A könyv egyes részletei a nyugalom megzavarására alkalmasak–ez a felirat található Kubiszyn Viktor Drognapló című kötetén, melyet Szegeden, a Rongy Kocsmában mutattak be. S valóban nem egyszerű témát dolgozott fel az író, sőt maga is megakadt a felolvasásban, mikor a kábítószeres élményéről szóló részhez ért. Ennél persze nehezebb volt megírni a könyvet, mert újra felidéződtek azok a „szagok, élmények, képek” amik Kubiszyn Viktor életét kísérték 13-14-től, egészen 30 éves koráig, kisebb megszakításokkal. Ezekben az időszakokban is tartott a függősége, csak átalakult. Drog helyett munkává.
Lehúzta a közeg, ahova a mai napig nem tud visszatérni, mert annyi kísértéssel párosul. Lehúzta a társaság, mely mindig kéznél volt, ha kellett egy kis anyag. És lehúzta önmaga is, aki elvesztette az önbecsülését, magányos volt és amíg nem lett tiszta, nem is tudta, milyen egy normális párkapcsolat.
29 éves korában csatlakozott a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonba, remélve, hogy leküzdheti betegségét. “Ott tanultam életemben talán a legtöbbet az emberi viszonyokról”–jellemezte az új helyet. Az intézetben ugyanis folyamatos kapcsolatban volt a többi függővel, hiszen terápiás módszerük egy nagyon hierarchikus, egymásra építkező rendszeren alapszik. Egymást kell tanítani, a másik ház körüli munkáját ellenőrizni. „Itt nem lehet hazudni, itt meg kell tanulni őszintének lenni”–magyarázta Kubiszyn Viktor az együttélés hatását. Egy „brutális lelki lemeztelenedésnek” nevezte ezt az időszakot. De pont ez a szoros együttlét enyhítette azt az óriási magányt, amit a rehabilitáció alatt érzett. „A csoport (Narcotics Anonymous) rengeteg erőt adott. Itt tanultam meg a másik iránti alázatot.”
Már később, mikor Kubiszyn Viktor szermentesen újságíróként dolgozott, kérték fel, hogy vezessen blogot élményeiről. A szépirodalmi igényű bejegyzésekből pedig könyv született, mellyel több kortársának sikerült már erőt adnia.
