Transzferárképzés – dokumentált hibák

Több mint egy éve csatlakozott Magyarország a csatolt vállalkozások transzferárait szabályozó nemzetközi megállapodás-rendszerhez. A transzferár-dokumentáció azóta nemcsak lehetőség, hanem kötelezettség. Azok a vállalkozások, amelyeknek holdingszerűen vagy egyéb módon csatolt vállalkozásaik vannak, s egymás között

pénzügyi műveleteket hajtanak végre, vagy bármilyen tranzakciót végeznek, a transzferárakat előzetes dokumentáció alapján kötelesek megállapítani.

A jogszabály szerint a társaság a transzferár-dokumentáció elkészítésekor – a tőle elvárható legnagyobb gondossággal – köteles figyelembe venni a szokásos piaci ár kialakításakor meghatározó körülményeket. Az előre elkészített, s az adóhatóság kérésére bármikor (három munkanapon belül) bemutatásra alkalmas dokumentumban az alapvető adatokon kívül (a szerződő felek adatai, a szerződés időtartama, a felhasznált erőforrások) a lehetséges piacot is meg kell határozni. Ugyanakkor a szabályozás nem várja el, hogy a vállalkozás aránytalanul nagy költséget fordítson a nyilvántartás elkészítésére – bár azt sem fekteti le, hogy mit is jelent pontosan az aránytalan tehervállalás.

Az árképzés módszerei Az APEH három módszert alkalmazhat az árak ellenőrzésére. Az összehasonlító ár módszere szerint a piaci árat az egymástól független vállalkozások között létrejött tranzakciókban felszámított ár alapján számítja. A szép és látszólag egyszerű módszer alkalmazási körét csökkenti, hogy csak homogén termékkörre alkalmazható teljes bizonyossággal. De pontosan ezért meg is támadható, hiszen a piaci szereplők szerint saját termékeik jelentősen különbözhetnek más cégek hasonló termékeitől. A másik lehetőség a viszonteladási ár módszere: a termék újraeladási árából le kell vonni a viszonteladói tevékenységéért járó árrést. A különbséget ilyenkor az adott cég és egy független partner között alkalmazott árréshez hasonlítják. A harmadik a költség és jövedelem módszere, amely alulról építkezik: ekkor a költségekhez adódik hozzá a független piaci partnerek között alkalmazott árrés.

Csalafinta vállalatok, ügyes APEH

Erre azért van szükség, mert transzferár-dokumentáció segítségével az adóhatóságok el szeretnék kerülni, hogy a társaságok a tényleges termelés helyéről – hamis árképzés közbeiktatásával – egy adóparadicsom, de legalábbis egy kedvezőbb adózású ország vagy kedvezőbb adókategóriába sorolt (például adókedvezményekkel támogatott) vállalathoz csoportosítsák át bevételeiket. Azt ugyanis már idejekorán észrevették a társaságok, hogy egy ilyen egyszerű tranzakciós trükkel vagy a nyereség egy leányvállalathoz csoportosításával komoly adóelkerülési lehetőség van a kezükben. A jelenleg érvényes szigorú szabályozás ellenére a transzferárak még mindig menekülési utat jelentenek a cégeknek. Ezt felismerve mind több országban kérnek traszferár-dokumentációt, vagyis azt, hogy az egy tulajdonosi körbe tartozó társaságok a piacival egyező, de legalábbis attól szignifikánsan nem különböző árakat alkalmazzanak, illetve az árképzési mechanizmusaikat előzetesen dokumentálják.

Magyarországon a transzferár-dokumentációt szerződésenként kell elkészíteni, de néha lehetőség nyílik a szerződések összevont kezelésére is, ilyenkor elég egy dokumentáció több szerződésre. Ha egy vállalat nem tesz eleget dokumentációs kötelességének, vagy a transzferárakat rosszul határozta meg, akkor az APEH 2 millió forintig terjedő bírsággal sújthatja. Bár az egyelőre nem egyértelmű, hogy a bírság összesen vagy szerződésenként szabható ki – írja a Deloitte egy a témába vágó közleménye.

Abban az esetben , ha a szerződés ügyletértéke nem haladja meg az 50 millió forintot, elegendő egyszerűsített dokumentációt készíteni. De az 50 millió forint nem éves korlát, hanem halmozott érték, s a szerződés teljes időtartamára vonatkozik.

Hol hibáznak?

A kapcsolt ügyletek során a termékértékesítések, a „hagyományos” szolgáltatásnyújtások általában nem kerülik el a cégek figyelmét, mégis vannak olyan speciális területek, amelyekről gyakran elfeledkeznek (például: egyszeri, kis értékű ügyletek, kölcsön), illetve nem is feltételezik, hogy ezek esetében is fennáll a dokumentációs kötelezettség (például: költségátterhelés, ingyenesen nyújtott szolgáltatások). Egyes tranzakciók esetében egyedi mérlegelés szükséges annak eldöntésére, hogy történt-e egyáltalán szolgáltatásnyújtás.

A Deloitte szerint a transzferár-dokumentációk elkészítésekor felmerülő jellemző hibás gyakorlat, hogy a magyar társaságok gyakran feltétel nélkül bíznak a külföldi, központilag elkészített dokumentációban. Még rosszabb, ha a központi dokumentációt soha nem látták. A probléma ugyanis az, hogy az egységes OECD-alapelvek ellenére az egyes országok szabályai eltérnek. További probléma, hogy mivel a hatóságok szeretik magyarul olvasgatni a vonatkozó szabályozást, egy-egy pontatlan fordítás tetemes anyagi veszteséget okozhat a cégeknek.