Az új színházi törvény tervezetét a Magyar Dráma napjához kapcsolódóan bocsátja társadalmi vitára vasárnap Hiller István oktatási és kulturális miniszter. A törvénytervezet ismeretében a színházak finanszírozási rendszerének átalakítását az év vége felé tűzi napirendre a fővárosi közgyűlés.
Az új szabályozás normatívákat vezetne be: az alapterület, befogadóképesség, színpadméret, s hasonlók alapján határoznák meg az üzemeltetési költséget, s ehhez társulna a közvetlen produkciót érintő juttatás, ami már a műsorpolitikától, a kitűzött és elért eredményektől függne.
Jegyáremelés, magántőke
Kirschner Péter a főpolgármester-helyettesi iroda kulturális főtanácsadója hangsúlyozza: a főváros nem szándékozik pénzt kivonni ebből az ágazatból, minden intézményét meg akarja tartani, cél, hogy a jelenlegi kínálat megmaradjon, attól viszont nem zárkózik el a városvezetés, hogy új forrásokat, netán magántőkét is bekapcsoljon a finanszírozásba, illetve bizonyos fokú jegyáremelés következzen be.
Kirschner szerint az elmúlt években 30 százalékos reálbérnövekedés volt Magyarországon, ezt nem követte a budapesti színházak jegyár-változása. A főváros megfogalmazott bizonyos prioritásokat: támogatni kívánják például a gyermeknek és az ifjúságnak szóló előadásokat, a művészszínházi produkciókat.
Új közönséget is be szeretnének csalogatni a színházakba, mert a több mint két és fél milliós budapesti közönség valójában néhány százezer rendszeres látogatót takar, akadnak olyan rétegek, például a külső kerületekben élők, akik egyáltalán nem járnak színházba.
Bulvárosodó színházak
A törvénytervezet a színházakra bízná, hogyan határozzák meg tevékenységüket, milyen profillal működnek tovább, és a produkciós támogatás ehhez a profilhoz igazodna. Bizonyára nem lesz könnyű kialakítani ezt az új kínálatot, különös tekintettel arra, hogy a választék sokszínűsége megmaradjon.
Érdekes ellentmondás figyelhető meg a közelmúltban lezajló profilátalakulási folyamatokban. Balázsovits Lajos a Játékszín vezetője a bulvárban látta a kivezető utat, több nyilatkozatában is úgy fogalmazott, hogy a pénzügyi helyzet miatt lett a körúti teátrum bulvárszínház, a közönség ugyanis ilyen típusú előadásokra vált jegyet, számukra pedig létkérdés, hogy a darabokat teltház előtt, nagy szériában játsszák.
Szóródnak a jegyárak
Budapest legdrágább színháza az Operaház, akár 16 ezer forintba is kerülhet egy premierjegy. A legolcsóbb belépők is itt kaphatók, a legfelső szint oldalerkélyének legutolsó sorába 300 forintért is beülhet a zenerajongó. Ez a két véglet, és közte minden megtalálható.
Az Operett Színház és Madách Színház előadásaira nem ritka a 6-8 ezer forintos jegyár, de 6 ezer forintba kerül egy jobb hely a József Attila Színház zenés előadásaira is, ugyanakkor például az Új Színház ragaszkodik ahhoz, hogy a legalacsonyabb jegyár ne lépje túl az ezer forintos lélektani határt. Bár Márta István igazgató szerint valamelyest lehetne emelni a jegyárakat, de csak úgy, ha ezt a lépést minden színház egyöntetűen megteszi, máskülönben az árat emelő intézmény versenyhátrányba kerülhet a többi, hasonló profilú társulattal szemben.
