Ezt is megértük – gondolhatnánk elsőre -, végre elkezdődik a Postabank per. Ez azonban még nem “az” a Postabank per, amelyre ‘oly sokan ‘oly régóta várunk. Nem a pénzintézet volt vezetőinek számonkérése kezdődik ugyanis ma, hanem a könyvvizsgálók ellen indított kártérítési per. A bank veszteségeinek feltárása már 1998 végére megtörtént, az Orbán kormány azóta sürgeti a minél gyorsabb és alaposabb felelősségrevonást. Most, több mint négy évvel az emlékezetes bankmegrohanás után még mindig ott tartunk, hogy a nyomozás nem zárult le, az ügyet vizsgálók nem találtak elegendő bizonyítékot Princz Gábor és társai ellen. Valamilyen eredményt azonban nyilván produkálni kell, így a kormány most a bank három korábbi könyvvizsgálóján próbál meg behajtani 100 milliárd forintot, ennyivel is csökkentve a Postabankra költött adófizetői pénzek veszteségét. A peranyag szerint a könyvvizsgálók a valóságnak nem megfelelő kimutatásokat auditáltak, és ez vezetett oda, hogy a bank megmentésére nagy összegeket kellet fordítani. Amennyiben a bíróság jogosnak találja a kártérítési igényt, könnyen visszapattanhat a labda: a könyvvizsgálók ekkor ugyanis jogosan perelhetnék a Postabankot, hogy az nem bocsátott rendelkezésükre minden adatot. Vagyis: amit az állam beszed az audit cégektől, azt ők visszaszerezhetik a Postabanktól.
Akár a 100 milliárd forintot is meghaladhatja az a többletbevétel, ami a magasabb infláció miatt áfa formájában áramlik be a költségvetéshez. A tavalyi esztendő hasonló időszakához képest az első három hónapban 24,3 százalékkal emelkedett az ebből az adónemből származó bevétel. Mindezek ellenére a kétéves büdzsében csupán 3,8 százalékkal emelték meg a 2001-re vonatkozó áfabevételt a tavalyi esztendőhöz képest. A baj azonban nem is ebben rejlik. Varga Mihály pénzügyminiszter kategorikusan elzárkózik minden olyan javaslat elől, amely az áfakulcsok mérséklésére vonatkozik. Érvelése meggyőző: a kétéves költségvetést elfogadták, azon módosítani nem lehet. Bekövetkezni látszik tehát az, amire sokán már a múlt esztendőben figyelmeztettek: a dupla büdzsé olyan hosszú távra szól, hogy bizonyos elemeket egyszerűen képtelenség jól prognosztizálni. A merevsége pedig lehetővé teszi a kormánynak, hogy a tudatosan alultervezett infláció miatti többletbevételeket ne a költségvetés módosításával, hanem saját szempontjai szerint használja fel. Vádolni persze lehet az önkormányzatokat (miszerint ők emelték jobban áraikat, és ezért nőtt az infláció), a tények azonban önmagukért beszélnek. Választások előtt vagyunk és sok száz milliárd forintról dönthet úgy a kormány, hogy a demokratikus kontrollnak még a látszata sincs meg.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) már egy ideje dolgozik a nyugdíjasok fogyasztási szerkezetéhez igazodó inflációs mutató elkészítésén, a Szociális és Családügyi Minisztérium azonban megelőzte. Hiába hitte azt Mellár Tamás, a KSH elnöke, hogy “az inflációval ők foglalkoznak”, Harrach Péter miniszter vezérletével a tárca már kiszámolta: a nyugdíjas-infláció mindössze egy százalékkal magasabb, mint a fogyasztói árindex. Sőt, oda is szólt a nyugdíjasoknak, miszerint ebből a különbségből mindössze fél százaléknak kellene megjelennie a nyugdíjemelésben (ugye, a svájci indexálás…), ennek ellenére a kormány reálértékben 5,2 százalékkal emelte idén az idősek járandóságát. Mellár azért helyre rakta a dolgokat, a KSH jövő februárban publikálja először a nyugdíjas-infláció mértékét. Itt ugyanis nem a konkrét számok a lényegesek, hanem az, hogy végre van egy támogatandó ötlet, amely alapján méltányosabban lehetne elvégezni a számításokat. Bár a több mint 3 millió nyugdíjas is meglehetősen szegmentált csoportot alkot, így egyfajta árindexnek itt sincs sok értelme, bizonyos tendenciákat azért tud majd kezelni a mutató. Ezt azonban inkább bízzuk a statisztikusokra, és várjuk meg, míg a kormány elfogadja az általuk számolt nyugdíjképletet.
