Hulladikkal, azaz hulladékból épített csónakkal kötöttek ki a Batthyány téri rakpartnál november elején az egyik legmarkánsabb hazai környezetvédő szervezet, a Hulladék Munkaszövetség (Humusz) aktivistái. A ladikból kiszálló kapitány petíciót nyújtott át a helyszínen megjelent Kóródi Mária akkori miniszter asszonynak. A zöldek az ellen tiltakoztak, hogy miközben az országot elborítja a csomagolási szemét, a szaktárca – feltételezésük szerint a csomagolóipari lobbi nyomására – a kormányhatározat ellenére sem alkotta meg a betétdíjas csomagolásokat védő rendeletét. Kóródi Mária akkor, “zavarában”, 2003 januárjára ígérte a jogszabály megszületését. “Most júniust írunk, de még mindig semmi nyoma a rendeletnek” – fogalmaz Kalas György, a Humusz jogásza. Hozzátette még, hogy nem tavaly óta várnak erre a jogszabályra, hanem már több mint tíz éve, merthogy ez ügyben a szaktárca 1992 óta hitegeti őket. (A Figyelő úgy értesült, hogy a rendelet 2004-ben lép életbe.)
Zöld névjegyek
GREENPEACE. Az 1971-óta működő szervezet a világ 39 országában rendelkezik irodával, így Magyarországon is, s “harcol” az atomenergetika, a légkör, az energia, a géntechnológia, a tengerek, az őserdők és a vegyi anyagok területén egy olyan jövőért, amelyben élni tudunk. A gazdasági szférától nem fogad el pénzt, így őrzi a függetlenségét, világszerte 2,9 millió magánszemély adományaiból tartja fenn magát.
LEVEGŐ MUNKACSOPORT. Több, mint 10 éves múltra tekint vissza, 127 tagszervezettel működik szerte az országban, a legismertebb és leghatékonyabb, a lakosságot leginkább mozgósítani képes szervezet. Jelentősebb sikerei: a környezet védelméről szóló új törvény elfogadása, a kamionforgalom hétvégi korlátozása, a tömegközlekedés forgalmi előnyben részesítése, számos városi zöldterület megóvása, a személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlási lehetősége közhasznú szervezetek részére.
MAGYAR TERMÉSZETVÉDŐK SZÖVETSÉGE. A közhasznú szervezet több mint 90 vidéki civil irodával dolgozik, fő célja a természet egészének védelme, a fenntartható fejlődés elősegítése. Összesen mintegy 30 ezres tagsággal rendelkezik.
HUMUSZ. Elsősorban ökológiailag orientált hulladékgazdálkodás megvalósításáért és a környezettudatos fogyasztási formák elterjedéséért küzdő, 18 tagszervezettel működő szervezet. Fontosabb kampányai: “Tájsebész” (illegális hulladéklerakók felszámolása), “Válaszd a visszaválthatót!” (betétes csomagolási rendszerek megmentése), “Visszaváltható karácsonyfa” (letéti díj ellenében visszaváltható cserepes fenyőket ajándékoztak azoknak, akik már tudják, lehet úgy is ünnepelni, hogy nem vágnak ki több millió fát).
VÉDEGYLET. Három éve, 2000 márciusában alakult civilpolitikai szervezet, célja a természeti, kulturális sokféleség megőrzése, környezetünkért viselt felelősségtudat megerősítése.
WWF MAGYARORSZÁG. A World Wide Fund for Nature több mint 10 éve, 1991 óta rendelkezik irodával Magyarországon, 22 munkatárssal és több száz önkéntessel dolgozik. Fő célja a természeti értékek, a védett állat és növényfajok védelme, az élővilág sokféleségének megőrzése. Kiemelkedően közhasznú szervezet 2001-ben 245 millió forinttal gazdálkodott, amelynek túlnyomó részét, 191 millió forintot más WWF-szervezetektől kapott támogatásként.
