Belföld

Nyomozás indult az Álomsziget-ügyben

Budai Gyula elszámoltató biztos szerint állami vezetők büntetőjogi felelősségét is vizsgálnia kell a főügyészségnek.

A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a csütörtökön nyomozás indult az Álomsziget projekthez kötődő üzletrész-értékesítés ügyében. Budai Gyula, elszámoltatási kormánybiztos különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés, továbbá hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt tett feljelentést – olvasható a Miniszterelnökség közleményében.

A kormányfő sajtóstábja úgy fogalmaz: a feljelentéssel érintett beruházás a Gyurcsány-kormánytól – Veres János pénzügyminiszter előterjesztésére – 2009 márciusában kiemelt státuszt kapott, amelyet az új kormány 2010-ben visszavont. A befektető koncessziós pályázatát a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jelenleg is vizsgálja, annyit azonban már megállapított, hogy a kiemelt státuszt megalapozó fontos közérdek nem állt fenn – teszik hozzá.

A kormánybiztos szerint a privatizáció során keletkezett mintegy 2 milliárd forintos vagyonvesztés mellett az ügyészségnek a feljelentés alapján a Hadrianus-palota műemlékingatlanának visszavásárlásával kapcsolatos körülményeket és egyes korábbi állami vezetők büntetőjogi felelősségét is vizsgálnia kell – írja a Miniszterelnökség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik