Belföld

Tőzsde 2004 – bravúros bukások

Miközben szinte egész évben bika-hangulat uralkodott a hazai tőzsdén, néhány társaság részvényeivel több száz százalékos bukást is be lehetett zsebelni. Negatív toplistánkon a Humet, a NABI és a PannonPlast kapott helyet.

Az esztendőt a BUX szárnyalása fémjelezte, de azért akadt jó néhány vállalat, amely számára 2004 a magas kamatok, a magas olajár vagy mondjuk a gyenge dollár évét jelentette. A cégek egy része kihozta a maximumot a kedvezőtlen helyzetből, de néhánynak nem sikerült jó válaszokat találnia az útjába kerülő kihívásokra.







A legnagyobb kudarcok

Negatív toplistánk első három helyezettje tekintélyes veszteségeket hozott a bennük bízó befektetőknek.
1. Humet (-300 százalék)
2. NABI (-60 százalék)
3. PannonPlast (-13 százalék)

Tették ezt olyan körülmények között, amikor a BUX index az év során eddig több mint 56 százalékot emelkedett, igaz jórészt a Mol-OTP-FHB trió száz százalékot meghaladó drágulásának jóvoltából.

Dollársokk és olajfolt

A tőzsdén jegyzett vállalatok jelentős része exportra termel, számukra a forint árfolyama rendkívül fontos. Idén az európai piacra szállító cégek sem voltak könnyű helyzetben, hiszen a forint ismét túl erős szintekre, 250 forint alá tért vissza a közös európai fizetőeszközzel szemben. Az igazi sokk azonban a dollárban exportálókat érte, hiszen az amerikai valuta drámai gyengülését aligha volt képes egyetlen cég is hatékonyságnöveléssel ellensúlyozni.


A dollár árfolyama decemberben 183 forint is volt, ez közel 40 forintos gyengülés az év egészét tekintve. E megroggyanás mögött a hatalmas amerikai ikerdeficit áll. A folyó fizetési mérleghiány azután duzzadt meg, hogy számos termelőkapacitás került fejlődő, olcsó munkaerőt ígérő országokba, ahonnan importál az USA. A deficit azonban mindaddig finanszírozható mértékű maradt, amíg a szeptember 11-ét követő Bush-háborúk kapcsán nem szökött az egekbe a költségvetési hiány is.

A gyenge dollár ugyanakkor a tudatos politika része, az amerikai kormányzat ugyanis valós hiánycsökkentő lépések helyett devizája gyengítésével próbálja a gondokat orvosolni. Az EU gazdasága mindeközben jelentősen megsínyli a cserearányromlást, ám a kormányok, vállalatok és jegybankok hangos tiltakozása ellenére sem képes az Európai Központi Bank fellépni az euró gyengítése érdekében.

A másik externális sokk, ami a vállalatokat érte, az az olaj árának megugrása volt. Érdekes módon ez azonban a dollár gyengülése miatt csak tompítottan jelentkezett a háztartásoknál, vagy a vállalatok nagy részénél. Akadnak azonban olyan iparágak, így a vegyipar vagy a műanyagipar, amelyek alapanyagai kőolajszármazékok és ezért jelentős emelkedést szenvedtek el a költségoldalon, amelyet nem minden esetben sikerült áthárítani a fogyasztóra. A hazai cégek közül ez elsősorban a PannonPlastot érintette hátrányosan.

Elúszott a NABI

Az év legrosszabb befektetése minden bizonnyal a NABI volt. Nem ennek a vállalatnak a részvényei szenvedték el százalékosan a legnagyobb csökkenést, de a legtöbb érték ennél a befektetésnél veszett oda. A NABI árfolyama negyede alá esett, emögött üzleti modelljének teljes kudarca áll. A magyarországi gyártóbázisról amerikába exportáló cég egyszerűen nem tudta kezelni a forint dollárral szembeni erősödését. Az alacsony hazai termelési költségek nyújtotta előnyök folyamatosan változtak versenyhátránnyá, ahogy a dollár 300 forintról 200 forint alá gyengült.


A keletkezett veszteségek hitelválságot is okoztak a cégnél. Egyszer már úgy látszott, hogy sikerül ezt megoldani, de az év végéra a vállalat már azt sem tudta teljesíteni, amit egy pár hónappal azelőtt ígért finanszírozóinak. Mindezt számos olyan döntés kísérte, amely utólag sorozatosan rossznak bizonyult.

Utolsó évében a Humet

A Humet részvényesei sem örülhettek az idén, hiszen a vállalat csődbe jutott. Talán ez nem volt meglepő azok számára, akik figyelemmel követték a magát biotechnológiai vállalatnak tekintő cég harcát az adóhivatallal, vagy egyszerűen nyomon követték az árbevétel alakulását.


A céget azonban a furcsa részvénycserés ügylet roppantotta meg, amikor a vállalat összevont 10 részvényt annak érdekében, hogy a részvényárfolyam elérje az amerikai bevezetéshez szükséges 1 dolláros szintet. Nem az akkor keletkezett több százmilliós kintlevőség vezetett ugyan a csődhöz, ami a folyamatos veszteségek miatt amúgy is bekövetkezett volna, de felgyorsította a folyamatot. A cég minden bizonnyal utolsó életévét kezdi meg január elsején.







Olvassa el…
…előző tőzsdei össze-foglalónkat is: Tőzsdei baravúrok – az év legjobbjai

PannonPlast-csalódás



Az év harmadik rossz befektetése, a PannonPlast részben az olajár, részben a teljesítetlen ígéretek áldozata. A nagy átszervezés és racionalizálás alatt álló PannonPlast esetében a növekvő alapanyagköltségek elvittek mindent, amit a racionalizálás során esetleg meg lehetett takarítani. A vállalat elsősorban hazánkban termelő multiknak szállít, amelyeknél nem sikerült érvényesíteni a magas olajár miatt jelentkező költségemelkedést.

De ettől függetlenül is talán kicsit többet vállalt az akkori új menedzsment, mint amit teljesíteni tudott. A hitelező bankokkal megkötött megállapodáson kívül kevés eredményt tudott felmutatni a cég az új piacok és új vásárlók szerzése terén. Így egyrészt fennmaradt a veszélyesen koncentrált vevőstruktúra, másrészt a vállalat egyes termékeket továbbra is veszteségesen termel. A PannonPlast árfolyama év elején még tükrözte a pozitív várakozásokat, és a kétezer forintot vette célba. Ezt soha nem tudta elérni, a befektetők pedig tömegesen ábrándultak ki a cégből. Mára maradt a csalódás és az 1200 forint alá zuhanó árfolyam.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.