Média

Friderikusz új részleteket árult el műsoráról

Szalay Dániel
Szalay Dániel

újságíró. 2018. 01. 13. 10:10

Korábban a témában:

A héten már egy Facebook-bejegyzés alapján beszámoltunk róla, hogy visszatér Friderikusz Sándor a médiába, ahol Simicska Lajos egyik talpon maradt rádiójánál, a Music FM-en vezet majd műsort vasárnaponként.

Most a rádió és a műsorvezető új részleteket árult el a műsorról, melynek címe: Friderikusz, VASÁRNAP.

Ilyen új információ, hogy a műsor háromórás időtartamú lesz. Friderikusz Sándor azt is elmondta, hogy az új műsorának egyharmadában, mivel zenei rádióról van szó, zene is lesz. A kétharmad része viszont próza.

Az első órában mindig bemutatunk egy kevéssé ismert, de életművével figyelemre méltó személyiséget, akivel megbeszéljük az adott hét tetszőlegesen kiválogatott híreit is. A műsor második órájában lesz egy életmese, azaz egy olyan ember története, amely hordoz valami szívmelengetőt, akár példaértékűt. Az utolsó óra első felében pedig a hallgatóké lesz a főszerep: bármilyen problémájukkal telefonálhatnak, és én arra – a legjobb tudásom szerint – igyekszem válaszolni. Végül a műsor utolsó egységében kíméletlen kritikát mondok mindazokról az eseményekről, jelenségekről (tévéműsorokról, filmekről, színházi előadásokról, kiállításokról, hangversenyekről, stb.), amiket az adott héten láttam, hallottam

– említette a műsorvezető, akinek a nevét viselő műsor január 21-én, vasárnap délelőtt 9 órakor indul majd.

A Music FM-nek a Kantar Hoffmann–Mediameter mérése alapján legutóbb 179 ezer fős elérése volt Budapesten a 15 éves vagy annál idősebb (15+) hallgatói csoportban, ezzel az ötödik leghallgatottabb fővárosi rádiónak számít.

Friderikusz – alkalmi szereplését leszámítva – azután tűnt el a médiából, hogy megszakadt közös munkája Hajdú Péterrel, a 2015-ben a TV2-n elindított Összezárva Friderikusszal című műsor producerével, annak ellenére, hogy a műsor rendkívül jó nézettséggel ment, a legnézettebb adás több mint 1,2 millió nézőt ültetett a televíziók elé a teljes lakosság körében. A műsorvezető 2016 márciusában, négy nappal a második évad forgatása előtt szerződést bontott Hajdú cégével, és távozott a csatornától. Távozását akkor azzal magyarázta, hogy ugyan szerette és szívesen csinálta ezt a műsort még akkor is, ha nem minden korábbi vendég volt kedvére való, de meggyőződése, hogy egy televíziós műsorkészítő, ha integer személyiség, nem tekinthet el attól a közegtől, amelyben a produktuma helyet kap, nem legitimálhat a jelenlétével olyan törekvéseket és magatartásokat, amelyeket mélységesen megvet és elítél.

Friderikusz 2016 májusában az ATV-től is távozott, ahol a TV2-vel párhuzamosan látható volt egy másik, nevét viselő műsor. Az ATV állítólag könnyedebb tartalmat szeretett volna tőle a megszokott beszélgetős műsora helyett.

Friderikusz pályája során többször is dolgozott már rádiósként. Pályáját a Magyar Rádiónál kezdte, de a Klubrádiónál is volt egy ideig műsora, és alkalmilag a Music FM reggeli műsoránál, az Önindítónál is hallható volt Bochkor Gábor és István Dániel társaságában 2016 augusztusától 2017 februárjáig.

Friderikusz visszatér a médiába
Simicska Lajos egyik rádiójánál dolgozik majd.

Kiemelt kép: Friderikusz Sándor. Fotó: TV2 (archív)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.