A több fizető néző reményében módosít az általa vezetett intézmény műsorpolitikáján Puskás Tamás is, csakhogy igazgatóként ő éppen a habkönnyű szórakoztatásból igyekszik a fajsúlyosabb műfajok felé irányítani a Vidám Színpadból ezen a nyáron Centrál Színházzá átkeresztelt Révai utcai teátrumot. Úgy tűnik, sikerrel, hiszen az elmúlt évadban, messze meghaladva az országos átlagot, összes bevételének majdnem a fele jegyeladásból származott.
Többletforrásokat ígérnek
A törvénytervezet átláthatóbb támogatási rendszert, és az Új Tudás programkeretéből 3,5 milliárd forint többletfinanszírozást ígér a színház- és táncművészeti szférának. Erre nagy szükség is van, mert a színházi szakma egyértelmű álláspontja az, hogy további forráselvonás színházak bezárásához vezetne, ezt pedig senki sem szeretné.
Márta István, az Új Színház igazgatója kicsit tréfásan azt mondja, lassan ott tartanak, hogy a jegyvásárlók megkérdezik, van-e díszlet és jelmez az előadáson. Éppen az elvonások miatt kellett az Új Színháznak lemondania például egy francia vendégrendező betervezett munkájáról, ugyanis nem tudták kigazdálkodni ennek a költségét, pedig a Paulay Ede utcai teátrum minden felvállalható lehetőséget megkeres annak érdekében, hogy növelje saját bevételeit, és ők nem is a legrosszabbul támogatott intézmények közé tartoznak.
A közvetlen működtetésen túl óriási gond a színházak rekonstrukciója. Bár a közelmúltban több fővárosi épületet is rendbe hoztak, például a „Vidám-Centrál” Színház többlépcsős, éveken át folyó „fiatalítása” éppen október közepén fejeződik be, de jó néhány színház még a nagy munkák előtt van. Évek, sőt évtizedek óta esedékes például a Mikroszkóp, a Pesti, a József Attila Színház renoválása. A mai gazdasági helyzetben nem lesz könnyű előteremteni a felújításokhoz szükséges pénzt.
Az állam a legnagyobb mecénás
A teátrumok nagy szóródással ugyan, de saját bevételeikből – jegyeladásból, ingatlanhasznosításból, szponzorációból – kiadásaiknak mindössze egyharmadát képesek megtermelni, a másik kétharmad közösségi forrásból származik. A juttatás nagyobb hányadát a központi költségvetés, kisebb részét pedig a fenntartó önkormányzat állja. Tavaly akkor lángolt fel a vita a színházak pénzügyi helyzetéről, amikor a 2006-ban még 1,8 milliárdot kitevő önkormányzati támogatást 2007-re 1,1 milliárddal akarta megkurtítani a fővárosi önkormányzat.
Ekkora támogatás-elvonást a színházak nem tudtak és nem is akartak elfogadni. Hosszú harc, többlépcsős tárgyalássorozat, és nem kismértékű bobbytevékenység következtében sikerült az 1,1 milliárdot 216 millió forintra redukálni, 2007-ben „mindössze” ennyivel kevesebb támogatást utaltak át a 13 önkormányzati fenntartású budapesti intézmény számlájára. Ez színházanként 10-20 millió forint közötti összeget jelentett, 2008-ban további 2-3 millióval csökkentették az egyes teátrumok támogatását.
Ezeket az eredeti tervnek csak a töredékét kitevő, mérsékelt elvonásokat is nehezen viseli el a színházi szakma, hiszen a támogatás csökkenéséből következő forráskieséshez hozzá kell számítani a felpörgött inflációból eredő többlet- költségeket is. Leszögezhető: reálértéken jóval kevesebb pénzből gazdálkodhatnak a színházak 2008-ban, mint 3-4 évvel ezelőtt.
Igaz ez még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy 2008-as elvonásokat benne hagyták a rendszerben, ebből a pénzből létrehozott a főváros egy elkülönített alapot, amire bizonyos produkciókkal, például fiataloknak szóló előadásokkal vagy független, alternatív műhelyek munkáival lehet pályázni.
