szóló szabályokat. Erre azért volt szükség, mert az Alkotmánybíróság (AB) a múlt héten megsemmisítette a szerződéseket szabályozó kormányrendeletet, mondván, hogy azok részleteit törvényben kell meghatározni.

A fideszes javaslat szövege még az utolsó pillanatban is változott. Az oktatási államtitkár ugyanis egy zárószavazás előtti módosító indítvánnyal az állami ösztöndíjas vagy részösztöndíjas hallgatókkal kötendő szerződés nevét hallgatói ösztöndíjszerződésre módosította, az intézmények és az önköltséges hallgatók közötti képzési szerződésről pedig kimondta, hogy annak feltételeit a kormány rendeletben szabályozhatja.

Az utóbbival kapcsolatban Hoffmann Rózsa megjegyezte: az önköltséges hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés feltételei nem esnek az AB által hivatkozott alkotmányos rendelkezések alá, ezért azok a továbbiakban is kormányrendeleti szinten szabályozhatók.

A lényeg

A hallgatói szerződés szerint az ösztöndíjas egyetemisták, főiskolások az oklevél megszerzése után húsz éven belül kötelesek a tanulmányi idő kétszereséig idehaza munkát vállalni. Ez egy négyéves főiskola után 8 év, egy egyetem után 10.

Aki aláírta a szerződést, de nem teljesíti a feltételeket, annak vissza kell fizetnie az évente több százezer forintnyi támogatást.

Iskolák

A ház módosította a köznevelési törvényt, ennek alapján a közoktatási feladatellátás – az óvodák kivételével – 2013. január 1-jétől állami kézbe kerül. Ennek megfelelően rögzíti a jogszabály, milyen esetekben működteti az iskolát az állam, és mikor az önkormányzat.

A törvény szerint a háromezer lakosnál népesebb településeken a helyi önkormányzat gondoskodik – a szakképző iskolák kivételével – a köznevelési intézmények működtetéséről. Ha azonban a helyhatóságok gazdasági okokból nem tudják ellátni ezt a kötelezettségüket, mentesülnek. A háromezernél kevesebb lakosú településeken az állami intézményfenntartó központ működteti az iskolákat, de a helyi önkormányzat dönthet úgy, hogy átvállalja ezt a feladatot.

A jövő év első felében 10-15 ezer pedagógus veszítheti el az állását, részben a fenntartóváltás miatt – jelentette ki a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Galló Istvánné nyilatkozatáról itt talál részleteket.

Tankönyvek

A tankönyvpiac rendjének módosításáról is határozott a parlament csütörtökön, így a folytatásban a szaktárca vezetője nyilvános pályázati eljárást szervezhet a közismereti tankönyvek megírására és elkészítésére. Tankönyvként azok a kiadványok hozhatók forgalomba, amelyeket miniszteri rendeletben meghatározott eljárással tankönyvvé nyilvánítottak és felvettek a hivatalos tankönyvjegyzékbe, illetve amelyeket a miniszter kiválasztott.

A szabályozás értelmében ugyanis a kiválasztott tankönyvek jegyzékbe való felvételéről közvetlenül a miniszter dönt. És amennyiben a jegyzékben szerepelnek olyan kiadványok, amelyeket a miniszter támogat, az iskolák már csak ezek közül választhatnak a tankönyvrendeléskor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik