Belföld

Kinek kedvez a részvételi arány?

Nem lett alacsonyabb a választási részvétel, mint 4 éve, ezért még ma kiosztják a területi listás mandátumokat - erősítette meg a Political Capital Institut választási szakértője az FN-nek. Úgy látja, hogy ha a részvétel emelkedik, az kedvezőtlen lehet a Fidesznek.

„A végleges részvétel 63-65% között várható, érdemben tehát nem lett alacsonyabb, mint négy évvel korábban, amikor 67,83 százalék volt. Ugyanakkor 1998 után ez a második legalacsonyabb első fordulós részvétel” – mondta az FN.hunak László Róbert a Political Capital Institut választási szakértője.

Ő is megerősítette a hírt, miszerint már biztos, hogy az egész országban érvényes lesz az első forduló, a területi listás mandátumokat ma kiosztják, és kiderül, hogy mely pártok lépték át az ötszázalékos küszöböt.

„Ahogy általában, most is Budapesten mentek el a legnagyobb arányban szavazni” – teszi hozzá a szakértő, ezzel szemben szokatlanul alacsony a részvétel Csongrád, Somogy és Tolna megyében, utóbbi kettőben jellemzően a Fidesz erősebb.

Heves is felsorakozott az öt legaktívabb megye közé. Itt a Jobbik további erősödése várható, hiszen a tavalyi EP-választáson 20,17%-ot értek el.

A másik két Jobbik-fellegvár: Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is arányaiban jobban szerepelt.

„A közvélemény-kutatások szerint a részvétel emelkedése kedvezőtlen lehet a Fidesznek, a Jobbik mellett viszont az MSZP-nek is kedvezhet, hiszen elképzelhető, hogy a „bizonytalan”-nak mért szavazók közül többen aktivizálódtak, és végül az MSZP-t választották” – összegez László Róbert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik