Négymilliárd évvel ezelőtt, az élet kezdetekor, a Hold sokkal közelebb keringett a Föld körül, mint most. Emiatt sokkal intenzívebb volt a dagály és apály, néhány óránként váltogatták egymást – írja a New Scientist brit tudományos lap. A part közeli területek sókoncentrációja folyamatosan ingadozott. Ez az állandó változás adta meg a lökést az első DNS-szerű biomolekulák kifejlődésének – állítja Richard Lathe, az edinburgh-i Pieta Kutatóközpont molekuláris biológusa. Az elmélet egyben azt is sugallja, hogy a Marson nem alakulhatott ki élet.
A Marson nem?
Ha az elmélet igaz, és az élet valóban a Hold segítségével alakult ki bolygónkon, akkor a Marson soha nem jött létre élet. Ugyanis a Mars nagyobbik holdja, a Phobos is csupán a mi Holdunk által valaha keltett hullámok egy százalékát képes előidézni. Még ha volt is víz a Marson, az élet nem jöhetett létre, az óriásmolekulák ugyanis nem lettek volna képesek replikálódni.
Egyes teóriák szerint az élet kialakulásának feltétele bolygónkon az volt, hogy az „őslevesben” található elősejtek önmagát másolni képes DNS-szerű óriási molekulaszállá álljanak össze. Ez a molekulaszál mintaként szolgált a többi elősejtnek, így előbb-utóbb DNS-hez hasonló kettős molekulaszálak alakultak ki.
Az elmélet viszont nem magyarázza, hogy milyen hatásra estek több darabra ezek a molekulaszálak, azaz hogyan terjedt el az élet a Földön. Richard Lathe szerint ehhez külső erőre volt szükség. A brit kutató szerint a laboratóriumokban használt polimeráz láncreakcióhoz (PCR) hasonló folyamat játszódhatott le négymilliárd évvel ezelőtt is.
A polimeráz láncreakció olyan laboratóriumi folyamat, amelynek során egy adott DNS-szekvenciáról néhány óra alatt több millió másolat készíthető. Az a lényege, hogy három, különböző hőmérsékleten lejátszódó reakciót ismételgetnek. Az első a DNS hődenaturálása: 93-95 Celsius fokon a DNS két szála egymástól elválik. A második reakciólépés 45-60 Celsius fokon játszódik le: a reakcióelegyben lévő DNS-darabkák odakötődnek a megsokszorozandó, egyszálú formában jelen lévő DNS-szakasz két végéhez. A harmadik reakció során 72 Celsius fokon bekövetkezik a DNS replikációja, szintetizálódik az új DNS szál.
A gyakori dagály és apály hatása
Richard Lathe szerint a Holdnak köszönhetően hasonló folyamat játszódott le a Földön is. Négymilliárd évvel ezelőtt a Hold közelebb volt Földünkhöz, és sokkal gyorsabban forgott tengelye körül. Emiatt 2-6 óránként váltakozott az apály és a dagály. A hullámok ilyenkor több száz kilométerre behatoltak a szárazföldre. A parti területek sókoncentrációja így ciklikusan váltakozott.
Dagálykor a sókoncentráció alacsony volt. Ilyenkor a kettős DNS-szálak széttöredeztek, mert az egyes szálakhoz kapcsolódó, elektromosan töltött foszfátcsoportok taszították egymást. Amikor viszont a hullámok elvonultak, a kicsapódott só jelenlétében az elősejtek újra kétszálú molekulákká formálódtak A magas sókoncentráció ilyenkor kioltotta a molekulákhoz kapcsolódó foszfátok töltését, hozzájárulva ezzel összekapcsolódásukhoz. A kutató szerint tehát a sókoncentráció állandó ingadozása révén játszódhatott le a laboratóriumi polimeráz láncreakcióhoz hasonló folyamat a természetben.
Forrás: www.geographic.hu
