Média

Hírigazgató: Az ATV független, itt szabadon lehet dolgozni

A Népszabadság egykori főmunkatársa, a ma már az ATV hírigazgatóságát irányító Bednárik Ime kitart amellett, hogy az ATV-nél szabadon lehet dolgozni. Ezt a 444 szerdai cikke kapcsán közölte, melyben az állt, állítólag fideszes bulvártévévé alakítják a csatornát.

A Facebookon tette közzé véleményét Bednárik Imre, az ATV hírigazgatója annak kapcsán, hogy szerdán a 444.hu internetes portálon terjedelmes cikk jelent meg arról, hogy a „baloldal fellegvárából”, azaz az ATV-ből „fideszes bulvártévé” formálódik, illetve a cikk részletesen bemutatta, hol mutatható ki a kormányzó Fidesznek a csatorna működésére való befolyásolásszerzési kísérlete.

Bednárik a cikk tartalmára reflektálva azt írta:

az ATV egy független, erős és fejlődő csatorna, ahol szabadon lehet dolgozni.

Kijelentette, büszke rá, hogy a tévé csapatának részese lehet. Bednárik a a közösségi oldalon ezenkívül méltatta Németh S. Szilárdot, az ATV jelenlegi vezérigazgatóját, korábbi hírigazgatót, amiért annak idején elsők között kereste meg állásajánlattal a Népszabadság bezárása után.

Bednárik Imre névjegye

1992-1994 – a Pesti Hírlap újságírója

1994-2002 – a Népszabadság főmunkatársa

2002-2008 – a TV2 Tények és Jó estét, Magyarország! című műsorok információs csoportvezetője

2008-2010 – az MTV hírigazgató-helyettese, majd hírigazgatója

2010-2016 – a Népszabadság újságírója és belpolitikai szerkesztője

2016 – az ATV hírigazgató-helyettese, majd hírigazgatója

Bednárik véleménye azért is izgalmas, mivel ő a lap 2016. október 8-i megszüntetéséig újságíró és belpolitikai rovatvezető-helyettes, 1994 és 2002 között pedig főmunkatárs volt a kormánykritikus hangvételű Népszabadságnál, és többek között számos cikkben mutatta be az MTVA gazdálkodásának furcsaságait, például azt, hogy nem tágít az állami médiavállalat közeléből Habony Árpád. Ugyancsak Bednárik írta meg például, hogy olimpikonokat használt fel a közmédia az Orbán-szlogen visszhangozására. Vagyis Bednárik, aki 2016 decemberében, a Népszabadság kivégzése után közvetlenül lett az ATV-nél először hírigazgató-helyettes, majd nem sokkal később hírigazgató, aligha vádolható elmúlt időszakbeli tevékenysége alapján kormánypártisággal.

A 444.hu mai cikke kapcsán azt szeretném elmondani, hogy a Népszabadság 2016. október 8-i bezárásának napján az elsők kö…

Közzétette: Imre Bednárik – 2018. január 10.

A 444-es írás a Fidesznek az ATV-re való befolyásgyakorlását többek között abból vezette le, hogy az ATV bevételeiben meglehetősen jelentős szeletet tettek ki a közpénzből finanszírozott, a kormánytól származó menekültellenes reklámok. A cikk furcsállotta azt is, hogy a tévétársaságot tulajdonló Hit Gyülekezetéhez közvetlenül jelentős anyagi támogatások érkeztek az elmúlt időszakban a kormányzattól, ráadásul Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is látogatást tett a tévét tulajdonló egyháznál, pedig korábban a Fidesz-KDNP kormány inkább ellenségként tekintett a Hit Gyülekezetére, vagyis egyfajta pálfordulás látszik az ATV mögött lévő egyház és a kormány viszonyában. A cikk a növekvő Fidesz-befolyásra való példaként említette azt is, hogy több esetben a TV2-től érkeztek munkatársak az ATV-hez, például ilyen Kárász Róbert is. (Kárász egyébként a napokban azzal szerepelt a sajtóban, hogy Szanyi Tibor MSZP-s EP-képviselővel való beszélgetése során nyíltan védelmébe vette a kormány menekültpolitikáját, valamint a nemzeti konzultációt.) A cikk a 24.hu korábbi, Hajdú Péterrel közölt interjújából is idézett, melyben a Fidesszel szimpatizáló tévés producer, aki az ATV legnézettebb műsorainak gyártója, magánvéleményének hangot adva kijelentette, szerinte a választások után ki kellene vonni a politikát az ATV-ről.

Azt gondolom, a választások után kell kivonni a politikát, hiszen, ha kétharmaddal nyer a Fidesz, a kutyát sem érdekli majd. Az emberek azt fogják érezni, hogy örökké minden így marad. Mindez persze jórészt az ellenzék töketlenségének tudható be

– mondta Hajdú.

Bednárik Imre, az ATV hírigazgatója egyébként nem először szólal meg a Fidesz-közeli köröknek az ATV-re gyakorolt vélt befolyásával kapcsolatban az elmúlt időszakban. Az ATV hírigazgatóját mi is megkérdeztük a vele készült tavaly októberi interjú alkalmával arról a fotóról, ami 2016 decemberében készült, és amelyen a Nobu étteremben Németh Sándor, az ATV-t birtokló Hit Gyülekezete vezető lelkésze látható Andy Vajnával és Habony Árpáddal. Ezzel kapcsolatban Bednárik az interjúban válaszát azzal kezdte, hogy egészen pontosan az történt, hogy Andy Vajna ebédelt a Nobuban Németh Sándorral (a Hit Gyülekezete vezető lelkészével), és ott volt az étteremben Habony Árpád is, aki odalépett és köszönt. Arra, hogy nem érzékelnek-e semmi ilyesmi nyomást bármely részről, Bednárik azt mondta:

Semmiféle politikai nyomás nincsen az ATV-n. Ezt a leghatározottabban le tudom szögezni. Az ATV egy független televíziós csatorna.

Arra, hogy a Hajdú Péterrel készült interjúnkban sok szó esett arról, hogy az ATV bulvárosodni fog, illetve Hajdú jelenléte nem a bulvár irányába fordulásra utal-e, Bednárik azt válaszolta a vele készült interjúban:

Egyáltalán nem. Az ATV alapvetően egy közéleti csatorna, amely a hétvégén szórakoztat is. Ez mindig is így volt. Az ATV közéleti jellegén nem akarunk és nem is fogunk változtatni. Sem a választások előtt, sem utána. Sőt…

– mondta Bednárik, aki hangsúlyozta, hogy Hajdú csak a saját, nem pedig az ATV hivatalos véleményét ismertette.

Vaszily Miklós, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója beszédet mond a Mária Terézia című kétrészes minisorozat werkfilmje bemutatóján a Magyar Rádió Márványtermében 2017. december 18-án. Január 5-én és 6-án tűzi műsorra a Duna Televízió a magyar, a szlovák, a cseh és az osztrák közmédia által közösen készített alkotást. A Mária Terézia születésének 300. évfordulója alkalmából készített filmet Miroslava Zlatníková forgatókönyve alapján az Egyesült Államokban élő, temesvári születésű Robert Dornhelm rendezte. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Az MTVA-vezér focis milliárdokról, megszűnő közmédiás cégről és saját jövőjéről
Vaszily Miklós az UEFA-nak focis közvetítésekre kifizetendő 5,74 milliárd forintról, a MTVA Kiadói Kft. bezárásáról, és arról is nyilatkozott a 24.hu-nak, mit gondol a szárnyra kapott pletykáról, hogy állítólag kiszemelték őt a TV2 vezérigazgatójának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik