Belföld

Bíróságra menne az MSZP a pofátlan végkielégítésekért

A szocialisták szerint értelmetlen egy mindenkire vonatkozó jogszabály elfogadása.

Az MSZP szerint az államnak bírósági úton kell visszaszereznie a felháborító végkielégítéseket.

Kovács László, a szocialisták alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva közölte: az MSZP álláspontja az, hogy a pofátlan, felháborító végkielégítések ügyét bíróságon kell rendezni.

Mint mondta, a különadóról szóló törvény benyújtásakor is úgy ítélték meg, értelmetlen egy mindenkire vonatkozó jogszabály elfogadása, amely a törvény vagy érvényes munkaszerződés alapján járó jövedelmeket is 98 százalékos adóval sújtja. A visszamenőleges hatályú adókivetés pedig az uniós szabályokkal is ellentétes – tette hozzá.

Az ellenzéki politikus elmondta: az MSZP nem támogatja, hogy a különadót újraszabályozó fideszes javaslatról a házszabálytól eltérve döntsön a parlament, és nem fogják megszavazni a Lázár János által benyújtott előterjesztést sem.

A házbizottság hétfői ülésén a szocialisták ugyanakkor támogatták az LMP javaslatát, amely adóztatás helyett munkajogi eszközökkel érné el, hogy három éven belül a jó erkölcsbe ütköző, és ezért semmis juttatásokat vissza lehessen követelni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik