Média

Rekordot döntött az amerikai digitális piac

digitális világ, online média, digitális média
digitális világ, online média, digitális média

23 százalékkal nőtt az amerikai digitális reklámpiac a tavalyi év első felében

– írja az IAB Hungary internetes reklámszakmai szervezet blogja az IAB és a PwC US 2017 első félévére vonatkozó, nemrég publikált statisztikái alapján.

Az amerikai digitális költés 40,1 milliárd dollárt tett ki a tavalyi év első hat hónapjában, ami abszolút rekordnak számít, vagyis soha nem költöttek még ennyit a hirdetők összesen digitálisra, mint ekkor.

A legtöbb pénzt az Egyesült Államokban tavaly is mobil platformra költötték el: erre a költések 54 százaléka, 21,7 milliárd dollár jutott, ami 40 százalékkal volt több 2016 első félévéhez képest.

Azt is írja a blog, hogy a digitális növekedést jelentős mértékben a kis- és közepes vállalkozások táplálták. A körülbelül 9 millió amerikai kkv legalább háromnegyede költött digitális reklámra. Érdekes az is, hogy a hirdetésre pénzt áldozó amerikai kis- és közepes vállalkozások 80 százaléka vett igénybe valamilyen önkiszolgáló platformot, és 15 százalék használt programmatic (vagyis számítógépes rendszerek segítségével automatizáltan működő) megoldásokat.

A statisztika kapcsán idézik Randall Rothenberget, az IAB ügyvezetőjét, aki szerint az új digitális gazdaság a gyorsaságról és az elérhetőségről szól.

Most bárki, akinek van egy ötlete és egy hitelkártyája, képes lehet a vásárlói figyelmét közvetlenül megragadni, ami óriási növekedési potenciált jelent a hirdetők és a kiadók számára egyaránt

– tette hozzá.

David Silverman, a PwC US parnere szerint nem érdemes szembeállítani a mobilos és a desktop (asztali gépen megjelenő) hirdetési szegmenseket.

A hirdetők egyszerűen csak követik a fogyasztókat, akik az életüket online élik – legyen szó okostelefon-használatról tömegközlekedés közben, munkahelyi internetezésről desktopon, vagy táblagépezésről otthon, este. Mostanra a digitális minden amerikai életének része lett.

Az amerikai IAB oldalán egyébként további érdekes adatokat is közzétettek a digitális reklámpiaccal kapcsolatban, melyek egyrészt azért érdekesek, mert az amerikai trendek általában előbb-utóbb átszivárognak Magyarországra is, másrészt így a számok összevethetők a néhány nappal ezelőtt Magyarországra vonatkozóan publikált adatokkal. Idehaza egyébként a tavalyi harmadik negyedévben 9,4 százalékos növekedést ért el a digitális világ.

web, browsing, digitális
Jól teljesített a magyar digitális médiapiac
9,4 százalékos bevételnövekedést ért el a hazai digitális reklámipar a tavalyi harmadik negyedévében.

Borítókép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik