Milo 2001-ben súlyos motorbalesetet szenvedett. Motorkerékpárjával lecsúszott az útról és egy lámpaoszlopnak ütközött, lábai és kezei sérültek meg. Köztük a jobb karja is, mellyel tíz éve nem érez semmit.
Egy osztrák orvos Oskar Aszmann felajánlotta a páciensnek, hogy helyreállítja az idegeket az alkaron, ahhoz viszont, hogy Milo újra foghasson kézfejével az orvostudomány mai állása szerint egy bionikus kézfejre van szüksége.
Milo önként vetette magát alá a műtétnek a Bécsi Általános Kórházban. A döntést nem hamarkodta el, három évig gondolkozott rajta. Robotkezét az igazi kezére felszerelve gyakorolta az eljárás előtt. A műtét után pár héttel, amikor a keze helyén lévő csonk begyógyul, először helyezheti fel bionikus végtagját.
Az Otto Bock gyártotta robotvégtagot a bőr közeli idegekkel irányítja majd. Nem Milo az első, aki inkább művégtagra cseréli béna kézfejét. Tavaly egy 24 éves Patrick nevű betegen hasonló műtétet hajtottak végre. Az előző páciens elégedett a cserélt kézfejjel.
A sikeres műtétek ellenére Aszmann professzor nem rajong a kézcseréért. Szerinte inkább kísérletet kellene tenni arra, hogy helyrehozzák a rossz kézfejet, mint hogy – szerinte értelmetlenül – levágják a páciensek kezeit, lábait.
A jövőben, amikor nagyobb választékban állnak az emberiség rendelkezésére a művégtagok még nagyobb etikai kérdést okoz majd a testrészcsere.
Vajon öncsonkítás egyik formájáról van szó, vagy pedig a test működésének jobbá tételéről? Mennyivel hasznosabb a robotikus utat választani, mint a néhány évtized múlva már sokkal fejlettebb hagyományos gyógymódokat?