Maguk a zöldek sem vitatják, hogy a környezetvédő szervezetek – az ipari, kereskedelmi és szolgáltató szektor lobbicsoportjaival ellentétben – gyenge érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek. De miért is figyelnének rájuk a döntéshozók, amikor az állampolgárok is csak csekély számban sorakoznak fel mögöttük? Már azt is sikerként könyvelik el, ha egy-egy tüntetésen 50-100 érdeklődő megjelenik. A Greenpeace paksi akcióját is egyszerre fogadta szimpátia, tisztelet, döbbenet és cinikus hozzáállás. Az egyik internetes portál fórumának hozzászólói kizárólag rágalmazóan írtak az aktivistákról, egyebek között azt, “hogy környezetvédelmi szempontból károsabbak, mint egy zászlóalj Ruhr-vidéki iparos, egyébként pedig vélhetően rózsaszínűek, és napi díjat kapnak. De ha mindez nem igaz, akkor is minimum síkhülyék, hogy képesek mindenhova odabilincselni magukat”.
Annyiban a korszellemet tükrözik ezek a vélemények, hogy manapság nem számít normálisnak a harcos környezetvédő magatartás. Elmúlt az az idő, amikor a Duna Kör százezreket mozgósított. A Duna Körről egyébként már alig hallani, vezetőiket, bár kereste a Figyelő, nem tudta elérni. A szervezetből többen kiváltak, létrejött a Duna Charta. Egyik képviselője, Bárdos Deák Péter – mérnök, természetfotós, aki a Szigetköz ügyét is a szívén viseli – úgy látja, “közönybe, érdektelenségbe fullad a környezetvédők legtöbb tevékenysége”. Sem a hivatalos szervek, sem az állampolgárok nem szólíthatóak meg könnyen. Példaként beruházásokat említ, amelyeknél a Duna-Ipoly Nemzeti Parknak kellett volna a környezetvédelmi szempontokat érvényesítenie, de valamilyen okból nem tette. Rábólintott egy kétszer kétsávos néhány kilométeres elkerülő út építésére is Tát mellett, a Duna-parton, aminek következtében védett holtágak és szigetek is áldozatul esnek. A Figyelő információi szerint a helybéliek aktivitásával ezúttal nem volt baj, a terv ellen aláírásgyűjtés kezdődött, de megakadt az építkezést támogató erők nyomására.
Kalapozás
A civil szervezetek nem nagyon ugrálhatnak. A függetlenség mellé szerény költségvetés társul. Az országgyűléstől néhány százezer forintos támogatás csurran(hat), további állami forintokat a Központi Környezetvédelmi Alaptól, a környezetvédelmi, a gazdasági, valamint a külügyi tárcától, illetve az önkormányzatoktól kaphatnak. További lehetőségként a hazai és nemzetközi, főleg uniós pályázatok maradnak számukra. “Ember, ötlet és akarat is lenne, csak az a baj, hogy pénz nincs” – panaszolja a Védegylet szervezőbizottságának tagja, Vay Márton. (A 2000-ben alakult civil ökopolitikai szervezet évi 6 millió forintból gazdálkodik, egyetlen számítógéppel rendelkezik, s bizonytalan, hogy ősztől hol dolgoznak, mert lebontják azt a belvárosi irodát, amelyben jelenleg működnek.) Meglátása szerint a pénztelenség mellett a politikai közeg sem kedvez a zöldek “megkapaszkodásának”. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján állítja, a jobb és a baloldal is csak addig szereti a civileket, amíg azok nem akarnak önállóan a nagypályán játszani. A zöld eszme a politikusoknak csupán “dísz a kalapjukon”.
Vay Márton be is éri a jelenlegi statisztaszereppel, mert elmélete szerint a nagyra növés ára a megalkuvás. Úgy látja, mindegyik párt mögött ott áll egy meghatározó gazdasági-vállalkozói réteg, amelynek a támogatását nem akarják elveszíteni. Márpedig ha tekintettel akarnak lenni az érdekeikre, akkor bizonyos zöld ügyeket képtelenség következetesen képviselni. “Fel lehet karolni környezetvédelmi célokat, de csak kicsit, hogy ne rúgják össze velük a port” – fogalmaz Vay Márton. Vagyis: kis pénzekből, kis társadalmi támogatottsággal, kis magyar környezetvédelem valósul meg.
