(MTI-eco) A dél-európai uniós tagállamok a közösségi támogatások csökkenésétől
tartanak az új tagok belépése után – mondta Orbán Viktor szokásos szerdai rádióinterjújában. A miniszterelnök ma találkozik Silvio Berlusconival, az olasz választásokon győztes jobbközép tömörülés vezetőjével. A munkaerő szabad áramlásának kérdésével kapcsolatosan kiemelte: a magyar ellenjavaslatot jól fogadták az EU-ban, és ennek eredménye, hogy már csupán kétéves

2001. 05. 23. 09:41

(FN) Lefelé nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek. A frankfurti DAX 6244,19, a tegnapi záróértékénél 0,42 százalékkal, a londoni FTSE-100 5948,7 ponton 0,47 százalékkal, a párizsi CAC40 pedig 5661,74 ponton 0,56 százalékkal alacsonyabban kezde a kereskedést.

2001. 05. 23. 09:27

(FN) Tovább emelkedett a Nasdaq, 2313,85 ponton, előző naphoz képest 7,91 ponttal magasabban zárt. Szakértői vélemények szerint a Cisco, a Ciena és a Microsoft részvény adta a lendületet a Nasdaq-nak. Zárásra a DJIA 10257,24 pontig jutott, hétfőhöz képest 80,68 pontot, azaz 0,71 százalékot vesztett.

2001. 05. 23. 09:07

(VG) 40 és 100 ezer forint összegű Provident-kölcsön fiókok nélkül. Idén a cég ügynöki hálózatának segítségével közel félmilliárd forintnyi hitelt tervez kihelyezni. A magyar Provident kezdetben a fővárosban és Pest megyében, ősztől pedig további két vidéki városban kínál 26 és 39 hét futamidejű, személyi jellegű kölcsönöket. (Egy fél éves, 100 ezer forintos kölcsönnél például az ügyfél 147 680 forintot fizet vissza.)
Részletek a

2001. 05. 23. 08:48

(VG) Várhatóan a MeH fogja irányítani az internetes percdíjak megosztását. A távközlési törvénnyel kapcsolatos módosító javaslatok szerint a jövőben az internetezés maximális ára mellett azt is központilag döntenék el, hogy a bevételből hány százalék juthat az internetszolgáltatóknak. Hatósági árasak lennének a vezetékesből a mobilhálózatba kezdeményezett hívások is. A szolgáltatók szerint a központosítás ellentétes a teljesen szabad versenyt hi

2001. 05. 23. 08:37

(Népszava) A nyár második felében már szabadon vásárolhatunk valutát a Magyarországon tartózkodó külföldiektől, ők pedig dollárral vagy márkával fizethetnek az eladóknak. A kormánynak és a jegybanknak azonban nem célja, hogy a külföldi pénznemek fizetőeszközzé váljanak az országban. A Pénzügyminisztériumban és a Magyar Nemzeti Bankban most folynak az egyeztetések a devizaszabályok szabaddá tételéről. A jövő év elejétől egyébként is új devizatörv

2001. 05. 23. 08:29

(NSZ) Három nap alatt egyéves csúcsára jutott az arany ára , növekedési tempójára pedig két éve nem volt példa. Megfigyelők nagy befektetési alapokat sejtenek a folyamat mögött. A lehetséges okok: félelem az amerikai inflációtól és a várakozás nagyobb kínai aranyvásárlásokra. Az arany hívei az újra felfedezett biztonságos kikötőről beszélnek.
Részletek a

2001. 05. 23. 08:21

(NSZ) A Magyar Posta a Postabank teljes állami tulajdonrészére pályázik – derült ki Kalmár Istvánnak, a posta elnök-vezérigazgatójának a szavaiból. A posta stratégiája csak egy száz százalékban a tulajdonában álló pénzintézettel valósítható meg. Ezt a tervet a közlekedési és a hírközlési miniszter már elfogadta, csupán kiegészítő gazdaságossági számításokat kértek hozzá. A stratégia szerint az intézmény egyetemes szolgáltatóvá válna: megjelenne

2001. 05. 23. 08:09

(FN, Microbróker) A BUX 105 ponttal, 7088 pontra emelkedett. Tovább tart az óvatos optimista hangulat a budapesti parketten, a diszkrét vásárlások folytatódnak. Vételi érdeklődés jellemezte a kereskedés mai napját, különösen a Mol, az OTP és a Matáv iránt. Nyitásban még csak 40 ponttal állt tegnapi záróértéke felett a BUX. A nap folyamán azonban fokozatosan egyre feljebb kúszott a börzemutató, a „blue chipek” iránt megmutatkozó keresletnek köszö

2001. 05. 22. 16:40

(FN) Mindhárom index a mínuszban. A Dow Jones fél, a Nasdaq Composite 0,3, a Standard & Poor’s pedig 0,4 százalékos visszaesést mutat. A hagyományos részvények piacán gyengültek a gyógyszergyártó és az ipari vállalatok papírjai, a technológiai piacon a többnapos emelkedés utáni technikai korrekció okozta az index csökkenését.

2001. 05. 22. 16:04

(Mti) Várhatóan az év első felében megszületik a hulladékgazdálkodási törvény csomagoló anyagokra vonatkozó rendelete – közölte Rábai Attila, a Környezetvédelmi Minisztérium főosztályvezető helyettese. A rendelet a csomagoló anyagok keletkezésének csökkentését, a szelektív lakossági hulladékgyűjtés kialakítását és a visszagyűjtési arány növelését szolgálja. A jelenlegi 30 százalékos visszagyűjtési arányt a hulladékgazdálkodási törvény értelmében

2001. 05. 22. 14:22

(FN, MTI) Az év eleje óta tovább lassult a német gazdaság növekedési üteme. A német pénzügyminisztérium kedden kiadott becslése szerint „egyértelmű jelek utalnak arra, hogy az első negyedévben jelentősen lassult a gazdaság, és erősödött a lefelé tartó irányzat, de azért egész évre tartható a 2 százalékos növekedési előrejelzés.” A szövetségi statisztikai hivatal holnap hozza nyilvánosságra a GDP első negyedévi adatait. Előzőleg a német szövetsé

2001. 05. 22. 13:20

(FN) A három hónapos diszkontkincstárjegyek mai aukcióján 11,07 százalék maradt az átlaghozam. Az értékesítésre felajánlott 12 milliárd forint értékű állampapírra 31,68 milliárd forint összértékben érkeztek ajánlatok. Az elfogadott legmagasabb hozamajánlat 11,09 százalék, a legalacsonyabb 10,50 százalék volt. Az aukción 97,3142 százalékos átlagos eladási ár alakult ki.

2001. 05. 22. 13:05

(FN) A BÉT szerdán vezeti be a tőzsdére a Pick 440 ezer törzsrészvényét. Az alaptőke-emelés során kibocsátott, egyenként ezer forint névértékű névre szóló papírok azonos jogokat testesítenek meg, mint a korábban a társaság tőzsdére bevezetett törzsrészvényei. A BÉT közleménye szerint a Pick május 14-én kérelmezte az alaptőke-emelésből származó részvények tőzsdei bevezetését, ezt 2001. május 17-én kiegészítette a módosított alapszabállyal, a cégb

2001. 05. 22. 13:03

(FN, MTI) A Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. 35 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre az elmúlt egy évtizedben annak érdekében, hogy tagja lehessen a nyugat-európai villamosenergia-rendszernek. Hangoztatta Tombor Antal, a Magyar Villamosenergiaipari Rendszerirányító (MAVIR) Rt. vezérigazgatója kedden az Industria kiállításon tartott sajtótájékoztatón. Katona Kálmán, az MVM elnök-vezérigazgatója szerint a magyar villamosenergia-rendszer

2001. 05. 22. 12:59

(FN, MTI) A magasabb üzemanyagárak ellenére 150 millió font (216 millió dollár) adózás előtti profitot ért el a British Airways (BA) a márciussal zárult üzleti évben. A megelőző évben még csupán 5 millió font volt a cég adózatlan eredménye. A British Airways árbevétele a keddi beszámoló szerint 9,278 milliárd font volt, 3,8 százalékkal több az előző évinél. Működési profitja 80 millió fontról 380 millió fontra emelkedett, és ez jobb, mint amire

2001. 05. 22. 12:45

(FN, MTI) Erősen visszaesett a brit Marks and Spencer áruházlánc adózás előtti profitja a márciussal zárult üzleti évben. A magyar piacon is jelenlévő, nehézségekkel küszködő Marks and Spencer adózás előtti profitja egyszeri tételek nélkül 480,9 millió fontra (692,5 millió dollár) csökkent az egy évvel korábbi 557,2 millió fontról (802 millió dollár). Igaz, ez is több, mint az elemzők várta 452,5 millió font. A Marsk and Spencer eredménye harmad

2001. 05. 22. 12:42

(FN, MTI) Az EMI brit zenei konszern 259,5 millió font (412 millió euró) adózás előtti profitot ért el a márciussal zárult üzleti évében, csaknem 6 százalékkal többet az előző évinél. Eladásai 12 százalékkal 2,67 milliárd fontra emelkedtek. Az EMI ezúttal is 16 penny osztalék fizetését tervezi részvényenként. A csoport világpiaci részesedése a gyenge piac ellenére 1,6 százalékponttal 14,1 százalékra emelkedett. A mostani gazdasági környezetben n

2001. 05. 22. 12:40

(FN) A német IFO üzleti bizalmi index áprilisban 92,5-re csökkent a márciusi 93,9-es szintről. Az elemzői konszenzus 93,3-as értéket valószínűsített, a megkérdezett hatezer vezető azonban ennél pesszimistábban ítélkezett. A bizalmi index 1999 májusa óta nem állt ilyen alacsony szinten.

2001. 05. 22. 10:13

(FN) A BÉT hivatalos részvényindexe 40 pontos emelkedéssel nyitott. A Matáv jegyzése emelkedett, az OTP árfolyama viszont csökkent.

2001. 05. 22. 10:05

(Mti) Franciaországban áprilisban a vártnál nagyobb mértékben, az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal csökkentek a fogyasztási kiadások. A párizsi statisztikai hivatal adatai így éves szinten 3,2 százalékos növekedést mutattak.

2001. 05. 22. 09:54

(Mti) Egy teljes százalékponttal rontották második negyedévi, és ennél is nagyobb mértékben második félévi növekedési előrejelzésüket a Federal Reserve philadelphiai térségi részlege által megszólaltatott elemzők. A philadelphiai Fed-kirendeltség most kiadott negyedéves jelentése szerint a felmérésbe bevont 33 szakértő már csak 1,2 százalékos éves szintű növekedést jósol az amerikai gazdaságban az idei második negyedévre a korábban megadott 2,2

2001. 05. 22. 09:45

(Mti) Az év eleje óta tovább lassult a német gazdaság növekedési üteme. A német szövetségi jegybank, a Deutsche Bundesbank első becslése szerint a hazai össztermék (GDP) az idei év első negyedében 1,5 százalékkal növekedett a múlt év első negyedéhez viszonyítva. A múlt év utolsó negyedében éves szinten 1,9 százalékos volt a gazdasági növekedés üteme, a harmadik negyedévben pedig még 2,8 százalékkal emelkedett a GDP.

2001. 05. 22. 09:10

(MH) Az idei év első három hónapjában előzetes adatok szerint 5500 pár kötött házasságot, 24 000 gyermek született és 32 600 lakos halt meg. A népesség természetes fogyása 3,4 ezreléket tett ki, ami 2,2 ezrelékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentéséből. A házasságkötések száma 12 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a születésszám viszont 1 százalékkal meghalad

2001. 05. 22. 08:39
Olvasói sztorik