Még a nap is kisütött, oldva a szomorúnak indult októberi hangulatot, amikor másodszor indultam a Csemő melletti Pacidoki-tanya felé. Domina Imre egyedülálló szolgáltatásairól már 2009-ben beszámoltunk a FigyelőNeten. A mozgássérült, autista, Down-kóros és más fogyatékkal élő gyermekek – bizonyítottan rendkívül hatékony – lovasterápiás gyógyítása mellett idén tavasszal egy új kísérletbe kezdett az alapítvány: depressziós és pszichiátriai betegeket látnak vendégül – egyelőre hetente egy alkalommal –, hogy a lovak, a lovaglás gyógyító erejét felhasználva segítsenek a ceglédi kórház pszichiátriai osztályára került betegek felépülésében.
Bemutató foglalkozásra hívott meg Pacidoki, hogy első kézből szerezzek tapasztalatot a fél éve, kísérletként indult alternatív pszichoterápia hatékonyságáról. Kora délután érkezik meg a Máltai Szeretetszolgálat kisbusza, amiből sorra szállnak ki a ceglédi kórház zárt intézményéből érkező betegek, valamint Baranyi Klára, az osztály megbízott főorvosa és az egyik ötletgazda, a terápiát vezető Pákozdi Zoltán pszichológus. A nyilvános bemutatón később megjelent Csemő és Cegléd polgármestere is, mindketten támogatásukról biztosították a Pacidoki Alapítványt. Erre rá is szorul a szervezet, hiszen – ellentétben a Magyarországon működő további lovasterápiáktól – minden szolgáltatását ingyen végzi. Fridrik Dóra alapítványi elnök elárulja, hogy az évi 2,5-3 millió forintos büdzsét támogatásokból – elsősorban az egy százalékokból – teremtik elő.
Zárt osztályról a tanyára
A foglalkozás a megszokott forgatókönyv szerint zajlik. A bevezető beszélgetés után Domina Imre már hozza is a délután főszereplőjét: a terápiás feladatokra felkészített lovat. A betegek egyike felül, két másik fogja a kantárt, és – szakszerű segítséggel – többször körbevezetik a társukat. Aztán váltás, szépen sorra kerül mindenki. Van, aki egyenes háttal, büszkén ül a nyeregben, mások mosolyogva, van olyan is, aki rá is fekszik a ló hátára. Előkerül egy pónisszekér is a szomszéd tanyáról, azzal is tehetnek néhány kört. A végtelen, nyugodt, tanyasi környezet, a ló, a kis szekérút és a hétágra sütő őszi nap együtt léthatóan tényleg feldobja a hangulatot. Szó nincs itt – laikusan értelmezett – depresszióról.
Az egyik beteg énekesnőként dolgozott, de két éve kiégett, túlhajszolta magát, két napig kellett altatni, ezután került be a ceglédi pszichiátriára. A másik egy családi trauma után esett mély depresszióba (ami orvosilag persze nem a mély szomorúság szinonimája, hanem egy jól körülhatárolt betegség: az agy bizonyos ingerületátvivő anyagának anyagcseréjében bekövetkezett hiba), így vezetett az útja a zárt osztályra. Nem szívesen beszélnek betegségükről, a lovasfoglalkozásokról viszont annál inkább. Mint mondják, először szorongással jöttek, fel sem mertek ülni a lóra, de mindketten (s mint később megtudtam, minden egyes beteg) már az első foglalkozás végére nyeregbe került.
„Zárt intézményben gyógyulunk, ha kikerülünk ide, a nyílt terepre, már ettől önmagában egyre szabadabbnak érezzük magunkat. Ez elmondhatatlan. És erre jön a ló, amelynek intelligenciája, melegsége órási hatást tesz ránk. Az a szabadság, ahogy ráfekszem a lóra… nézem az eget… vágyom rá, hogy vágtázzak, leírhatatlan” – áradozik az énekesnő. A társa – akit épp aznap engedtek haza zárójelentéssel – azt ecseteli, örül, hogy hazamehet, de sajnálja, hogy számára megszűnik ezzel a lovas foglalkozás is, mert „amikor felülök a lóra, boldogság, magabiztosság jár át, euforikus érzést érzek.”
De mit mond a szakember?
Az országban és Európában is egyedülálló csoportos lovasterápiás módszert Domina Imrével 2010 elején Pákozdi Zoltán álmodta meg. A pszichiáter úgy véli, határozottan érezhető, hogy a gyógyulási szakasz legalább a negyedével lerövidül, ha alkalmazzák ezt az eljárást is a kórházi terápia mellett, ráadásul kevesebb gyógyszerre van szükség. Mint Pákozdi Zoltán mondja, ők sem számoltak ilyen hatásfokkal. Sokszor nem hisznek a szemüknek, fülüknek, amikor azt tapasztalták, hogy egy bent nagyon zárkózott beteg a lóháton mennyire megnyílik. A pszichiáter felhívja a figyelmet arra, hogy nem rehabilitációról van itt szó, hanem akkut betegek kezeléséről. „Az akkut pszichiátria általában akkut terápiáról, leginkább gyógyszeres terápiáról szól, kisebb részben pszicho- és szocioterápiáról. Cegléden ezt az arányt minél jobban próbálják az utóbbiak felé mozdítani, ebbe a trendbe kiválóan illeszkedik a Pacidoki-projekt.”
Domina Imre (fotó: BI)
Baranyi Klára úgy véli, elég megnézni azoknak a betegeknek az arcát, akik terápia után visszatérnek a kórházba: ez szerinte önmagáért beszél. A foglalkozás a betegeket nyíltabbá teszi, oldja a szorongásaikat, növeli önbizalmukat, a hangulatuk fokozatosan javul. A főorvos szerint a ló az egyik legjobb terapeuta, persze csak az, amelyik ki van képezve erre. Nagyon elégedett a féléves munka eredményeivel. Külön kiemeli, hogy az egész lovasterápia nem kerül egy fillérjébe sem a kórháznak: Domina Imréék ingyen tartják a foglalkozást, a máltaiak szintén pénz nélkül fuvarozzák a betegeket a tanyára.
„Kevesen teszünk bele sokat”
A „pacidoki”, azaz Domina Imre bevallja, hogy kezdetben félve láttak hozzá a pszichiátriai betegek foglalkozásainak megszervezéséhez, de gyorsan oldódtak ők is, és a betegek is. Meg kell találni a közös hangnemet a betegekkel, akik már annak is nagyon örülnek, hogy a komor kórházi falak után egy egész más világba kerültek – mondja. „Pozitív élményeket kapnak a környezettől, tőlünk, és a lótól is. Nagyon szeretnek idejárni, megváltoznak ezek az emberek, és nagyobb esélyül van a gyógyulásra. Aki idejön hozzánk, hamarabb gyógyul, kevesebb gyógyszert kell beszednie.”
A probléma az, hogy ha visszakerülnek gyógyultan, de még sérülékenyen ugyanabba a régi közegbe, ahonnan érkeztek, és ott továbbra sincsenek rendezett körülmények, könnyen visszaeshetnek. Ezért most azon gondolkodnak Domina Imréék, hogyan lehetne a környéken egy-két évre a segítségre szorulóknak olyan munkát találni, ahol elfogadják, hogy nem teljes értékű munkaerőről van szó. Ha ezt sikerülne elérni, akkor később az önbizalom növekedése után teljes értékűvé válhatnának ezek az emberek.
Miközben lassan véget ér a foglalkozás, Pákozdi Zoltánt még a motivációiról kérdezem. Mint mondja, vannak néhányan, akik szerint az állandó siránkozás, a „mit miért nem lehet” folyamatos ismételgetése helyett inkább a “mit és hogyan lehet” gondolkodásra kellene áttérni. „Egyelőre kevesen teszünk bele sokat, ahelyett, hogy sokan tennénk bele egy keveset…ez nem csupán filozófia, egyszerű matematika” – mondja. Eldöntötték hát, hogy megpróbálnak lassan és jó messzire példát mutatni, hogyan is lehet pénz, tárgyi feltételek nélkül felépíteni valamit.
Mondjuk egy Európában egyedülálló terápiát.