Partvonalon kívül
Pártján belül egyre marginalizálódik a kívülállók és a zöld szervezetek által az országgyűlés “egyszemélyes környezetvédelmi intézményének” tartott Illés Zoltán. A Figyelő úgy tudja, pártja a múlt hét végén kezdeményezte visszahívását az országgyűlés környezetvédelmi bizottságának alelnöki posztjáról. Híreink szerint sokaknak nem teszik a Paks ügyében kifejtett aktivitása. Illés Zoltán értesülésünket nem kívánta kommentálni, csupán annyit közölt, ő akkor sem lesz kedveszegett, ha egyszerű képviselőként kell tovább dolgoznia, a mandátumát úgysem vehetik el. Különben pedig nem a személye a fontos, hanem a zöld ügyek parlamenti képviselete, ami azonban már eddig is “kétségbeejtő” volt. Megerősítette a környezetvédő szervezetek azon állítását, hogy a törvényhozás az uralkodó érdekcsoportok befolyása alatt áll. “Pontosan tudom, hogy egyik-másik iparágból kik azok a lobbisták, akik nyomást gyakorolnak a törvényalkotókra” – fogalmazott. Magyarázata szerint ma mindenkinek a status quo fenntartása az érdeke, ezért nem jöhet létre egyik párt mellett sem környezetvédő platform, amely azután túl harcosan védelmezné a zöld szempontok érvényesülését. Ami a társadalmi közönyt illeti, annak szerinte elsősorban az immár két éve tartó politikai megosztottság az oka. Az emberek előtt hiteltelen az “ellenséges” táborhoz tartozó politikus, azt gondolják róla, pusztán pánikot kelt. “De eljön az az idő, amikor politikai hovatartozástól függetlenül várnak választ az emberek a kérdéseikre, s nem hagyják szó nélkül a “maszatos magyarázatokat”. De ekkor már nem 19 aktivista, hanem 5019, vagy éppen 50 ezer vonul az utcára” – jósolja Illés Zoltán.
Lukács András, a Levegő Munkacsoport vezetője bizakodóbb: meggyőződése, hogy a hazai környezetvédő szervezetek nélkül nem tartana ott Magyarország, ahol tart. Óriási előrelépésnek ítéli meg például, hogy a törvényhozás folyamatába bevonják őket, meghallgatják érveiket, s egyre több jogszabályban jelennek meg környezet- és természetvédelmi szempontok. De ő sem elégedett teljes mértékben, bizonyítják ezt alkotmánybírósági beadványaik, amelyekre évek óta nem kapnak választ.
Arra a kérdésre, hogy eredményesebben képviselhetné-e céljait az egyesület, ha párttá alakulna, Lukács András azt válaszolja: az igen sok időt és pénzt igényelne. A Figyelő által megkérdezett zöld szervezetek sem ambicionálják a “pártosodást”. Egyfelől azért nem, mert szerintük a politikai élet lejáratódott, s úgy tapasztalják, az emberek nyitottabbak a hiteles, civil, független zöld szervezetek iránt. Másfelől a pénztelenség szab gátat annak, hogy a már meglévő pártokkal felvegyék a versenyt, aminek, mint hírlik, az országgyűlésben már benn lévő politikai erők nem is nagyon örülnének. Lányi András író, a Védegylet szóvivője szerint az ökopolitika elveit képviselő párt egyik parlamenti irányzatnak sem hiányzik, mert arra világítana rá, hogy a legidőszerűbb és leginkább nyomasztó kérdésekre egyikük sem ad választ. Sőt, ezeket a kérdéseket lehetőleg fel sem teszik.
A hazai környezetvédelemre jellemző, hogy közel 65 bejegyzett zöld párt van, s több ezer civil szervezet működik, ám ezek közül egyik sem tudott úgy megerősödni, hogy átlépje a parlamenti küszöböt. Lányi András magyarázata szerint minél nagyobb az eltérés a tömegkultúra és tömegpolitika bevett elvei és egy új zöld irányzat programja között, annál kisebb az utóbbi szervezet esélye a sikeres szereplésre. Egy környezetvédő párt már csak azért sem tud eséllyel indulni a választásokon, mert már az országos bevezető kampányhoz is minimum 50-100 millió forint szükségeltetik. Mindazonáltal úgy véli, a közvélemény figyelmének felkeltése, tájékoztatása, s a döntéshozók befolyásolása “pártatlan” szerepkörből adott esetben hatékonyabb lehet, mint pártpolitizálás révén.
Hivatali útvesztők
Az élet azonban nem mindig igazolja ezt a feltételezést. Kalas György meséli, hogy az egyik vidéki zöld szervezet szakértője bejutott a helyi képviselőtestületbe, de már a harmadik hónaptól könyörgött, hadd mondjon le a mandátumáról, mert úgy érezte, tönkremegy a politikai csatározásokban vitézkedő, a környezettel szemben teljesen érzéketlen képviselőtársak között. Egyetlen zöld javaslatát sem támogatták, rá kellett jönnie, csak pártok tudják keresztülvinni az akaratukat. “Sehonnan sem rúgnak ki bennünket páros lábbal, vagy mondják azt, hogy erről ne is álmodjanak, hanem általában valami diplomatikus választ adnak, majd utána mélyen hallgatnak” – érzékelteti Vay Márton, miként kényszerítik bele a környezetvédőket a hivatali útvesztőkbe. Hasonló tapasztalatokat élt meg Kalas György is. Többször fordult vele elő, hogy az illetékes minisztériumban vállon veregették, s azt mondták neki, igazán hasznos a javaslata, de sajnos elvérzett a tárcaközi egyeztetésen. “Mélységes meggyőződésem, hogy el sem jutott odáig” – osztja meg kételyét a Figyelővel. Szerinte a legtöbb zöld beadvány valamely fiók mélyén végzi. Egyik vesszőparipája, hogy a mobilszolgáltatók ne a legsűrűbben lakott részeken, hanem külterületen állítsák fel sugárzó létesítményeiket, de eddig egyetlen akciója sem járt sikerrel. Indoklása szerint azért, mert a jogszabályokban a mobilszolgáltató cégek igényei jelennek meg, az önkormányzatok pedig “elfelejtik”, hogy valójában kiknek az érdekeit is kellene képviselniük. Pedig a demokrácia nem merülhet ki a négyévenkénti képviselői választásokban, hanem a köz érdekében történő folyamatos ténykedést kellene jelentenie. De sem parlamenti, sem kormányzati, sem helyi szinten nem “törik magukat” a döntéshozók, hogy megismerjék a környezetvédők javaslatait, s hasznosítsák is azokat.
“Pedig, ha nyitott fülekkel fogadnák a jobbító szándékú ötleteket, a saját hatékonyságuk is növekedne” – húzza alá Ámon Ada, az Energia Klub vezetője. Tapasztalata szerint a döntés-előkészítők, döntéshozók igen gyakran féltékenyen, sőt sértődötten utasítják vissza a zöldeket (holott a civil szervezetek sok esetben helyettük dolgoznak), mintha csak az érthetne a témához, aki egy minisztériumi székben ül. A döntés azonban tényleg az ő asztaluk. Az Energia Klub vezetője német, holland, francia példákra hivatkozva arra figyelmeztet: mindaddig nálunk sem alakulhat ki egy erős környezetvédő párt, amíg nem áll mögötte civil kurázsi és társadalmi támogatás. Nyugat-Európában valamennyi zöld párt kiterjedt, széles bázison nyugvó zöld mozgalomból nőtte ki magát, s ma is folyamatos az információáramlás közöttük.
Rablóból pandúr
Nálunk azonban még nem alakult ki környezettudatos szemlélet. Nyugati elemzők szerint ennek világos oka van: bizonyos fokú jólét kell ahhoz, hogy a környezeti értékekre is figyeljenek az emberek. A legtöbben úgy gondolkodnak, semmi közük ahhoz, ami nem a lakásukban történik. A Védegylet például néhány hete tüntetést szervezett Budapesten annak érdekében, hogy ne vágják ki mélygarázs építés céljából a Jókai téren a fákat, de még az ott lakók sem vettek részt a demonstrációban. Persze ha valakinek a saját üzleti érdeke sérül, akkor egyből fogékonyabb lesz a környezetvédelemre. Egy zöld területre települt, ott mindent kiirtó autókereskedés vezetője a minap felháborodottan rohant be a győri Rerflex környezetvédő szervezet irodájába, mert megtudta, hogy a mellette még megmaradt zöld területen egy konkurense szintén autókereskedést kíván nyitni. Ordítva kérdezte: miért vannak maguk, ha még ezt sem tudják megakadályozni…
