Belföld

Vasárnaptól büntetik a BKV-megállókban dohányzókat

Addig mintegy ötezer figyelmeztető táblát helyeznek ki.

A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója azt mondta, hogy az első napokban a közterület-felügyelők először szóban figyelmeztetik a tiltott helyen dohányzókat. Ha nem hagyják el a területet vagy nem nyomják el a csikket, akkor 30 ezer forintot kell fizetniük – közölte Vitézy Dávid.

A főváros közigazgatási területén belül valamennyi BKV-megállóba kihelyezik a figyelmeztető táblát. A dohányzási tilalom betartását kizárólag a Fővárosi Közterület-felügyelet munkatársai ellenőrzik majd. A szabály értelmében tilos lesz dohányozni a megállók korláttal elválasztott részein, az érintett járdaszigeteken. A megállót jelző táblától számított, járműfajtánként eltérő nagyságú területen ugyancsak nem szabad dohányozni.

Autóbusz és troli esetében csuklós járműveknél 2 méter széles és 18 méter hosszú ez a terület, egyéb járműveknél 2 méter széles és 12 méter hosszú, kettős megállóban pedig 2 méter széles és 36 méter hosszú. A villamosmegállóknál 2 méter széles és 35 méter hosszú a meghatározott terület, a HÉV-nél pedig 2 méter széles és 120 méter hosszú. Megtiltották a dohányzást az utasváró helyiségekben is.

A Fővárosi Közgyűlés december 15-ei ülésén egyhangúlag fogadta el Tarlós István főpolgármester javaslatát, amelynek értelmében nem lehet majd rágyújtani az autóbuszok, a villamosok, a trolibuszok, a fogaskerekű, a sikló, a libegő és a HÉV megállóiban. Korábban a játszótereken, a környezetükben és az aluljárókban tiltották meg a fővárosi képviselők a dohányzást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik