“A berliniek ellen még nem lenne értelme leülnöm a kispadra. Azt gondolom, hogy az érdemi munkát vasárnap vagy hétfőn kezdem el. Nehéz helyzetben vagyunk, de messze van még a bajnokság vége és a hátrányunk egyáltalán nem behozhatatlan, ezért hiszek a bennmaradás kiharcolásában” – nyilatkozta kinevezése után az új szakvezető, aki már több német klubnál is dolgozott, legnagyobb sikerét 1997-ben érte el, amikor a Schalke gárdájával megnyerte az UEFA Kupát. Ezenkívül a Hertha BSC, valamint az 1. FC Köln szakmai munkáját is irányította.
Thomas Dollt, a Hamburg korábbi vezetőedzőjét csütörtökön menesztették. Érdekesség, hogy a klub vezetése a pályaedző, Ralf Zumdickot is elküldte, Stevens viszont Zumdickkal szeretne együtt dolgozni. A holland edző mellett egyébként Felix Magath, a Bayern Münchentől szerdán elküldött szakember volt a másik jelölt a kispadra.
“Már majdnem megegyeztünk, amikor megtudtam, hogy a vezetők napok óta kapcsolatban álltak Huub Stevensszel, és ő elfogadta a klub ajánlatát. Nem lett volna tisztességes egy kolléga elől elvenni azt a munkát, amit megígértek neki. Nagyon szeretnék még valamikor Hamburgban dolgozni, de nem olyan áron, ahogy most lehetett volna” – mondta Magath.