Szalay Dániel

Szalay Dániel

újságíró
1982-ben születtem Budapesten. Általános iskolás diákként eleinte a családomról szóló újságot készítettem (én voltam az újságíró, a főszerkesztő, a tördelő, a korrektor és a nyomdász egyben), majd az iskolarádióban és a kerületi diákújságban kezdtem el a szárnyaimat bontogatni. A gimnáziumi évek alatt, 1996-tól az Internet Kalauzban és a Prim Online-on, valamint a Népszabadságban publikáltam rendszeresen, aztán egymás után jöttek a felkérések, dolgoztam a Figyelőtől a Computerworldig sok felé. Különösen is nagy hatással volt rám a Petőfi Rádió Modem Idők, majd Netidők című műsora, ahol 2001 és 2006 között online szerkesztő, produkciós asszisztens és riporter voltam. Majd átcsábultam a Klubrádióba, ahol Mobil címmel indítottam műsort. Többször is dolgoztam az RTL-nek (tévéműsort készítettem és az online portált szerkesztettem), az MTV-nek és a Kossuth Rádiónak, illetve különböző médiapiacról szóló lapoknak (Reklámvonal, Médiapiac, Digitalhungary, Marketing&Media stb.). 2009-ben talk típusú, jelenleg is működő podcastot hoztam létre vipcast néven. Közben végigcsináltam két szakot is a BKF-en (új nevén Metropolitan Egyetem), az egyik kommunikáció-újságírás, a másik pedig kereskedelem és marketing szak. A 24.hu-n a Média rovatot szerkesztem 2015 óta.

A testület haladékot ad a kormánybiztos ügyvédjeinek nevén lévő cégnek, hogy a tavaly megkötött hatósági szerződésében foglaltak be nem tartása ellenére, késedelmesen is elindítsa három rádióját a Hajdúságban.

2018. 01. 11. 15:42

A Népszabadság egykori főmunkatársa, a ma már az ATV hírigazgatóságát irányító Bednárik Ime kitart amellett, hogy az ATV-nél szabadon lehet dolgozni. Ezt a 444 szerdai cikke kapcsán közölte, melyben az állt, állítólag fideszes bulvártévévé alakítják a csatornát.

2018. 01. 11. 06:40

A kábelszolgáltató túl hamar indította el szolgáltatását Cegléden, ami a hírközlési hatóság szerint súlyos jogsértés, ezért kell fizetnie a 121 millió forintos bírságot a szolgáltatónak.

2018. 01. 10. 12:31
Olvasói sztorik