A nyitónapra tervezett férfi szuperóriás-műlesiklás után a nők vasárnapra kiírt hasonló számát is el kellett halasztania a svédországi Arében zajló alpesi sí-világbajnokság szervezőinek.
A visszatérése óta eltelt idő egyik legnagyszerűbb győzelmét aratta Martina Hingis. A tokiói torna döntőjében a svájci teniszező két sima játszmában 70 perc alatt legyőzte a szerb Ana Ivanovicsot.
Washingtonban az észak-amerikai profi kosárlabda bajnokság (NBA) legjobb dobói közül kettő találkozott a Los Angeles Lakers magabiztos, 118-102-es győzelmével zárult mérkőzésen.
George Bush amerikai elnök katasztrófa sújtotta területté nyilvánított négy megyét Florida állam középső részén, ahol már legkevesebb húsz halálos áldozatot követelt a tornádó.
Óriási várakozás előzte meg a Washington pittsburghi játékát. Nem a csapatok acélos volta miatt – az újabban magukra találó hazaiakkal ellentétben a fővárosiak a keleti tabella utolsó előtti helyét „őrzik”.
Kísérleti navigációs és helymeghatározó műholdat állított Föld körüli pályára szombaton Kína, három héttel azután, hogy elvégezte első kísérletét műholdak megsemmisítésére képes rakétájával.
A több millió áldozatot szedő influenzavírus és a csak néhány halálesetet okozó között csupán két aminosavnyi különbség van – állítják amerikai járványügyi kutatók.
A tavaszi Lakásvásár kiállítást szervező médiacsoport felmérést végzett a kiállítók körében, és arra a következtetésre jutott, hogy a tavaly év végi pesszimista hangok ellenére kifejezetten lendületesen indult az idei értékesítés.
A cinikus (de azért érző szívű) ex-zsoldos, a katonai táborba zárt fiát megmenteni igyekvő apa és a naiv (ragyogó) amerikai riporternő a fekete kontinens nyugati szegletében keresi a megoldást és az igazságot. Ez az Afrika nem az az Afrika.
Tóth Krisztina nem jutott a legjobb négy közé az olaszországi Arezzóban zajló Európa Top 12-n, a kontinens Eb utáni második legfontosabb egyéni asztalitenisz-versenyén - a holland Liu Jiao ugyanis négy játszmában felülmúlta.
Gólnélküli döntetlennel zárult a 205. Merseyside-derbi, azaz a liverpooli városi rangadó, s így a „vörösök” nem tudták befogni a második helyezett Chelsea-t.
Négy magyar játékos is pályára lépett a Bundesliga 20. fordulójában, s közülük ketten is – a hannoveri Huszti Szabolcs és a berlini Dárdai Pál – győzelemnek örülhettek.
Hamarosan, mintegy 110 nap múlva megnyitja kapuit a Korda filmstúdió, melynek teljes felépítését decemberre fejezik be - közölte Krisán László, a Korda Filmstúdió Kft. ügyvezető igazgatója.
Nem mindennapi körítéssel párosítva az Egyesült Arab Emírségek fővárosában, Abu-Dzabiban hivatalosan is bejelentették, hogy 2009-től a közel-keleti helyszín is otthont ad a Forma-1-es sorozatnak.
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rajtjánál beragadó Detroit hetek óta kirobbanó formában játszik. A rájátszás idén is elképzelhetetlen az elmúlt évtized háromszoros bajnoka nélkül.
Olaszországban elmarad a vasárnapi Internazionale-Roma rangadó, de a válogatott szerdai, Románia elleni barátságos meccse is. Haláleset miatt szünetel a calcio.
Az egyre meggyőzőbb Chicago Bulls a Seattle SuperSonics otthonában is győzni tudott az amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának legutóbbi játéknapján.
A Sopron kikapott, a Pécs nyert a női kosárlabda Euroliga nyolcaddöntőjének második felvonásán. Ezt jelenti, hogy mind a két magyar csapat a harmadik, mindent eldöntő meccsen harcolhatja ki a továbbjutást a Jekatyerinburggal, illetve a Brnóval szemben.
Huub Stevens lett a labdarúgó Bundesliga utolsó, 18. helyén álló Hamburger SV új vezetőedzője. A csapat hátránya négy pont a bennmaradást jelentő 15. pozíciót elfoglaló Bochummal szemben.
A CB Richard Ellis (CBRE) legfrissebb felmérése szerint 2006-ban a tíz legmeghatározóbb irodapiacon nőtt az első osztályú irodák bérleti díja, ebből négy piacon több mint 20 százalékos emelkedés volt megfigyelhető.