Nagyvilág
Élő
Egy 68 éves nő holttestét találták meg a romok alatt, így kettőre nőtt a harkivi lakóházat ért orosz rakétatámadás halálos áldozatainak száma, közölte Oleh Szinyehubov, a harkivi régió katonai közigazgatásának vezetője.
2023. 10. 06. 11:59
Képviselet nélkül maradt a szlovák törvényhozásban a felvidéki magyarság. A Szövetség a vártnál jobb eredményt ért el ugyan, de nem sikerült megcsípnie a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalékot, miközben a másik két magyar párt lényegében megsemmisült. A választási kudarc okait és az etnikai politizálás jövőjét értékeltük.
2023. 10. 06. 11:00
Élő
Tovább nőtt, és péntekre elérte az 52-őt a kelet-ukrajnai, Harkiv megyei Groza települést ért orosz rakétatámadás halálos áldozatainak száma – közölték a helyszínen dolgozó mentőalakulatok.
2023. 10. 06. 10:47
Élő
Stockholm 2,2 milliárd svéd korona (mintegy 73,5 milliárd forint) értékű katonai támogatást jelentett be Kijev számára a 14.
2023. 10. 06. 10:21
Élő
Megvitatja következő ülésén az orosz parlament alsóházának tanácsa az átfogó atomcsendegyezmény ratifikációja visszavonásának kérdését - közölte Vjacseszlav Vologyin házelnök pénteken a Telegramon.
2023. 10. 06. 09:19
Élő
Egy tízéves gyerek holtteste került elő a romok alól Harkivban, miután Oroszország légicsapást mért az északkeleti ukrán városra – közölték pénteken az ukrán hatóságok.
2023. 10. 06. 08:50
Élő
Oroszország az éjszaka folyamán „nagyszabású” dróntámadást indított az ukrán kikötői infrastruktúra ellen, és megrongált egy gabonaraktárat a Duna-parton, Odesszában – közölte pénteken az odesszai katonai közigazgatás.
2023. 10. 06. 08:21
Élő
Cem Özdemir német mezőgazdasági és élelmezési miniszter Berlin segítségét ajánlotta fel az ukrán agrárexport terén Kijevnek csütörtöki ukrajnai látogatása során.
Élő
Kézigránátok darabjait találták meg a Jevgenyij Prigozsin volt Wagner zsoldosfőnök halálát okozó, augusztusi repülőgép-szerencsétlenség áldozatainak holttestében – jelentette ki csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Élő
Rendőrök és vámosok végeztek házkutatást csütörtökön átkutattak több dél-németországi ingatlanban, amelyek egy, az ügyet ismerő forrás szerint Aliser Uszmanov orosz oligarcha tulajdonában vannak – írja a Reuters.
2023. 10. 05. 19:26
Élő
Nemcsak egy zsúfolásig teli boltot (és az azzal egybeépült kávézót) találtak el az oroszok ma Ukrajnában, hanem egy kórházat is, a Herszon megyei Beriszlávban, az ország déli részén.
Élő
Oroszország végrehajtotta a Burevesztnyik nukleáris meghajtású interkontinentális manőverező repülőgép utolsó sikeres tesztjét – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Valdaj nemzetközi vitakör plenáris ülésén csütörtökön Szocsiban az MTI tudósítása szerint.
Élő
51-re emelkedett a halálos áldozatok száma abban az ukrán faluban, amelyet csütörtök délután orosz légicsapás ért – írja a Guardian.A lövedékek a 330 lakost számláló Hrozában egy boltot és kávézót találtak el, ahol éppen megemlékezést tartottak a helyiek.
2023. 10. 05. 17:31
Élő
Az Egyesült Államok arra törekszik, hogy a világra kényszerítse omladozó hegemóniáját, az ukrajnai háború pedig megmutatta, hogy a Nyugat mennyire elvesztette a kapcsolatot a valósággal – jelentette ki Vlagyimir Putyin csütörtökön a Valdai Vita Klub ülésén a fekete-tengeri üdülőhelyen, Szocsiban.
2023. 10. 05. 16:34
Élő
Több tucat halálos áldozatot követelő orosz rakétatámadásról számolt be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon.
2023. 10. 05. 15:11
Élő
Egy kórházat ért orosz légitámadás az ukrajnai Herszon megyében található Beriszlavban – számolt be a Kyiv Independent.
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 21:33 Feszül és kaotikus vita, még nincs elnökváltás a kerékpárszövetségnél
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.19.
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 20:29 Végzetes kémbotrány: kizárta a szövetség a Southamptont a playoff döntőjéből
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 19:29 Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 19:00 Tanárok segítettek megmenteni egy fulladozó diák életét
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 18:37 Néhány nappal Trump után Putyin is megérkezett Kínába
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 18:01 Hatalmas veszteség, rossz hírt kapott a wimbledoni teniszközönség
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 10:14 Reagált a Fidesz a kegyelmi ügyre
- 07:44 Kegyelmi ügy: a Vidéki prókátor bírálja Magyar Pétert
