Belföld

Tanárok ezrei kerülhetnek utcára

Galló Istvánné  (Galló Istvánné )
Galló Istvánné  (Galló Istvánné )

A jövő év első felében 10-15 ezer pedagógus veszítheti el az állását – jelentette ki a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke.

Galló Istvánné ezt részben a fenntartóváltással magyarázta. A járásokhoz kerülő iskolák esetén ugyanis a tankerületek arra fognak törekedni, hogy 100 százalékos kihasználtsággal működtessék az intézményeiket, így a kisebb tanulói létszámmal működőket átcsoportosítják, aztán kiürítik és bezárják majd – mondta az elnök.

Hozzátette: az elbocsátást támasztja alá a kötelező óraszám emelése, továbbá a csak 16 éves korig tartó tankötelezettség is. Egy, a témában készült minisztériumi szakanyag is 4900 álláshely megszűnésével számol. Galló Istvánné hangsúlyozta: a 10-15 ezres adat nem csupán a PSZ számítása, hanem külső gazdasági szakemberek is ennyit jósolnak.

Az elnök szerint a technikailag rossz köznevelési törvény és a hozzá kapcsolódó kormányrendeletek hiánya még nagyobb káoszt okoz, mint amekkorát szakszervezetük előrevetített.

A PSZ elnöke bejelentette: a köznevelési törvény szerintük bizonytalanságot eredményező módosítása miatt Áder János köztársasági elnökhöz fordult, hogy ne írja alá a jogszabályt, hanem küldje meg az Alkotmánybíróságnak. Közölte azt is, hogy Balog Zoltán minisztertől időpontot kért egyeztetésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik