Belföld

Oszkó a hatalom nyirkos leheletéről

Arra viszont még csak utalást sem szeretnék tenni, hogy én lennék az utolsó pénztári tag, mert ez azzal a következménnyel is járna, hogy mindenki más visszalép az állami rendszerbe.

Oszkó Péter szerint az alkotmánybírók és a Költségvetési Tanács tagjai, szakértői után már hárommillió magánygudíjpénztári tag is tarkóján érezheti a “hatalom hideg és nyirkos leheletét”. A volt pénzügyminiszter a tegnap “nyílt fenyegetést” azzal magyarázza, hogy “a kormány várakozásainál sokkal többen átlátták, hogy a saját pénztári számlájukon halmozódó megtakarítások nagyobb biztonságot jelentenek nyugdíjas éveikre, mind bármilyen kétes értékű állami ígéret.”

Oszkó Péter logikai alapon támadja a kormány érveit. Szerinte minél többen lépnek vissza az állami rendszerbe, annál nagyobb terheket kell viselnie a költségvetésnek, annál kisebb az esélye, hogy az államnak lesz elég pénze az egyre növekvő nyugdíjterhek viselésére.

A magánpénztárban maradók azon állami nyugdíjának a megvonása, melyre jövedelmük utáni járulékbefizetések alapján jogosultak – Oszkó szerint – sok alapjogot sért, de nem ez, hanem a félelmek, érzelmi kötődések alapján döntenek majd az emberek.

A volt pénzügyminiszter egyébként csak azért nem szeretne az utolsó pénztári tag lenni, mert ez azzal a következménnyel is járna, hogy mindenki más visszalép az állami rendszerbe.

AJÁNLOTT LINK:

Elsőre nem sikerült (Oszkó Péter blogja)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik