„A fenti mondat szó szerinti idézet, csak kimaradt belőle egy szó. A lengyel drámairodalomra és a lengyel színházra vonatkozik. Az idézet szerzője Tadeusz Słobodzianek, akinek A mi osztályunk című darabját a Katona József Színház Kamrájában játsszák.” Egyébként Słobodzianek drámaíró, rendező és kritikus, a varsói Teatr na Woli színház igazgatója, továbbá annak a Dráma Laboratóriumnak az alapítója és vezetője, amely előadásokon kívül világnagyságokkal közös nemzetközi workshopokat, felolvasásokat, dráma-, mitológia- és bibliaelemző műhelyeket, fordítóprogramokat, színháztörténeti szemináriumokat tart.
Hogy tovább irigykedhessünk, idézem még az írásból: „Lengyelországban tucatnyi színházi fesztivált tartanak évente, a legtöbb közülük nemzetközi. A közszolgálati TV-színház 1955 óta megszakítás nélkül minden hétfőn bemutatót tart fő műsoridőben, éves költségvetése 2007-ben egymilliárd százötvenmillió forintnak megfelelő összeg volt, azóta csak növekedett. Népszerűsége óriási.” De nem csak Lengyelországban virágzik a színház, bár kétségtelenül ott a legfeltűnőbb a kultúra prosperálása, a románok, a csehek és a szlovákok sem panaszkodnak a (színház)kultúrájukra, náluk is sorjáznak a fesztiválok, rendszeres a nemzetközi forgalom. A gazdasági válság, ha jelentkezik is a hatása, nem érinti mélyebben a szakmai tevékenységüket.
Mi a helyzet idehaza? „Nálunk kulturális ellenforradalom zajlik. A gazdasági válságra hivatkozva töménytelen pénzt vonnak el a kultúra, a művészet és a közművelődés szférájából, mondván, a krízis miatt minden országban ez történik – ami nem igaz. Egyedül nálunk terhelik a dilettáns gazdaságpolitika deficitjét – nemcsak az elit kultúrára, hanem az improduktívnak tartott szellemi élet egészére. Elég az elsorvasztott tudományos intézetek, megszüntetett régészeti kutatások és bezárt helytörténeti múzeumok példáit sorolni.”
A BKV miatti csődre a főpolgármester első dacreakciója a Tavasz Fesztivál teljes megszüntetése volt. A Magyar Állami Operaház elbocsátja a társulatát, belátható időn belül egyetlen premiert tart, miközben Patyomkin-épületként újranyitni (majd azonnal bezárni) készül a finanszírozhatatlan Erkel Színházat. Felszámolták az alternatív, független előadó-művészet olyan nélkülözhetetlen lerakatait, mint a Sirály, a Tűzraktér és a Gödör, a vezetőségváltással gyakorlatilag ugyanerre a sorsra juttatják a Trafót, az utolsó összművészeti befogadó bázist. „Az inkompetens városvezetés és a meddő pénzpazarlás szánalmas jelképe a partra vetetten haldokló CET, amely anélkül fog elrohadni, hogy módja lehetett volna a kultúra szolgálatába állni.”
„Ahol hanyatlás van, ott hanyatlás van.”
(A teljes cikk az ÉS-ben olvasható!)
