Sok hűhó semmiért! – ekként értékelte a Berlinben a múlt héten tető alá hozott négypárti csúcstalálkozót Klaus F. Zimmermann, a DIW német gazdaságkutató intézet igazgatója. A kormányoldalról a szociáldemokraták (SPD), míg az ellenzék részéről a kereszténydemokraták (CDU) és a bajor keresztényszocialisták (CSU), valamint a szabad demokraták (FDP) vezetőjének részvételével lezajlott „nagykoalíciós” egyeztetés célja a német gazdaság ösztönzését szolgáló reformlépések megvitatása volt. Ám a CDU által kezdeményezett találkozón elhatározottak a szakembereknek csalódást okoztak, a német átlagpolgár számára pedig újabb juttatások elvesztését vetítik előre. 
Schröder Merkelt hallgatja. A kancellár ma még mosolyoghat.
Súlyos helyzet
Mindazonáltal az a puszta tény, hogy kormányoldal és ellenzék egyáltalán tárgyalóasztalhoz ült, egyeztetendő a gazdaság talpra állítása érdekében szükséges lépésekről, már önmagában is minden eddiginél élesebben mutatja a helyzet súlyosságát. Az idei gazdasági növekedés az előrejelzések szerint alig éri majd el az 1 százalékot, miközben a munkanélküliek száma immár az 5,1 millió közelében jár. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy az évek óta tartó válság nem orvosolható holmi látszatintézkedésekkel. A globalizációs kihívás átfogó reformokat kíván a szociális piacgazdaság modelljét alkalmazó országoktól, csak így állhatják ugyanis útját a versenyképesség romlásának. A krízisjelek mindezek ellenére egyelőre csupán közeledést hoztak a pártok között, egyezséget nem. A Gerhard Schröder kancellár által a Bundestagban, azaz a német törvényhozásban még ugyanaznap prezentált reformprogramot illetően a pártvezetőknek a megbeszélés során mindössze néhány területen sikerült közös nevezőre jutniuk. Ezek közül is kiemelkedik két kérdés: a munkahelyteremtés felgyorsítása és a vállalatokat sújtó adóterhek csökkentése. Az előbbi területen egyelőre az a megállapodás született, hogy bizottságot neveznek ki a konkrét javaslatok előkészítésére. A másik ügyben viszont nagyon fontos előrelépés történt: a pártvezetők eldöntötték, hogy csökkentik a társasági adót. A Bundestagban a következő hónapokban szavazásra bocsátandó tervezet értelmében a nagyvállalatokra jelenleg kivetett 25 százalékos társasági adót még a 2006-os választások előtt 19 százalékra szállítanák le, miáltal mintegy 6 milliárd eurót hagynának a cégeknél. Mindez egyértelmű – igaz, kissé megkésett – válasz arra az Európai Unió új tagországai által támasztott adócsökkentési kihívásra, amelyet korábban (Párizs mellett) éppen Berlin támadott a legerőteljesebben.
A lépéssel Németország valamelyest javíthat versenyképességi pozícióján a térségben, de az intézkedés önmagában csupán részmegoldás a romló üzleti környezet problémájára. A csökkentés ugyanis az eddigi 38,7 százalékról 32,7-re faragja le a nagyvállalatokra nehezedő összes (a helyi önkormányzatok által kivetett tételeket is tartalmazó) adóteher átlagát. Ez ugyan már alacsonyabb, mint a francia, az olasz, a spanyol vagy akár a holland szint, ám ahhoz kevés, hogy a cégek – nem utolsósorban az egyre pesszimistább, ráadásul a mostani könnyítés által nem is érintett kis- és középvállalatok – szemében elveszítsék a vonzerejüket az adó- és egyéb terheket sokkal „bátrabban” lefaragó közép- és kelet-európai piacok. Annál is inkább, mert a német gazdasági környezet megítélését a súlyos adó- és szociális terhek mellett a kiugróan magas bérköltségek, illetve a rendkívül merev munkajogi előírások is fölöttébb hátrányosan befolyásolják.
Védett vívmányok
Utóbbi téren mellesleg egyelőre aligha várható komolyabb változás. Míg ugyanis a CDU/CSU alkotta ellenzék szívesen lazítana a nem megfelelően teljesítő munkaerő elbocsátását szinte lehetetlenné tevő „felmondásvédelmi” szabályokon, az SPD ez ügyben hajthatatlan. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy parlamenti beszédében Schröder kancellár is védelmébe vette a szociális jóléti állam vívmányait, mondván: azok alapvető fontosságúak az ország társadalmi békéjének megőrzése érdekében. „A szociális összetartás nem luxuskiadás, amit szűkösebb időkben meg kell nyirbálni” – szállt közvetve vitába Horst Köhler köztársasági elnöknek, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezetőjének szavaival, aki egy két nappal korábbi beszédében – kilépve az eddigi semleges pozíciójából – a jóléti rendszer túlzásaira, a túlzott járulékos bérköltségek mérséklésére és a munkaerő-piaci szabályozás lazítására szólította fel a gazdaságpolitika irányítóit. Az adócsökkentés persze a kérdésnek csupán az egyik oldala. Az ellenzék a parlamenti ülésen máris éles kritikával illette a kancellár által prezentált programot, mivel az nem tartalmazza a javasolt adócsökkentés nyomán kieső költségvetési bevételek pótlásának eszközeit. Csupán annyi derült ki biztosan, hogy az utóbbi években a GDP 63 százalékát elérő államadósságot a kormányzat nem kívánja tovább duzzasztani, azaz nem gondolkodik újabb hitelek felvételében, az viszont már nem világos, hogy az adózási kiskapuk szociáldemokraták által tervezett eltörlése mire lesz elég.
Pedig az államháztartási deficitnek az euróövezet előírásai által megszabott 3 százalékos felső határát évek óta túllépő Németországnak tartania kell a Brüsszel felé bemutatott konvergencia-programját, amelynek értelmében az idei államháztartási hiány nem haladhatja meg a 3,4 százalékos GDP-arányos szintet. A kormányzat a házépítésekre adott kedvezmény teljes eltörlése révén igyekszik a kieső mintegy 11 milliárd eurót pótolni, Angela Merkel CDU-vezér azonban kétségét fejezte ki, hogy a nagycsaládosok örömmel mondanának le ezekről a kedvezményekről a vállalatok „jóléte” érdekében. A kereszténydemokraták nem vetik ugyan el ezt a megoldást, de a kedvezményt megtartanák a kettő vagy annál több gyermekes családok esetében.
Ellenzéki kritika
Ez az érvelés persze nem annyira érdemi politikai vita, sokkal inkább afféle előzetes ízelítő a CDU/CSU ősszel induló „családcentrikus” választási kampányából. A német parlamenti választások 2006 szeptemberében esedékesek – és a jelenleg 41 százalékos támogatottságú kereszténydemokraták már alig várják, hogy a ma mindössze 32 százalékos népszerűségű szociáldemokratáktól, illetve a 9 százalékkal „szerénykedő” koalíciós partnerüktől, a Zöldektől nyolc év után végre visszavegyék a kormányrudat. E politikai tét mögött pedig könnyen háttérbe szorulhat a reformprogram.
