Nagyvilág

Szankciókat vetne ki Azerbajdzsánra az Európai Parlament

Roman Iszmajilov / MTI / EPA
Roman Iszmajilov / MTI / EPA
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elítélte Hegyi-Karabah erőszakos elfoglalását, szankciókat sürgetett a felelősökkel szemben, és felszólítottak az Európai Unió Azerbajdzsánnal ápolt kapcsolatainak felülvizsgálására.

A 419 igen szavazattal, 9 nem ellenében és 36 tartózkodás mellett elfogadott EP-állásfoglalás szerint Azerbajdzsán szeptember 19-i, “előre eltervezett és indokolatlan” katonai támadása Hegyi-Karabah ellen a nemzetközi jog és az emberi jogok súlyos megsértését, valamint a tűzszünet elérésére tett korábbi kísérletek egyértelmű megsértését jelenti.

Az EP-képviselők felszólították az EU-t és a tagállamokat, hogy haladéktalanul nyújtsanak segítséget Örményországnak a Hegyi-Karabahból érkező menekültáradat és a humanitárius válság kezeléséhez. Azt szeretnék, ha az EU szankciókat szabna ki a tűzszünet többszöri megsértéséért és a Hegyi-Karabahban elkövetett emberi jogi visszaélésekért felelős bakui kormánytisztviselőkkel szemben. Emlékeztették az azeri vezetést, hogy teljes felelősséggel tartozik az enklávéban élő emberek biztonságának és jóllétének szavatolásáért, továbbá követelték az azeri csapatok által elkövetett, háborús bűncselekménynek minősülő visszaélések kivizsgálását.

Az EP-képviselők aggodalmukat fejezték ki az Örményország területi egységét fenyegető „irredentista és uszító” azeri kijelentések miatt, és figyelmeztették Bakut, hogy tartózkodjon az esetleges további katonai akcióktól. Felszólították továbbá Törökországot, hogy tartsa vissza szövetségesét a további háborúskodástól.

Az EU külpolitikai célkitűzéseivel összeegyeztethetetlen az, hogy olyan országgal alakít ki stratégiai partnerséget, amely durván megsérti a nemzetközi jogot és a nemzetközi kötelezettségvállalásokat, valamint amely maga is aggasztó emberi jogi helyzetet idéz elő

– szögezték le. Az EP-képviselők ezért arra szólítottak fel, hogy az EU szakítsa meg a Bakuval folytatott, partnerségről szóló tárgyalásokat, és amennyiben a helyzet nem javul, fontolja meg az Azerbajdzsánnal kötött uniós vízumkönnyítési megállapodás alkalmazásának felfüggesztését.

Az EP emellett felszólította az Európai Uniót, hogy csökkentse függőségét az azeri gázexporttól, és Örményország elleni katonai agresszió vagy jelentős hibrid támadás esetén teljesen állítsa le az azeri kőolaj és földgáz uniós importját.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik