Belföld

Nagy változások napja a mai

A foglalkoztatást érintő jogszabályok is változnak mától, átalakul a lakásfenntartási támogatás, hatályba lép a chipsadó.

Több jogszabály-módosítás lép ma hatályba: változik több, a foglalkoztatást érintő rendelkezés, átalakul a lakásfenntartási támogatás, hatályba lép a népegészségügyi termékdíj, a sporthuliganizmussal kapcsolatos jogszabály, szigorodnak a külföldi rendszámú autók magyarországi használatának szabályai, és 15 tagúra bővül az Alkotmánybíróság. Szintén változás, hogy a közigazgatásban dolgozóknak ismét közigazgatási alapvizsgát kell tenniük.

A Széll Kálmán Tervben megfogalmazottaknak megfelelően a bérpótló juttatás helyébe a foglalkoztatást helyettesítő támogatás lépett, amely a korábbinál szigorúbb feltételekkel adható: nem jár például azoknak, akik nem vesznek részt közfoglalkoztatásban, vagy nem keresnek munkát.

Az álláskeresési járadék a jövőben már csak 90 napig folyósítható az eddigi 270 nap helyett, és négyről öt évre nő az összeg megállapításánál számításba vett idő.

A lakásfenntartási támogatással kapcsolatos változások értelmében mától megszűnt a távhő- és gázártámogatás eddigi rendszere, és már azok is kérhetnek hozzájárulást, akik fával, olajjal, vagy más módon fűtenek. Az igénylési jövedelemhatár is módosul 71 250 forintra, vagyis a nyugdíjminimum két és félszeresére, a jövedelemhatár eddig annak másfélszerese volt.

A sporthuliganizmussal kapcsolatos jogszabály értelmében aki megzavar egy sporteseményt, akár három év börtönnel is sújtható.

A tanyafejlesztési programot illetően mától a hónap végéig összesen 825 millió forintra pályázhatnak azok az önkormányzatok, családi gazdaságok vagy őstermelők, akik érdekeltek a tanyarendszer fenntartásában.

Ezentúl az üdítőitalok, energiaitalok, előrecsomagolt cukrozott sütemények, a sós snack és az ételízesítő után népegészségügyi termékadót – a köznyelvben chipsadót – kell fizetni. Az adóból becslések szerint mintegy 20 milliárd forint folyhat be a költségvetésbe.

Szigorodnak a külföldi rendszámú autót vezetőkre vonatkozó szabályok is, a járművet ezentúl is bárki vezetheti harminc napig Magyarországon, de ehhez szeptember 1-től rendelkezniük kell az üzemben tartó írásos hozzájárulásával, amelyen a birtokba adás időpontját is meg kell jelölni.

A közúti közlekedésről szóló törvény alapján változtak a külföldi rendszámú járművek belföldi üzemeltetésére, használatára vonatkozó szabályok is, így szeptembertől az üzemben tartók nem hivatkozhatnak külföldi szokásos tartózkodási helyükre a nem magyar rendszám használatakor, azt csak a rendszeres külföldi munkavégzéssel, vagy a magyarországi forgalomba helyezés megkezdésével igazolhatják.

Hatályba lépett a bírákat képzésre kötelező jogszabály-módosítás is. Az MTI az Országos Igazságszolgáltatási Tanácstól korábban úgy értesült: a képzési rendszerről októberben dönt a testület.

Szeptember elsejei hatállyal módosították az egészségügyi dolgozók ügyeletét érintő szabályokat. Ezzel egyértelművé válik, hogy az ügyeleti idő is a heti munkaidő része, a dolgozónak az ügyelet befejezését követően legalább 8 órányi pihenőidő jár, ha pedig ezért nem tudta ledolgozni előírt munkaidejét, a személyi alapbér akkor is megilleti.

Ma lépett hatályba az az alkotmánymódosítás is, amely az alaptörvény januári életbelépését megelőzően szükséges átmeneti rendelkezésként 15-re növeli az Alkotmánybíróság tagjainak számát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik